1.2 Tanárok

A tanárok diákjogokhoz, bátran mondhatjuk joghoz való viszonyát leginkább az ismerethiány jellemzi, mely társul annak az igénynek a hiányával, mely az információszerzésre irányul. Mindezt bizonyítja egyrészt a diákokkal való interakciókból hiányzó jogszerűség és a mellérendelhető ideológia: a pedagógiailag szükséges intézkedések, másrészt a kötelességek és a jogok egymással szembeállítása, illetve közöttük hierarchikus sorrend tételezése.

 A jogtól való zsigeri távolságtartás, a jogszerűnek mondható pedagógiai megoldások keresésének hiánya, a formális szabályrendszer betartására való törekvés kerülése valamiféleképpen a modernitás hiányát mutatja: az iskolákban dolgozó pedagógusok jelentős hányada képzeli el olyan hierarchiában a közoktatás világát, ahol pusztán az életkor és a munkahelyen betöltött pozíció elegendő ahhoz, hogy minden további dimenzióban meghatározza az ember helyét, hogy valaki jogot adhasson másnak, illetve jogot vehessen el másoktól.

 Jellemző példa, hogy a diákönkormányzatot patronáló tanárok közül sokan nincsenek tisztában az alapvető eljárási renddel, a testület tagjainak megválasztásával kapcsolatos fogalmakkal. Az egyik fiatal patronálótanár az interjúk során rendszeresen úgy fogalmazott, hogy a régi diákönkormányzat-elnök, aki érettségi előtt áll, választja meg az utódját, noha tudjuk, hogy legfeljebb javaslatot tehet a következő elnök személyére, akit valójában a diákönkormányzat testülete választ majd meg titkos szavazással. Sokszor nem tudják a tanárok, hogy szabályozhatja-e az iskola házirendje az iskolán kívüli tanulói tevékenységet, az egyik patronáló tanár koncepciója szerint azért igen, mert a diákok még 18 éven aluliak. "De ennek a 18 éves korhatárnak is megvan az oka: minél később jut hozzá [a cigarettához, alkoholhoz], annál jobb." - mondja interjúalanyunk.

 A fegyelmi tárgyalások kimenetele sokszor múlhat a diákönkormányzat talpraesett és diplomatikus jelenlévő képviselőjén, illetve a patronáló tanáron. Egyik tanár-interjúalanyunk nem került még olyan helyzetbe az elmúlt egy év alatt, amióta patronálótanár, amikor "két tűz közé került volna" - mondja. Ennek oka, hogy például fegyelmi tárgyalások során vagy nem ismerte az illető gyereket, vagy "az ő dolgaik már nagyon súlyosak voltak. Kilencedikesek voltak, ez ráadásul súlyosbítja a helyzetüket." Nagyon súlyosak voltak, értsd: ahhoz, hogy figyelembe vegyék az eljárás során az egyébként mindenkit megillető jogszerűséget.

1.2.1 Időbeosztás

Az egyik középiskolában évek óta komoly feszültséget okoz a tanárok körében a tanítási idő beosztása. Az iskolában úgynevezett ciklus-rendszerben zajlik az oktatás: egy ciklus hat hétig tart, mely során a szombaton is tanítási nap van, a hetedik hét viszont teljes egészében szünet. A tanárok túlnyomó többsége azt akarta, hogy az iskola álljon át a hagyományos, ötnapos munkahétre, mivel a ciklusrendszerben képtelenség teljesértékű családi életet élni, az otthoni feladatokat ellátni, a diákok viszont ragaszkodtak a ciklusrendszerhez. A tanárok kezdeményezte fórumon az igazgató egyetlen mondattal lesöpörte a témát az asztalról a diákok javára azzal, hogy marad a ciklusrendszer, ezen nincs mit vitatkozni. Később az igazgató egy interjú során úgy nyilatkozott, hogy íme a példa, az iskola figyelembe veszi a diákok jogait is.

 Ez az eset jól megvilágítja azt, hogy a diákok és a pedagógusok joga nem állítandó szembe egymással (esetünkben nem is történt semmi a diákok jogaiért), továbbá azt, hogy a tanárok rovására történő jogsértés, ha áttételeken keresztül is, de fékezi a jogtudatosság szocializációját. Egyrészt az alávetett, érdekeivel együtt figyelembe nem vett tanár óhatatlanul be fogja vinni sértettségét az osztályterembe, másrészt nyilvánvalóan nem lesz képes a jogszerűséget képviselni saját pedagógiai munkája során akkor, amikor a saját jogait sem képes érvényesíteni, esetleg fel sem merül benne, hogy vele szemben jogsértés történt.

1.2.2. Státusz elvesztése

Számos iskola a szakképző iskolák azon csoportjába tartozik, mely az új képzési rendben az alapképzést biztosítja a középiskola 9. és 10. évfolyamában. A hagyományos szakmunkásképzéssel szemben a nyolcadik osztály után itt a diákok a szakmai tárgyak helyett csak pályaorientációs tárgyakat tanulnak, s a tizedik év elvégzése után kezdődik meg a valódi - kétéves - szakképzés. Ezekből az osztályokból senki nem tanul tovább érettségit adó osztályban. A szakmunkásképzés tehát négy éves, s aki ezután érettségizni akar, annak további két évet kell még ide járnia. [i] Ezek a szakképző intézetek kötelező felvételűek, ami azt jelenti, hogy a más középfokú oktatási intézménybe felvételt nem nyert diákokat (a tankötelezettség határáig) kötelesek beiskolázni. Az itt megjelenő diákok legnagyobb hányada nem rendelkezik a munkával, az elhelyezkedéssel kapcsolatos jövőképpel, s túl van már néhány iskolai kudarcélményen. Az iskolának létkérdése a megfelelően nagy diáklétszám, ellenkező esetben ugyanis nem jut hozzá a megfelelő nagyságú állami fejkvótához, s pedagógus-státuszokat kénytelen megszüntetni. Ez a típusú iskola folyton konfliktusban áll a diákkal, s a konfliktushelyzetben örökké a rendfenntartó szerepét tölti be. Az interjúkból (de már a folyosói szünetekben elejtett mondatokból is) világossá válik, hogy a tanárok nem kihívásnak, inkább tehertételnek, nyűgnek élik meg a magatartásproblémák kezelését, a diákok viselkedésére való reagálást.

 A korábban említett szecskáztatás elterjedésének és hagyománnyá válásának oka bizonyos középiskolákban a tanári státuszok megszűnésétől való félelem. Funkciója van a beavatási szertartásnak. A szecskáztatás az iskolai életre szocializálja az elsősöket, fegyelmezési-konfliktuskezelési problémákat old meg. A központi probléma az, hogy miként kerülnek felszínre az iskolában a konfliktusok, egyáltalán, a felszínre tudnak-e kerülni. Amennyiben az iskola a konfliktusokat eleve rossznak, mindenáron megszüntetendőnek értékeli, s nem úgy közelít hozzájuk mint a társas kapcsolatok fennmaradásának zálogához, abban az esetben a feszültségek destruktív jellegű konfliktuskezelési módozatok által lesznek levezetve. Ha a hétköznapi problémák megbeszélésére, a konfliktusokban résztvevő felek érveinek artikulálására nincs lehetőség, a konfliktuskezelés, a feszültség-levezetés külön utakat talál magának, adott esetben tehát a szecskáztatást. Számos iskolai problémára, vagy az iskola intézményében akkumulálódó társadalmi problémára felhívja a figyelmünket a szecskáztatás. A tanári státuszok bizonytalansága, a nagy osztály- és iskolalétszám, a társadalom anyagi és kulturális kettészakadása, a családi nevelés autoriter jellege mind olyan jelenségek, melyek valamilyen módon e hozzávetőlegesen tíz éve gyökeret vert szokásrendszer melegágyai.

 A bemutatott iskolák diákjai gyakorta alávetettek otthoni-családi környezetükben. Otthoni hátterük (az elvált, nemegyszer alkoholista, durva szülők, a harmonikus családi háttér hiánya) csak egy a lehetséges okok közül. A serdülő otthoni megalázottságát elcipeli magával az iskolába, s az amúgy is hierarchiában gondolkodni hajlamos fiatal megkísérel maga alá parancsolni másokat. Teszi ezt ráadásul társaival, mely következményeként az ő bátorsága növelheti a csoportbeli presztízsét, a közös siker és nevetés pedig kiváló kovásza egy felsőbb évfolyamos osztálynak, vagy osztályokon átnyúló klikknek. A szülők jelentős része nyomást gyakorol gyermekére az iskolai szabályok kételkedés nélküli elfogadása érdekében, hiszen ez az intézmény az egyéni érvényesülés kizárólagos útja. Sokan nem is az iskolai szankciótól óvják gyermeküket, hanem maguk is úgy gondolják, hogy az intézménynek-hivatalnak eleve igaza van, az ott található értékek, viselkedésmódok megkérdőjelez­hetetlenek, a tanár nemcsak idősebb, tanultabb, de más tekintetben is előrébbvaló, több joggal rendelkező személy, mint a diák. Egy másik szülői viszonyulás az iskola világához valószínűleg a munkahelyi kudarc, a kettétört életpálya nyomán kialakult apátia: a szülő lemondott arról, hogy nyomonkövesse gyermeke iskolai előmenetelét, egyet sem ért, de már nem is vitatkozik az iskolával. Interjúalanyaim - tanárok és diákok - számoltak be arról, hogy a diák nap mint nap úgy megy iskolába, hogy nincs kész a leckéje, nem tanult az órai dolgozatírásra: nem volt hol, nem volt mikor készülnie. A szülők veszekedtek, vagy a külön élő szülők egymáshoz toloncolták az éjszaka folyamán a tizenévest. A fiatal kialvatlan, nem egy esetben maga is megalázott. E körülmények hatására kereshet egy nálánál gyengébbet, akinek gyötrésében sikerélményre lel, kompenzálva ezzel a családban, a tanórán elszenvedett kudarcokat.

 Mielőtt azonban megnyugodnánk abban, hogy a jelenség nem több, mint az otthoni problémák átszivárgása a nevelési intézmény falai közé, néhány körülményt mindenképpen meg kell említenünk, amiért biztosan az iskola a felelős. A tanárok sok esetben nem tudnak odafigyelni a mentálisan labilis, az agresszívabb vagy a kiszolgáltatottabb tanulókra. Interjúalanyaink között számos olyan tanár volt található, aki éppen továbbképzésre járt, munka mellett másoddiplomás szakon tanult. A külön elfoglaltság, a magántanítványok mind-mind a pedagógiai-osztályfőnöki munka rovására foglalnak le időt és energiát, a pedagógus létbizonytalansága, kiszolgáltatott volta szintén nem az autonóm állampolgári fellépés elsajátíttatásának, a demokratikusnak nevezett érdekérvényesítési technikák kialakításának kedvez.

"Én már tényleg csak a gyerekek miatt vagyok itt. Egyébként lehetetlen eltartani a családot. Minden munkát elvállalok iskola után, ami akad: most tanulom be egy gépsor kezelését, de vállalok én bontást, hiltizést is. Gyakorlatilag betanított- és segédmunkák." - mondja az egyik szakképző iskola 11.-eseinek osztályfőnöke.

Az elsősöket lehetetlen pusztán adminisztratív eszközökkel vagy a középiskolai normák internalizálásával megtartani az oktatás keretei között. Ha ezek a tanulók a hiányzások-lógások miatt sorozatban kimaradoznak, az iskola létszáma veszélyesen csökkenni kezd, mely ahhoz vezet, hogy osztályok szűnnek meg, kerülnek összevonásra, tanárok maradnak kellő óraszám nélkül, az intézmény végül elveszíti létalapját.

".nagyon sok zűrzavart eredményezett, mert az elsősök arcátlanok lettek, bizonytalanok lettek a viselkedési korlátaikat illetően." - mondja az egyik osztályfőnök. "Akár a tanárokkal szemben is, ami egyébként talán oka lehet annak, hogy egyfajta szemhunyás volt ebben a tekintetben. [.] Valamilyen formában a szellemiséget befolyásolja. Az elsős nagyon elkapatottan érkezik ide, tehát olyan eleresztetten jönnek az általános iskolából, hogy az valami észvesztő. Nekem gyakorlatilag nincsen semmiféle fegyelmező eszközöm természetesen velük szemben. Meg nem is kívánatos, hogy itt hagyja az iskolát és elmenjen. Ugye, fogy a fejkvóta., csökken az osztálylétszám., kérdésessé válnak a státuszok, tehát gyakorlatilag leszokunk arról, hogy különösebben maceráljuk őket. Viszont nem vesszük rossznéven, ha valamifajta más tekintély megtanítja a kis elsőst viselkedni."

1.2.3 Emberi méltóság

A középiskola világában számtalan olyan jogsértés történik, mely során a pedagógusok emberi méltósága sérül. Egy műszaki szakközépiskolában végzett egyhetes megfigyelés-sorozat idején volt mód megismerni az iskola fiatal tanárát, aki közismereti (tehát nem szakmai) tantárgyat tanított elsősöknek. Az óralátogatás előtt az igazgató berendelte magához a fiatalembert, bemutatta őt a kutatók munkacsoportjának, s olyan kommunikációs helyzetet teremtett, mely lehetetlenné tette, hogy a pedagógus ellenkezzen az óralátogatással szemben, ami egyébiránt negyed óra múlva következett. Miután elhagyta az irodát, az igazgató összekacsintott vendégeivel, s beosztottja után mutatva így szólt: "Látják! Már ahogyan kinéz."

 A kutatás során az egyik fiatal kutató folyamatosan nyomon követte e tanár óráit, a kutatásban lelkes hallgató utólag kissé csüggedten jegyezte meg, kár, hogy nem készülhetett az óráról magnófelvétel: az óra-megfigyelést rögzítő jegyzőkönyv és elmondása szerint az órán ugyanolyan zaj volt, mintha éppen szünet lett volna, a tanár vékony hangon magyarázta az új anyagot, mígnem felállt az egyik diák és azt kiabálta a tanárnak a hallgatóra mutatva, hogy "Ennyire nem tudsz fegyelmet tartani? Nézd meg, bent van egy idegen és mit itt üvöltözünk! Te nem vagy idevaló!" Az óra más részében is történtek olyan megnyilvánulások, melyekről talán sejthető, hogy a vendég tiszteltére történtek, bemutatandó azt, mit meg nem engednek maguknak a diákok: a tanár feleltetés közben feltett egy kérdést, mire az egyik diák azt kiabálta a terem túlsó végéből, hogy "nézd meg a könyvben, ha nem tudod!" Az iskolában eltöltött napok során azonban kiderült, hogy a diákok közel sem csak az órát látogató hallgatónak produkálták magukat, ennél a tanárnál mindig mintegy "kiengedik a gőzt", ahogyan ők fogalmaztak. A hallgató rendszeresen részt vett az órákon, így egy idő után már ügyet sem vetettek rá, nem zavarta jelenlétével az eredeti társas viszonyokat.

[i] A szakközépiskolai osztályokban ugyanakkor négy év alatt szerezhet szakmát és érettségit a diák, így a szelekció lényegében tizennégy éves korban lezajlik.

előző

következő

Az oldal tetejére

  OKTATÁSI JOGOK BIZTOSÁNAK HIVATALA
  1055 - Budapest, Szalay u. 10-14.; e-mail: panasz@oktbiztos.hu