Beszámoló 2001
Törvénytár     OM rendelet     Oktatási törvény   





MINISZTERI BEVEZETŐ


Előszó az Oktatási Jogok Biztosa Hivatalának 2001. évi beszámolójához

  (Az ember)
megáldva a mesterség
fortélyaival
tör jóra s a rosszra: ha tiszteli ő
a szülőföld törvényét,
s amaz istenek-adta Jogot,
áldás a hazára."
Szophoklész, Antigoné


Az emberi méltóságra vonatkozó alapvetés értékrendünk lényege. S ez a méltóság megilleti a legkisebbet, a gyermeket is. Sőt. Mindannyiunk felelőssége és kötelessége, hogy legelőbb a gyermeket óvja, őt, aki a leggyengébb, a legsérülékenyebb.
Meggyőződésem, hogy az oktatás világában is meg kell gyökeresednie a kulturált konfliktuskezelés gyakorlatának. Az oktatás minden szereplőjének: diáknak, szülőnek, pedagógusnak, igazgatónak; professzornak és hallgatónak tudnia kell, hogy a törvények arra valók, hogy betartásukkal érvényt szerezzünk jogainknak, miközben senki más jogait nem sértjük. Mindennapi tapasztalattá kell válnia annak a több mint kétszáz éve szentesített tételnek, mely kimondja, hogy minden ember egyenlő.
Minden társadalmat az minősíti elsődlegesen, hogy hogyan bánik a legkiszolgáltatottabbal, a gondoskodásra és léleknemesítő példára leginkább szomjazóval, a gyermekkel. Az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala az utóbbi években széles körű kapcsolatrendszert épített ki a köz- és felsőoktatási intézményekkel csakúgy, mint a szakmai szolgáltatókkal, jogvédőkkel, más hatóságokkal, civil szervezetekkel. Ez a mára már jól működő rendszer garantálja, hogy az iskolai jogvédelem széles körű, az egész társadalomra kiterjedő gyakorlattá váljon, s hogy a tanár a gondjaira bízott fiatalt, a gyermeke jövőjéért aggódó szülőt a közös célért együtt dolgozó, egyenrangú partnernek tekintse. Biztosítja, hogy a köz- és felsőfokú oktatási intézményben dolgozó tanár munkáját szabadon, minden erőszak és ráhatás nélkül végezhesse, úgy, hogy személyiségét, munkavállalói jogait nem éri sérelem.
Az Oktatási Jogok Biztosa Hivatalának beszámolóját a mai napon elfogadom, s társadalmi jelentőségű tevékenységükhöz sok sikert kívánok.

Budapest, 2002. május 14.
Dr. Pálinkás József
 
oktatási miniszter
következő

  OKTATÁSI JOGOK BIZTOSÁNAK HIVATALA
  1055 - Budapest, Szalay u. 10-14.; e-mail: panasz@oktbiztos.hu

Impresszum  
Főoldal