Egy hallgató azért fordult hivatalunkhoz, mert úgy érezte, az egyetemnek korábban befizetett költségtérítése visszajár, mivel azt a szakot, amelyen egy félévi költségtérítést befizetett, először halasztotta, majd úgy döntött, hogy leadja, tehát a jövőben egyáltalán nem kívánja folytatni. A beadványozót tájékoztattuk, hogy az egyetem költségtérítésre vonatkozó igénye a beiratkozással keletkezik. A költségtérítés nem arányos ellenszolgáltatás valamely szolgáltatásért, hanem díj. A költségtérítés összege ugyan havi bontásban van megállapítva, de ez nem jelenti azt, hogy az egy félévi költségtérítés ne járna az egyetemnek a beiratkozáskor. Ezen az a tény sem változtat, hogy az intézmény méltányossági alapon engedélyezheti a részletfizetést is. A szemeszterre szóló költségtérítés az egyetemnek akkor is jár, ha a hallgató az adott félévet valamely okból nem fejezte be, akár azért, mert le nem tett vizsgája maradt, akár azért, mert félév közben döntött úgy, hogy halaszt. Mindezt a beiratkozáskor kell a hallgatónak mérlegelnie, ha már beiratkozott, a költségtérítést nem követelheti vissza. (K-OJOG-563/2001.)

Egy beadványozó azt kérdezte, hogy ha a hallgató tanulmányait félév közben abbahagyja, van-e lehetőség a már befizetett költségtérítés időarányos részének visszatérítésére. A beadványozót tájékoztattuk, hogy a kérdésre vonatkozó szabályokat - a jogszabályok keretei között - a felsőoktatási intézmény szabályzatában állapítja meg. A jogszabályok nem tartalmaznak előírást a költségtérítés visszatérítésére vonatkozóan, így tehát az adott félévre befizetett költségtérítésből visszatérítésre a felsőoktatási intézmény nem köteles. Emellett az intézmény szabályzatában természetesen biztosíthat lehetőséget visszatérítésre, akár méltányossági alapon is. Ilyen méltányossági döntés tartalmának felülvizsgálatára azonban nincs hatáskörünk. (K-OJOG-606/2001.)

Panasz nyomán az alábbiakat állapítottuk meg. Az állam költségvetési támogatással az állami felsőoktatási intézményekben ad költségtérítés-fizetés alóli mentességet a gyermekükkel otthon lévő szülők számára. Mindez azonban nem diszkrimináció, mert a költségtérítés-fizetés alóli mentesség nem alanyi jog, a jogalkotó ebben az esetben kedvezményt biztosít meghatározott alanyi körnek. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az állam kedvezmények biztosítása esetén nagy mérlegelési szabadsággal rendelkezik a kedvezményezettek kiválasztása tekintetében, feltéve, hogy ez a kiválasztás nem önkényes. Álláspontunk szerint jelen esetben ez nem önkényes, hiszen a megkülönböztetés alapja az az ésszerű megfontolás, hogy az állam a saját fenntartásában működő intézményekben biztosítja ezt a lehetőséget. (K-OJOG-541/2001.)

Egy nem állami fenntartású főiskola hallgatói azt sérelmezték, hogy első alapképzésben résztvevő, nappali tagozatos, államilag finanszírozott hallgatóként kötelesek képzés-fejlesztés címén átlag 100 000-110 000 forint költségtérítést fizetni, bár erre a felsőoktatási törvény már ismertetett 31. §-a alapján nem kötelezhetők. Megállapítottuk, hogy a felsőoktatási törvény ugyanakkor a különös rendelkezések között a 113. § (4) bekezdésében felmentést ad e rendelkezés alól: a magán felsőoktatási intézmények szabályzatukban a 31. § (3) bekezdésében foglaltaktól eltérő rendelkezéseket is megállapíthatnak. Tehát e kivételes szabályozás alapján a főiskola jogosult anyagi szolgáltatást követelni az államilag finanszírozott hallgatóktól, így az oktatási jogok sérelme nem volt megállapítható. Felhívtuk azonban a főigazgató figyelmét, hogy a felsőoktatási törvény módosításáról szóló 2000. évi XCVII. törvény 24. §-a kimondja, hogy a 113. § (4) bekezdése 2001. szeptember 1-jétől hatályát veszti. Ettől az időponttól kezdve tehát a magán felsőoktatási intézmények is kötelesek a felsőoktatási törvény 31. §-a értelmében eljárni. (K-OJOG-1/2001.)

Több, gyermekgondozási díjban részesülő hallgató fordult hozzánk azt sérelmezve, hogy egy egyetemen különeljárási díjnak nevezett egyéb díjat kérnek tőlük, amit ha nem fizetnek be, nem jelentkezhetnek vizsgára. Az ügyben nyilatkozatot kértünk az érintett egyetem rektorától, aki arról tájékoztatott, hogy a fent említett kormányrendelet mentességet biztosító szabálya problematikus helyzetet teremtett. Ennek alapján ugyanis a szakirányú továbbképzésen az intézmény a hallgatók 15 százalékától nem szedhet költségtérítést, az Oktatási Minisztérium azonban az egy hallgatóra eső költségtérítési díjnak csupán kb. 10 százalékát térítette meg. Az egyetem a kialakult helyzet átmeneti kezeléseként, a képzés stabil működtetése érdekében szedi a segédanyagokért az egyéb díjat.
Megállapítottuk, hogy az állami felsőoktatási intézményben költségtérítéses képzésben részt vevő terhességi-gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban vagy gyermekgondozási díjban részesülő hallgatók - a 144/1996. (IX. 17.) Korm. rendelet alapján - egyrészt költségtérítés-fizetés alóli mentességben részesülnek, másrészt a többi hallgatóhoz hasonlóan az intézmény szabályzatában meghatározott díjakat kötelezettség elmulasztása vagy késedelmes teljesítése esetén kötelesek fizetni. Az ilyen hallgatók számára hallgatói jogviszonyuk alapján további fizetési kötelezettség, így egyéb jogcímen alapuló díjfizetési kötelezettség nem írható elő. A fentiekre tekintettel megállapítottuk, hogy a felsőoktatási intézmény a terhességi-gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban vagy gyermekgondozási díjban, és ezért költségtérítés-fizetés alóli mentességben részesülő hallgatók számára jogellenesen írta elő a segédanyagokért egyéb díj megfizetését. A fentiekre tekintettel kezdeményeztük, hogy a felsőoktatási intézmény a jogszabályoknak megfelelően állapítsa meg a hallgatókat terhelő fizetési kötelezettségeket, biztosítsa a vizsgákra jelentkezés lehetőségét azon hallgatók számára, akik a kar által előírt határidőig nem fizették meg a jogsértően előírt egyéb díjat. Kezdeményeztük továbbá, hogy a jogszerűtlenül beszedett egyéb díj visszatérítése érdekében tegye meg a szükséges intézkedéseket.
A vizsgálat alapján megállapítható volt, hogy a fenti konfliktus a felsőoktatási intézmény és az Oktatási Minisztérium közötti, a hallgatók képzésének fedezete miatt keletkezett finanszírozási problémára vezethető vissza. Fontosnak tartottuk, hogy az ügyben megnyugtató döntés szülessen, ezért megkértük az Oktatási Minisztérium felsőoktatási helyettes államtitkárát, álljon az intézmény rendelkezésére, és felajánlottuk, hogy közvetítői szerepet vállalunk megbeszélésükön. (K-OJOG-261/2001., K-OJOG-436/2001., K-OJOG-464/2001., K-OJOG-494/2001.) Az intézmény és a minisztérium közötti konfliktus a 2001. év végén a tárgyalások nyomán megoldódni látszott. 2002 első hónapjaiban újabb beadványok nyomán azt látjuk, hogy a probléma nem nyert végleges megoldást, ezen panaszok vizsgálata jelenleg folyamatban van.

A panaszokból két probléma rajzolódott ki. Az első esetben levelező tagozatos hallgatók azt kifogásolták, hogy a nappali és esti képzési formában tanuló hallgatóknál kevesebb utazási kedvezmény illeti meg őket. A közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről szóló 287/1997. (XII. 29.) Korm. rendelet szerint valóban jelentős különbségek vannak a kedvezmények tekintetében. A levelező tagozaton tanulók nem vásárolhatnak kedvezményes bérletet sem a vasúti közlekedés során, sem a helyközi autóbuszjáratokon, sem pedig a helyi tömegközlekedésben. A kedvezményes menetjegy igénybevételének lehetősége pedig kizárólag az oktatási intézmény és a lakóhelyük közötti viszonylatban illeti meg őket, ezzel szemben nappali és esti formában tanuló társaik az ország egész területén kedvezményesen utazhatnak. A másik esetben a panaszosok azt kifogásolták, hogy a távoktatási formában tanulókat semmiféle utazási kedvezmény nem illeti meg. A beadványozók véleménye szerint sérti a hátrányos megkülönböztetés tilalmát, hogy a diákigazolványhoz kapcsolódó utazási kedvezmények eltérőek a különböző képzési formák tekintetében. Az Alkotmánybíróság szerint a diszkrimináció tilalma elvének értelmezésekor speciális a jogalkotó által adott kedvezmények megítélése: az követelhető meg, hogy a nem egyenlő elbánásnak ésszerű oka legyen.
A jelen esetben az eltérő szabályozás nem önkényes, annak ésszerű oka van. A jogalkotó a szabályozást azzal indokolta, hogy a képzési formák megszervezését a jogalkotó szándéka szerint más és más formában kell teljesíteni a felsőoktatási intézményeknek. A nappali tagozatos diákok "főfoglalkozásúként" űzik a tanulás mesterségét, s így mindenképpen rászolgálnak a legnagyobb kedvezményre. Ami az esti tagozatos diákokban közös a nappalisokkal az az, hogy naponta járnak előadásra és gyakorlatra. Ez az oka annak, hogy a nappalisokkal egyazon kategóriába sorolta a jogalkotó. A levelező tagozatos hallgatók csupán időszakosan járnak konzultációra. Ha ugyanolyan mértékben részesülnének utazási kedvezményekben, mint az előző csoportok, akkor a kormányzat túlnyomóan olyan utazásokat támogatna, amelyek nem függnek össze tanulmányaikkal. A levelező tagozatos hallgatók döntő többsége jövedelemszerző tevékenység folytatása mellett vesz részt az oktatásban, így a nappali és esti tagozatosok esetén alkalmazható méltányossági alapon való kedvezménynyújtás az érintett minisztériumok álláspontja szerint, a levelező képzésben részt vevők esetében, a jelenlegi - szintén nem elhanyagolható - mértéken túlmenően nem indokolt. A távoktatás - természeténél fogva - még kevesebb utazást követel meg a hallgatótól a tanulmányi kötelezettség teljesítése érdekében. Másrészt a 120/2000. (VII. 7.) Korm. rendelet 3.§ (1) bekezdése alapján a távoktatásban tanulók nem tartoznak az államilag finanszírozott hallgatók körébe, ennek megfelelően utazási kedvezményben - amely végső soron szintén egyfajta állami támogatás - sem részesülhetnek. A 33 ezer érintett távoktatásos hallgató esetében, a képzési forma sajátosságaira tekintettel, a tanulmányok várható befejezési ideje nem meghatározható. A távoktatásban részt vevők esetében is érvényesül a levelező képzésben tanulók esetében is elmondható tény, miszerint döntő többségük jövedelemszerző tevékenység végzése mellett vesz részt az oktatásban, így a rászorultsági elv érvényesítése esetükben nem indokolt.
Az utazási kedvezmények kérdésével az Alkotmánybíróság is foglalkozott. Megállapította, hogy a kifogásolt rendelkezések nem sértik az Alkotmány diszkrimináció tilalmára vonatkozó 70/A. §- át.
A fentiekre tekintettel, mivel a diákigazolványhoz kapcsolódó utazási kedvezmények szabályozása nem önkényes, annak ésszerű oka van, az oktatási jogok sérelmét nem állapítottuk meg. (K-OJOG-36/2001., K-OJOG-106/2001, K-OJOG-183/2001.)