AZ OKTATÁSI JOGOK BIZTOSÁNAK HATÁSKÖRE, ELJÁRÁSÁNAK FELTÉTELEI
Hivatalunk az oktatási jogok sérelme vagy annak közvetlen veszélye esetén
járhat el. Eljárásunk szempontjából védett oktatási jogoknak kell tekinteni
az oktatás valamely szereplőjét, így a gyermeket, a tanulót, a hallgatót,
a kutatót, a pedagógust, az oktatót, a szülőt, valamint ezek közösségeit
megillető azon jogokat, amelyeket számukra az Alkotmány kulturális jogokat
garantáló 70/F. §-a és 70/G. §-a, valamint a közoktatásról, a felsőoktatásról
és a szakképzésről szóló törvények biztosítanak. Eljárást indíthatunk
a fent megjelölt törvényekben biztosított jogok tartalmát és garanciáit
rögzítő más jogszabályi rendelkezések megsértése, illetve annak közvetlen
veszélye miatt is.
A működésünkről szóló rendelet a vizsgálat megindításának két útját biztosítja.
Az eljárás indulhat egyrészt kérelemre, amikor a hozzánk forduló panaszos
érintettsége is feltétele a vizsgálat megindításának, másrészt indulhat
- a rendeletben meghatározott feltételek megvalósulása esetén - hivatalból.
A kérelmező érintettségének hiányában, vagyis ha nem az arra jogosult
nyújtja be a beadványt, nem folytathatunk vizsgálatot, a beadványt érdemi
vizsgálat nélkül el kell utasítanunk. Hasonló módon járunk el akkor, ha
névtelen beadvány érkezik hivatalunkba, ebben az esetben ugyanis nem tudjuk
megállapítani, hogy a hozzánk forduló panaszos jogosultnak tekinthető-e.
A működésünkről szóló rendelet megerősíti, hogy cselekvőképtelen és korlátozottan
cselekvőképes személy helyett annak törvényes képviselője is fordulhat
hivatalunkhoz. Így például a közoktatásban biztosított tanulói jogok sérelme
miatt szülői panaszok alapján is vizsgálatot indíthatunk, az egyetemi
és főiskolai hallgatókat érintő jogsérelmek esetében azonban a szülői
beadványokat nem fogadjuk el. Amennyiben a nem jogosulttól származó panasz
súlyos vagy az állampolgárok nagyobb csoportját érintő jogsérelemre, illetve
annak közvetlen veszélyére hívja fel figyelmünket, lehetőségünk van -
a kérelem elutasítása mellett - a vizsgálatot hivatalból megindítani.
Eljárásunk írásbeli beadvány alapján indul. Ezért és a gyorsabb ügyintézés
érdekében mindig arra kérjük a hozzánk fordulókat, hogy írásban - levélben,
faxon, e-mailen, illetve honlapunkon keresztül - juttassák el hozzánk
panaszukat. Természetesen külön figyelmet fordítunk arra, hogy vizsgálatunk
során személyesen is találkozzunk az érintettekkel, kérésükre a panaszosokat
személyesen is meghallgatjuk, valamint a hivatalunkhoz fordulóknak telefonon
is igyekszünk segítséget adni. Az általunk nyújtott tájékoztatás célja,
hogy a hozzánk fordulók - immár a jogszabályi rendelkezések ismeretében
- eldönthessék, hogy jogaik sérültek-e, és ha igen, kérik-e hivatalunk
vagy más hatóság eljárását.
A jogbiztonság elvének érvényre juttatása érdekében, valamint amiatt,
hogy az időben távoli jogsérelmek körülményei általában nem tárhatók fel
kellő alapossággal, a működésünkről szóló rendelet határidőt állapít meg
a panasz előterjesztői számára. Kérelemre akkor indíthatunk eljárást,
ha a jogsérelem az Ojbr. hatálybalépését, vagyis 1999. október 23-át megelőző
egy éven belül keletkezett, és a panaszos a közigazgatási eljárásban hozott
határozat jogerőre emelkedésétől, illetve - közigazgatási jogorvoslati
lehetőség hiányában - a jogerős határozat vagy intézkedés meghozatalától
számított egy éven belül nyújtja be kérelmét hivatalunkhoz. Kivételt jelent
e rendelkezés alól a jogszabállyal vagy az állami irányítás egyéb jogi
eszközével kapcsolatos kérelem, amely határidő nélkül terjeszthető elő.
Hivatalból pedig akkor indíthatunk vizsgálatot, ha a jogorvoslati eljárás
jogerős befejezésére a rendelet hatálybalépése után került sor, más időbeli
megkötést erre az esetre a jogszabály nem ír elő.
Hivatalunkhoz a jogosult abban az esetben fordulhat, ha a rendelkezésére
álló jogorvoslati lehetőségeket - a bírósági eljárás kivételével - kimerítette.
A közigazgatási jogorvoslati lehetőségeken kívül e körbe tartoznak azok
is, amelyeket az oktatási jogszabályok biztosítanak. A sérelmet szenvedett
félnek a jogszabályok alapján szinte minden esetben lehetősége van arra,
hogy panaszával az intézmény vezetőjéhez, illetve fenntartójához forduljon.
Számos esetben azért kellett érdemi vizsgálat nélkül elutasítanunk a beadványt,
mert a panaszosok nem éltek a jogszabályok által biztosított jogorvoslati
lehetőségekkel. Hangsúlyozzuk, hogy az oktatási intézményekben felmerülő
problémák megoldása érdekében meg kell kísérelni az intézményen belül,
helyben rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségek igénybevételét, hiszen
gyakran az érintettek közötti párbeszéd, az információcsere önmagában
is a konfliktus tisztázásához és megoldásához vezethet. Ilyen együttműködési
készség nélkül pedig az esetek többségében hivatalunk eljárása sem lehet
eredményes, nem vezethet tartós megoldáshoz. Amennyiben a panaszosok a
jogorvoslati lehetőségek igénybevétele nélkül rögtön hozzánk fordulnak,
az is megtörténhet, hogy a jogorvoslatra biztosított határidőt is elmulasztják,
a jogorvoslatok kimerítésének hiányában azonban hivatalunk sem járhat
el ügyükben. Eljárásunk nem válthatja ki a jogszabályokban biztosított
jogorvoslati lehetőségek igénybevételét, jellegénél, eszközrendszerénél
fogva hivatalunk csak kivételes jogvédelmi szerepet vállalhat.
Érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítanunk a beadványt akkor, ha az
ügyben bírósági eljárás indult, vagy már jogerős bírósági határozat született.
Ezt a jogbiztonság és a hatalommegosztás alkotmányos elve követeli meg.
A panaszt elutasítjuk, ha ugyanabban az ügyben már folytattunk vizsgálatot,
és a beadvány a korábbi eljárás során megismertekhez képest nem tartalmaz
új tényeket. Hasonlóan kell eljárnunk akkor, ha a beadvány nyilvánvalóan
alaptalan, ám ilyen okból még nem utasítottunk el panaszt. Az eljárásunkat
szabályozó rendelet szerint elutasíthatjuk a kérelmet, ha az abban szereplő
jogsérelem, illetőleg annak közvetlen veszélye csekély jelentőségű, ezzel
az eszközzel azonban csak ritkán élünk.
A működésünkről szóló rendelet szerint tehát, ha a beadvány bármely eljárási
feltételnek nem tesz eleget, érdemi vizsgálat nélkül elutasítjuk, amennyiben
pedig ilyen körülményről vizsgálatunk során szerzünk tudomást, az eljárást
megszüntetjük. Minden esetben kiemelt figyelmet fordítunk azonban arra,
hogy a hozzánk fordulók beadványuk elutasítása esetén is megfelelő tájékoztatást
kapjanak az általuk sérelmezett helyzet jogi hátteréről, a rendelkezésükre
álló jogérvényesítési lehetőségekről. Gyakran fordulnak hozzánk pedagógusok,
oktatók munkaügyi tárgyú beadványokkal, például a bérbesorolásukkal, a
kötelező óraszámukkal, a végzettség alapján végezhető munkával, a minőségi
bérpótlékkal vagy a közalkalmazotti jogviszony megszűnésével kapcsolatban.
Ezeket a panaszos beleegyezésének birtokában áttesszük az Oktatási Minisztérium
Tanügyigazgatási Főosztályára. (K-OJOG-165/2001., K-OJOG-94/2001., K-OJOG-148/2001.,
K-OJOG-432/2001., K-OJOG-176/2001., K-OJOG-295/2001., K-OJOG-151/2001.,
K-OJOG-432/2001.) Minden esetben felhívjuk a hozzánk fordulók figyelmét,
hogy a közalkalmazotti jogviszonyból származó igény munkaügyi perben érvényesíthető.
A munkaügyi jogvitában a munkáltató székhelye szerinti munkaügyi bíróság
jár el, ott lehet előterjeszteni a keresetlevelet.
|