Oktatási Jogok Biztosának Hivatala

E fejezet során - tisztában léve saját szerepünkkel - nem fogalmazunk meg ajánlásokat, ez éppen nem a mi feladatunk, hanem a mindenkori Oktatási Jogok Biztosáé. Ugyanakkor kötelességünknek érezzük egy kutatás következtetései mellett megfogalmazni azon elképzeléseinket, melyek amennyiben kodifikálásra kerülnek, az iskolai demokrácia megerősödését, az oktatási intézmények jogszerű működését erősítik meg. Elképzeléseink megfogalmazása néhol utopisztikusnak tűnhet, továbbá nem a jog nyelvén íródott. Ennek oka nem csak abban keresendő, hogy nem kívántunk a jogász területére kontárként betévedni, hanem jelezni akartuk az általunk elérendő mércét, tudva azt, hogy a rendeletekben, törvényszövegekben megfogalmazható mindig kisebb méretű, ám az általa gyakorolt hatás sokkal nagyobb.

2.1 Iskolai szociális munkás státusz

Olyan fizetett szociális munkásra van szükség az iskolában, aki nincs függő viszonyban az iskola vezetésétől, adott esetben bérezését sem a fenntartón keresztül kapja. Nem tanít az iskolában, így a diákokkal kizárólag olyan kommunikációs helyzetekben találkozik, amelyekből hiányzik az alárendeltség. Az iskolai szociális munkás feladata a prevenció és a kommunikáció egyaránt. Ilyen munkatárs kapcsolatokat tart a civil szervezetekkel (adott esetben a rendőrséggel, gyámhivatallal, a gyermekvédelem intézményeivel), s oly módon végez megelőző munkát, hogy eljut a diák hátteréül szolgáló családi környezethez is. Feladatai közé tartozik például az, hogy iskolán kívüli elfoglaltságot szervezzen a diákoknak, így táborokat (netán egy másik iskola másik szociális munkásával közösen), személyes kapcsolatok lehetőségét teremtse meg két oktatási intézmény diákjai és pedagógusai között, vagy bármilyen más iskolán kívüli tevékenységet szervezzen. [i] A szociális munkás iskolai megjelenése a szülői részvételt is generálja: az ilyen jellegű pedagógiai munkamegosztás következtében a család és az iskola viszonyában esély nyílik az egyenrangúságra, a gyerekek számára a partneri kapcsolat példáját kínálja. Tapasztalataink alapján ez a kapcsolat a szülői munkaközösségek szintjén és az egyes családok szintjén is sokszor formális. A szociális munkás félállásban dolgozna az egyik és félállásban a másik oktatási intézményben, ez lehetőséget teremtene számára több intézmény egyidőben való átlátására, adott esetben egy-egy diák számára segítséget tudna nyújtani iskolaváltás esetén.

2.2 Házirendek

E dokumentumnak az iskola vezetőtestülete, vagy a nevelőtestület hatalma helyett a feleknek az iskolahasználattal kapcsolatos szabályokról való megállapodását kell tartalmaznia, törvényes módon. Az általunk vizsgált iskolák házirendjei szinte kivétel nélkül tartalmaznak a törvényi szabályozáson kívül eső, végrehajtási, eljárási, magatartási szabályokat, gyakorta jogszabályba ütköznek. A közoktatási tárcának, a Közoktatási Törvénynek az iskolák finanszírozását, esetleg az iskolák működésének engedélyezését a házirendek jogszerű voltához kellene kötniük. Kötelezni kellene az oktatási intézményeket arra, hogy házirendjüket rendszeresen felülvizsgálják, a felülvizsgálat pedig az iskolán belül nyilvánosan, a diákok és a szülők bevonásával történjék, visszakövethető intenzív kommunikáció mellett.

Fontos lenne a jogszabályok módosítása, illetve kibővítése azzal a tétellel, hogy a tanulók és szülők azon joga érvényesüljön, miszerint nemcsak tájékozódhatnak a házirend tartalmáról, hanem megtudhatják az egyes pontok jelentését is, azaz a felek mintegy közösen értelmezik a házirendbe foglaltakat. A házirend igazi célját akkor éri el, ha a diákok ismerik azt, s a benne foglaltakat magukénak érzik: ennek alapja megfelelő kihirdetésük, nyilvánosságra hozataluk - azaz a kommunikáció -, továbbá a dokumentumot övező konszenzus. Az eddigi házirendek tartalma, szerkezete megváltoztatható, szocializációs szempontból lenne fontos azonban, hogy a változtatás - amennyiben a diákönkormányzat kezdeményezi -, ne az erő elvén, hanem a törvény által meghatározott véleményezésen és az egyetértési jog gyakorlásán keresztül történjék. Ez a folyamat hozzávetőlegesen olyan lépéseken keresztül történhet, mint legelőször is a házirend gondos végigolvasása, azon részek megjelölése, amelyek emberi, állampolgári, gyermek és/vagy tanulói jogokat érintenek, sértenek. Miután e megjelölt pontokat összehasonlították a diákok a hatályos joganyaggal és a jogszabályellenes pontokat meghatározták, készítsék el a módosító indítványt és ellenőrizzék annak törvényességét.

2.3 A diákönkormányzat

Fontos, hogy a diákönkormányzat rendelkezhessen önállóan valamekkora pénzkerettel - bármily szerény összeggel is -, mely felhasználásáról szabadon dönt, s azoknak számol be róla, akiktől az származik - vagyis a diákságnak. Fontos, hogy a bevételi forrás ne kizárólag a diszkó legyen. [ii] Egyáltalán: valódi ügyekben nyilvánítson véleményt, illetve döntsön, s egyfajta szolgáltató diákönkormányzatként [iii] működjön. Ehhez pedig szükség van a patronáló tanár felkészültségére és toleranciájára (nem utolsó sorban önismeretére), hogy valóban segítővé legyen, alkalmasint legyen képes a háttérbe vonulni.

2.4 A pedagógusképzésre vonatkozó szabályozás

A pedagógusképzés problémája nem a jelentkező fiatalok szűrésében gyökerezik, hiszen legyen bár napjainkban alacsony presztízsű a tanári pálya, főiskolai-egyetemi felvételi lévén már eleve megszűrt csoport kerül be a tanári szakokra. Nem tartjuk igaznak azt a rengeteget elhangzó állítást, hogy kontraszelektált lenne a pedagógustársadalom, hiszen az emberek túlnyomó többsége elvileg képes e szakma gyakorlására. Ehelyett sokkal inkább arról van szó, hogy a pedagógusok a tanárképzés idején és később, a tanítással eltöltött évek alatt szocializálódnak olyanokká, amilyenek. A szocializáció kétirányú volta itt tapintható ki igazán: a diákok is nevelik a tanárokat, sőt ők szocializálják igazán tanárrá az egyetemről kikerülő fiatalembert.

A tanártovábbképzések számos lehetőséget nyújtanak a már gyakoroló pedagógusok segítésére elsősorban a jog, ezen belül az emberi jogok, az iskolapolgárok jogainak elsajátításában, de mód van olyan tréningek szervezésére e 120 órás időkereten belül, ahol a felnőtt ember játékos módon képzelheti bele magát a másik ember helyzetébe. Egyre több kiváló osztályfőnöki, mentálhigiénés, másság-tréning van az országban a pedagógus-továbbképzések keretén belül.

Fontos lenne bevezetni a pedagógus-alapképzés során az önismereti tréningek látogatását, táboroztatást, szociális-mentális programok feltárását célzó esettanulmányok készítését mint önálló kötelező kurzust.

2.5 Osztálylétszámok limitálása

Nélkülözhetetlen nemcsak a jelenlegi osztálylétszámok betartatása, hanem a jogszabály szabta keret csökkentése. A fentiek alapján nyilvánvaló, hogy képtelenség 33-35 fős osztálylétszámokban a demokratikus nevelés, a jogtudatosság kialakítása, mivel éppen a kommunikáció, a személyes törődés lehetősége szűnik meg.

Fontos az osztálylétszámok csökkentése azért is, mert egy tanulóra rendkívül kevés megnyilatkozási lehetőség jut, kevés az egy félév alatt megszerezhető osztályzatok száma. A magas osztálylétszám - számtalanszor került már megfogalmazásra a pedagógiai szakirodalomban - akadálya a figyelemnek, a megfelelő színvonalú tanulásnak, ezzel pedig jogok sérülnek, különösen éppen azon diákok kerülnek ismét hátrányba, akik számára a tudás megszerzésének szinte egyetlen terepe az iskola.

2.6 Cigány tanuló, mozgássérült diák jelenléte az osztályban

Ebben a fejezetben már részletesen bizonyítottuk, hogy pszichológiailag, szociológiailag indokolt a rendszeres, egyenlő pozícióban történő személyes érintkezés a különböző csoportok között az előítéletek megelőzése céljából. Ehelyütt csak hangsúlyozni tudjuk, s ismételten javasolni a jogalkotónak a jelenlegi jogszabályok olyan irányú kiegészítését, bővítését, módosítását, hogy a közoktatási intézményekben tömegével jelenhessenek meg roma, illetve mozgássérült diákok.

3. További kutatások

Tízhónapos vizsgálatunk véget ért, ám a diákjogokkal, az iskolapolgárok jogaival, az iskolai demokratikus szocializációval kapcsolatos kutatások sora közel sem fejeződött be. Állítjuk, hogy további szociológiai vizsgálat(okra) van szükség e témában. A vizsgálatoknak - az eddigiek alapján - két irányba kell folytatódniuk. E két irány csak látszólag válik el egymástól, lényegében az iskolai élet szereplőinek jogainak érvényesülését állítja mindkettő az ismeretszerzés homlokterébe.

Az egyik kutatás a szülői jogok érvényesüléséről, a szülők információkhoz való hozzájutásáról, a joghoz, jogszerűséghez való viszonyáról kell, hogy szóljon, míg a másiknak - véleményünk szerint e vizsgálattal szoros összefüggésben álló - az iskolában megjelenő szociális (és ezen keresztül jogi) problémák feltárására és az ezek kezelésének meglétére, hiányára, hatásfokára kell vonatkoznia.

3.1 Szülői jogok érvényesülése

Hipotézisünk, hogy a szülői jogok érvényesülésének egyik legfőbb akadálya az információhoz való hozzájutás akadályoztatottsága. Feltételezzük, hogy a szülői jogok sérülése további jogsértésekhez vezetnek az oktatás világában. Úgy gondoljuk, hogy az ismeretekhez jutásban, egyes helyzetek megoldási alternatíváiról való tudásban éppen azon szülők vannak akadályozva, akik a leggyakrabban kerülnek ilyen helyzetbe, akik a legrászorultabbak. Ezek a helyzetek rendre vagy valamiféle konfliktushelyzetek az iskolával, melyek nagyon sokszor az eltérő értékrend, élethelyzet, a kiegyensúlyozatlan családi háttér miatt alakulnak ki, vagy a speciális igénnyel rendelkező gyerekek sikeres taníttatásának problémaköre. A szülők legtöbbször ismeretek hiányában nem is tudják, hogy jogsérelem éri őket.

Feltételezhető, hogy a szülők gyermekeik érdekében sokszor választanak a jogszrű megoldásoktól eltérő stratégiát: kiskapuk keresése, egyéni előnyök ad hoc kiharcolása a többi szülővel való kooperáció helyett. Fontos tehát képet kapnunk a szülő-társadalom joghoz, szabályokhoz, kommunikációhoz, konszenzushoz való viszonyáról. Az általunk elképzelt vizsgálat módszerei között szerepel interjú (szülőkkel, pedagógusokkal), résztvevő-megfigyelés (értekezleten, fogadóórán, fegyelmi tárgyalásokon), illetve kérdőíves adatfelvétel (szülők országos mintáján).

3.2 Iskolai szociális munka

Az előző fejezetekben bizonyítottuk, hogy bár a magyar törvények kitérnek az állampolgárok, különös képpen a gyermekek egészséges környezethez, biztonságos munkavégzéshez, a vélemény nyilvánításához való jogára, ezek megfelelően képzett szakember hiányában sokszor nem tudnak érvényesülni.

Az iskolával és a tanuló korú népességgel végzett szociális munkát feltérképező kutatásnak meg kell vizsgálnia a megfelelő intézményháló meglétét és hiányát; az egyes szereplők, illetve intézmények közötti kommunikáció intenzitását, lehetséges akadályait. A vizsgálatnak fel kell térképeznie a gyermekvédelmi intézmények, a rendőrség, kiemelten a gyermekotthonok, gyermekjóléti szolgálatok és az iskola kapcsolatát, ismereteket kell nyújtania ahhoz, hogy a jövőben hatékonyabb szociális munka folyhasson e területen. E vizsgálat célja: előkészíteni azt a jogszabályalkotást, mely az iskolai szociális munkára irányul.

[i] Az iskolán kívüli módszerek (táborok, programok, információs eszközök készítése) amúgy is a széles értelemben vett szociális munka részei, az ő feladata, hogy ezen iskolai kezdeményezéseket bevigye az iskola falai közé.

[ii] Egyik iskolai tapasztalatunk, hogy a diákönkormányzatban mindenidők legparázsabb vitáját az váltotta ki, vajon hány barátot és ismerőst hozhatnak majd be ingyen a suli-bulira az önkormányzati tagok. Azt ellenszavazat nélkül szavazta meg e szakképző intézmény diákokból álló testülete, hogy maguk a diákönkormányzati tagok ingyen mehessenek be a rendezvényre.

[iii] A felsőoktatásban és a nyugat-európai középfokú oktatásban bevett gyakorlat a szolgáltató diákönkormányzat intézménye: információval látják el a "megrendelőket" arról, hogy hol lehet olcsón idegen nyelvet tanulni és ebédet befizetni, vajon mit kell csinálni az egyes vitás kérdésekben, hova lehet fordulni jogsértés esetén.

2. Javaslatok a jogalkotónak