 |
Beszámoló |
|
 |
|
Kt. 7. § (1) A tankötelezettség - a szülő választása alapján - iskolába járással vagy magántanulóként teljesíthető. |
Tapasztalatunk szerint a szülők részben tájékozatlanságuk, részben pedig hátrányos helyzetük miatt nem teljesítik gyermekük iskoláztatási kötelezettségüket. Nem egy olyan szülővel találkoztunk, aki nem tudta, hogy a nyolcadik osztály befejezésével nem ér véget gyermeke tankötelezettsége. Ezeknél a családoknál nem ritka, hogy szükség van a gyermek munkaerejére, keresetére. Tapasztalnunk kellett, hogy szegény falusi családoknál a fiúk igen korán megkezdik a munkát, ezért egyre el-elmaradoznak az iskolából:
Ha vége a
közmunkának, akkor ugye jövedelempótló van. Mert vettem korábban
egy motorfűrészt, de az addig jó volt, amíg a hivatal [önkormányzat]
nem vett egyet. Az jó volt, volt vele munka. Télire volt egy kis
pénz. Itt van nekem az inas [fiú gyermek] 16 éves, mentek a sógorék
a városra dolgozni. Hát, mondom, menjen! Nem fizették ki, képzelje.
A legnagyobb elment dolgozni. Még nem. Nem jár iskolába? Nem. Kijárta a nyolc osztályt kisegítőbe', aztán utána nem. (...) Nagy története ennek nincsen, az óvónőtől hallottam, hogy az elmondása szerint ő rendesen felkészítette a Sz.-t, és valahogy félremagyarázta ő ezt dolgot... mert M.-ra vitték be felmérésre... azt' ott valahogy, nem tudom, nem úgy vették fel, ahogy neki kellett volna... Eleve úgy vették fel. Most neki van egy nyolc általánosa. Nem is foglalkoztunk úgy vele, eleve nagyon gyenge volt. Írni-olvasni tudott. És nem volt gond, hogy nem jár iskolába a nyolc osztály után? Nem volt gond. Nem szólt senki. Ez nem csak arra szól, aki elindul tovább? Kilencedikbe-tizedikbe? Nem szólt senki... (...) Azt akarom a K.-ról mondani, hogy nagyon munkás gyerek, ezt szeretem benne. Jobban is munkás, mint az első. Olyan gyerek, hogy akad itt maszek: kulákok-parasztok, akik szeretik a K.-t. Mert szeretik: munkásinas. Van, hogy már itt várják kocsival, hogy K., gyere már, van egy kis meló. Tizenhárom, tizennégy éves lesz, de már feltalálta magát, hogy a megélhetési módot meg tudja keresni. Miféle munkát csinál? Hát a ház körül, szőlőbe megy, a barackosba, szedresbe, mit tudom én... Büszke vagyok rá, de keres egy kis zsebpénzt, de nem veszem el én azt tőle, mert a továbbiakban jól jöhet ez neki. Mert kifele megyünk ám a jóból... úgy gondolom, hogy szegénységek lesznek, az egész falu. (Interjú egy nagycsaládos szülővel) |
Találkoztunk hasonlónak mondható esettel a fővárosban is. Az egyik nyolcadikos osztályfőnökkel egy, az egész osztály továbbtanulását igen részletesen bemutató beszélgetés során az egyik tanulóhoz érve így nyilatkozott:
Bent volt egyszer a papa, amikor töltögettük a jelentkezési lapokat. Közölte, hogy úgysem tanul valami fényesen a P., és azt szeretné, hogy van neki ismerőse, és elhelyezné egy konyhán, ott dolgozna. Mondom, van egy bökkenő, hogy a P. még nem lesz 16 éves. A papa erről még soha nem is hallott. Akkor mi van, ha ő nem engedi el a gyereket iskolába. Akkor, mondom, meg fogják őt büntetni. A mama lelépett, a papa idős ember, rokkantnyugdíjas, meg albérlőjük van. Ebből élnek. Legutóbb is probléma volt, de P. nem beszél az otthoni dolgokról. Az angol tanárnőnek mondta, hogy kikapcsolták a villanyt. Ja, a papa azt is mondta, hogy legalább megkeresné a P. a ruhára valót. Megbukott háromból. Ő már évismétlő (7-ben). Otthon normális állapotok vannak. A papa még erőn felül öltözteti is. Magatartása leromlott, de tudjuk, hogy összefügg az otthoni borzalmas körülményekkel. De mondta a testvére, hogy nem is tud a P. otthon tanulni, mert ha leülne, akkor az apja állandóan mond valamit: most vidd ki a kutyát..., én beszéltem erről a papával, hogy hagyja őt tanulni. Eddig azt mondtuk, hogy hát adjuk meg neki azt a kettest, úgy sem fog többet tudni, de most becsúszott a magatartása miatt. Ha picit jobban meghúzta volna magát. |
Az alábbiakban olvasható interjú egy kisváros jegyzőjével és oktatási bizottságának vezetőjével készült. A jogász és a hivatalnok, kutatásunk során nem egyedülálló esetként, kizárólag a törvény által előírt keretekben gondolkozik. Többször tapasztaltuk oktatási bizottságok vezetőinél, de különösen jegyzőknél, hogy nincs a látókörükben valamiféle, a kommunikáción alapuló probléma-megoldási módozat, kizárólag a jogszabály adta - legtöbbször szankción alapuló - megoldás. Emögött kisebb községekben az is meghúzódhat, hogy a jegyző nem helybéli, hanem sok esetben egy-másfél órás utazással jut el a településre, így nem ismeri a szülőket, pedagógusokat, nem tud személyes problémáikról.
Mi a helyzet azokkal a szülőkkel, akik a tankötelezettséget nem hajlandóak teljesíteni? Van ilyen a városban? Van. Ilyenkor az eljárási szabályok alapján... az iskola jelez, és szükség esetén a szankciót is kiszabjuk. Fejből nem tudok számot mondani, de néhány 10-re tehető egy év alatt. Ebbe beleértem nem csak azt, amikor a szülő nem teljesíti a kötelezettségét, hanem amikor a szülőt kell szankcionálnunk azért, amit a gyermek mulaszt. A szülő nem is tudja, hogy a gyereke az iskola mellé jár? Ilyen is van. Én azt gondolnám, hogy szociológiai különösség nincs, bárhogy előfordulhat. Létezhet olyan, hogy egy szülő nem tudja azt, hogy 16 éves korig kell iskolába járatni a gyereket? Azt tudjuk, hogy a Kt. '93-ban született, azóta sokszor módosult, de azt is tudjuk, hogy a jogszabályok mindenkire nézve kötelezőek, meg azt is tudjuk, hogy rengeteg ember nem foglalkozik ezekkel, meg nem tud róla, ez egy általános dolog. El tudom képzelni, hogy vannak ilyenek. Ez kiderül, hiszen ha nincs továbbtanulási terv a gyereknél és még nem teljesítette a tankötelezettséget, és olyan kizáró ok sem merült föl (házasság például), nyilvánvaló, hogy az intézménynek jeleznie kell, nekünk meg el kell járni. [Az Oktatási Bizottság elnöke:] Annyit hozzátennék, hogy ez úgy kezdődik, hogy a gyerek hiányzik, és az első igazolatlan mulasztást a fenntartó felé jelezni kell, illetve a szülőnek. Akkor tájékoztatja a szülőt, hogy milyen jogszabály alapján van ez, és abban benne van ez, hogy 16 éves korig tart a tankötelezettség, illetve a rendeletszám, amiben ez benne van. A szülő valamilyen módon tájékoztatva van arról, hogy a gyermeke tanköteles, szankciók is, óraszám is benne van. [Jegyző:] Évente egyszer-kétszer előfordul, hogy gyámügyi kérdés lesz az ügyből, de mindig ennek a folyamatnak a végén. Nevezzük ezt egy monitoring rendszernek, mert a visszacsatolások meg vannak, az információt megkapja a fenntartó, nekem el kell járnom. Bizonyos óraszám után állnak be a szigorúbb szankciók. Előfordult már olyan, hogy egyeztettek szülővel, tehát nem hatósági szankció következett, hanem leültek? Elsősorban ez az intézményvezető és a szülő között... az a pedagógus, aki ezért felelős szokta ezt közvetlenül végezni, és ha olyan súlyú az ügy, ha a szülői felügyeleti jog kerül veszélybe, akkor az ezzel foglalkozó gyámos kollégáim az egyedi ügy tekintetében beavatkoznak, mert ott azért már sokkal sokrétűbb probléma lehet a háttérben, ahol az egyéb segítségnyújtás, rosszabb esetben a beavatkozás is szükséges lehet. |
A tankötelezettség elmulasztása, a rendszeres hiányzások mögött sokszor a teljes tudatlanság az ok, kevesebbszer az iskolával szembeni attitűdök. Előfordul olyan is, hogy a gyermeknek nincs megfelelő ruhája, cipője. Nagyobb gyermek már fél osztálytársai megjegyzéseitől.
Arra nem lett volna lehetőség, hogy az A. iskolában egy kis plusz segítséggel elvégezze a nyolcadikat? Nem kapott segítséget, és annyira nem érezte jól magát ott, bántották, piszkálták. Ehhez látni kéne a gyerekek nagyanyját, a gyereket lecigányozták, lecsövesezték, bántották mindig, nem érezte ott jól magát, ugye így nem is lehet produkálni. Ha egyszer-egyszer összeszedte magát, akkor azért piszkálták, hogy nem is te, hanem a csöves anyád. Ha volt rajta új nadrág, akkor 'anyád kukázta'. Kértem, hogy járjon matek korrepetálásra, a matek tanárnő kivette a könyvet a kezéből, hogy aki nem figyel az órán, annak semmi reménye. Minek jársz ingyen ebédelni, neki meg nagy a szája, mondta, hogy igenis, anyukám fizeti az ebédet. Szóval kinyitotta a száját és problémák voltak. |
Ez az interjúrészlet átvezet a hátrányos helyzet fogalmának tárgyalásához.
[Az Oktatási Bizottság elnöke:] Jellemzően azt tudom mondani, hogy az ezekkel az ügyekkel foglalkozó kollégám név szerint ismeri ezeket a szülőket. A cél, hogy elérjük, hogy ezek a gyerekek járjanak iskolába, és elég sok lépés és konzultáció - szülővel való személyes -, nevelési tanácsadóba küldjük, tehát ismerjük már azokat a notórikus családokat, tehát van személyes kapcsolatunk. [Jegyző:] Igen, és ebből kiderül, hogy ennek a néhány esetnek a zöme az ismétlődő, tehát kódolt a probléma, vagyis ugyanaz a szülő kerül elő. És súlyosabb is így, hiszen újratermelődik. Nem értem pontosan. [Jegyző:] Újratermelődik az a negatív háttér, ami ezt előidézi, ha jövedelmi, az, ha szociális, az, ha életmódbeli, az. Mondjuk, hogy ha.vannak olyan visszatérő esetek, amikor sorban az összes gyerekkel előfordul a családban. |
A halmozottan hátrányos helyzet kategória korábban is létezett, ma nagyon sokat használják az oktatásban dolgozók egyes gyerekek megjelölésére. Olyan fogalomról van szó, mely funkciója eredetileg az esélyegyenlőség megteremtése volt: fel kell zárkóztatni azokat a gyerekeket, akik rosszabb körülmények közül jönnek, szocializációjuk, normaviláguk jelentősen eltér az iskola által elvárttól. A fogalom az idők folyamán éppen az esélyek kiegyenlítésének akadályává vált. Stigma lett belőle, már nem pusztán azt jelenti, hogy a hátrányos helyzetű gyermekre jobban oda kell figyelni, hanem azt is, hogy ők mások, eleve rosszabb eséllyel indulnak, esetleg esélytelenek. A pedagógus személypercepcióját jelentősen befolyásolja a hátrányos helyzetű megjelölés.
Miből ered a vizsgált családok hátrányos helyzete? Azt gondoljuk, hogy az élet egészén burjánzik, az élet minden területét áthatja. A szegénység, mely a forrása a hátrányos és a halmozottan hátrányos helyzetnek, egyszerre jelent anyagi hiányt (a megfelelő életminőséghez szükséges javak és körülmények nélkülözése) és egyszerre a tudatban megjelenő, az alávetettség szülte elemeket. Hangsúlyoznunk kell, hogy nem bizonyított az, hogy a szegénységnek kultúrája lenne, ám valószínűsíthető, hogy nem pusztán az anyagiak, vagy a magas fizetés hiányáról lenne szó.
A gyermek érdekében mit tudtok tenni? Annyit tudunk tenni, hogy tudunk nekik intézni különböző segélyeket, akkor adományokból tudunk nekik kályhát, tűzhelyt adni. Tudunk adni adományokat, ruhákat is tudunk adni. Próbálunk az életmódjukon változtatni, úgy hogy javaslatokat teszünk. Azt kell elérni, hogy képessé tudjuk tenni őket arra, hogy meg tudják állni bizonyos helyzetekben feltudják ismerni a helyzetet és arra önállóan tudjanak reagálni. Ez egy nagyon nehéz és kacifántos, nagyon nehéz és bonyolult dolog. Úgyhogy aki ezt vállalja hívatásának, annak nagyon eltökéltnek kell lenni és hinni kell benne, hogy tud változtatni. Mert az biztos, hogy nem sok látszatja van, mert nagyon apró dolgoknak is tudunk örülni. De érünk el eredményeket, ezek nem látványosak egyáltalán. Anyagi helyzetüket csak egy ideig-óráig tudjuk orvosolni, orvoslatot nyújtani nekik a segélyekkel, de hát már úgy, hogy kihúzhassák magukat, hogy ők is emberek. Ebben nagyon sokat tudunk segíteni. (Részlet egy kisváros gyermekjóléti szolgálatának munkatársával készített interjúból) |
A hátrányos helyzetű családok kénytelenek a középosztályi családokétól markánsan különböző "túlélési" stratégiákat kidolgozni. Ennek éppen a kiszámíthatatlanság az oka, vagyis a tervezhetőség teljes hiánya. A mentalitást, a szegénységgel kapcsolatos gondolkodásmódot mindenek előtt az autonóm, (weberi értelemben vett) polgári, öntudatos állampolgári gondolkodásmód-elemek hiánya jellemzi: a hátrányos helyzetű ember, a szegény ember a hivatalt (kiemelten az iskolát) legtöbbször nem mint az őt kiszolgáló intézményt észleli, hanem bennük a hatalom nyúlványát látja, melybe ő csak alávetettként léphet be. A gondolkodásmód másik eleme a munkához és általában a saját sors alakításához való viszony. Fontos a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság, melyből már következik a pénzhez, általában az anyagiakhoz való viszony. Rendkívül gyakran tapasztalható hátrányos helyzetűnek mondott családokban az esetlegesség, mely kiterjed a munka- és iskolaválasztástól egészen a partnerrel-házastárssal való együttélésre, s rányomja bélyegét a lakásra, annak berendezésére.
Eljutunk tehát a tárgyi világ egyes elemeihez, melyek - a gondolkodásmódhoz hasonlóan - meghatározzák a tér- és időbeosztást is. Annak térnek a beosztását, mely mindig szűkös, ahol mindig valahova el kell rakni valamit, hogy egy másik dolog vagy ember elférjen. Legalábbis átmenetileg, amely átmenetiség azután évekre szól, s bebetonozza az adott tárgy, ember helyét. A szegénység arra kényszeríti az embert, hogy mindenből a legolcsóbbat, legsilányabb minőségűt vegye meg. Egyetlen kivétel van, amikor kifejezetten a legdrágább, legmárkásabb üdítőitalt, ruhamárkákat vásárolják meg ezek az emberek, ami nem jelenti azt, hogy a szegény családok nem kívánnának beosztással élni, vagy nem tudnák, hogy felesleges kartonszámra üdítőitalokat, márkás söröket venniük. A hirtelen jött pénzen (akár a segélyen) vett márkás áru egyszerre jelent pillanatnyi fellélegzést a szegénység örökös nyomása alatt, és egyszerre jelent presztízsfogyasztást, mely a középosztály, a többi szegénycsalád és nem utolsó sorban az embernek önmaga számára mutatja azt, hogy módunkban áll megvenni, mi is hozzájuthatunk a drága ruhához, magnóhoz. Az iskola, kivált az aprófaluban működő iskola ezt így látja:
Nem tudom megérteni őket. Egész hónapban koplalnak, kölcsönkérnek száz forintokat, a gyerek majd' kiesik a padból, olyan éhes. És akkor eljön a segély napja és kartonszám viszik haza az üdítőt, meg a chips-eket, utána meg három nappal két-három darab krumplit vesznek a boltban. (Egy tanárnő) |
előző
|
|
OKTATÁSI JOGOK BIZTOSÁNAK HIVATALA |
Impresszum |