Költségtérítés-fizetési kötelezettség, mentesség a költségtérítés-fizetés alól

Azon hallgatókat, akik beiratkozásukat követően úgy döntöttek, mégsem kívánnak az adott képzésben tanulmányokat folytatni, és vissza kívánták kapni a befizetett költségtérítés összegét, tájékoztattuk, hogy a felsőoktatási intézmény költségtérítésre vonatkozó igénye a beiratkozással keletkezik, a költségtérítés később nem követelhető vissza. (K-OJOG-573/2002., K-OJOG-588/2002.)

A beadványozóknak felvilágosítást adtunk a költségtérítés emelésének szabályairól is. Az egyetemi és főiskolai hallgatók részére nyújtható támogatásokról és az általuk fizetendő díjakról és térítésekről szóló 144/1996. (IX. 17.) Korm. rendelet 22. § (3) bekezdése(1) szerint a költségtérítés összege legfeljebb az előző tanévben megállapított költségtérítésnek a Központi Statisztikai Hivatal által előző évre vonatkozóan közzétett fogyasztói árindexszel növelt összege lehet. A költségtérítés összegét a megelőző tanév május 31-éig az intézményben szokásos módon nyilvánosságra kell hozni. (K-OJOG-8/2002., K-OJOG-74/2002.)

Azokat, akik az összeg nagysága miatt mentesülni kívántak a költségtérítés-fizetés alól, az alábbiakról tájékoztattuk. A jogszabályok a költségtérítés mértékének meghatározását a felsőoktatási intézményekre bízzák. Mind a korábban hatályos 144/1996. (IX. 17.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdése, mind a jelenleg hatályos 51/2002. (III. 26.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdése ugyanis kimondja, hogy az államilag nem finanszírozott képzésben részt vevő hallgatók költségtérítést fizetnek. A költségtérítés mértékét a felsőoktatási intézmény a szabályzatában állapítja meg, és rendelkezik az e képzés során biztosított esetleges intézményi támogatásokról, a költségtérítés fizetése alóli mentességről és a fizetendő egyéb díjakról, térítésekről. E rendelkezésnek megfelelően a hallgató abban az esetben mentesülhet a költségtérítés vagy annak egy részének megfizetése alól, ha az intézmény szervezeti és működési szabályzata ezt lehetővé teszi. (K-OJOG-119/2002., K-OJOG-591/2002.)

A távoktatási tagozatra, költségtérítéses képzési formára felvételt nyert beadványozó az intézmény által a hallgatók számára előírt fizetési kötelezettségeket sérelmezte. Az intézmény és az egyes hallgatók között megkötendő megállapodás (a továbbiakban: Megállapodás) a fizetési kötelezettségekről az alábbiak szerint rendelkezett: "A Hallgató a képzéssel összefüggésben a főiskolai karnak költségtérítést, továbbá a M. Közhasznú Társaságnak tananyagárat és oktatásszervezési költséget köteles fizetni. (A költségtérítés, a tananyagár és az oktatásszervezési költség együtt: fizetési kötelezettség.)" A beiratkozásról szóló tájékoztató szerint pedig a Megállapodás megkötése, valamint a fizetési kötelezettségek teljesítése a beiratkozás, és így a hallgatói jogviszony létesítésének feltétele. Az ügyben egyrészt az érintett hallgatókat a hallgatói jogviszony alapján terhelő fizetési kötelezettségek körét, másrészt az érintett hallgatók és a M. Közhasznú Társaság (a továbbiakban: Társaság) közötti kapcsolat jellegét vizsgáltuk.

Az első kérdéskörrel kapcsolatban az alábbiakat állapítottuk meg. A felsőoktatási törvény 31. § (1) bekezdése szerint az államilag nem finanszírozott képzésben részt vevő hallgatók egyrészt költségtérítést, másrészt egyéb díjakat fizetnek. A hallgatók a költségtérítést és a díjakat értelemszerűen a felsőoktatási intézmény - mint a hallgatói jogviszony másik alanya - részére fizetik. A 31. § (2) bekezdése értelmében a költségtérítésre és az egyéb díjakra vonatkozó szabályokat állami felsőoktatási intézmény esetén kormányrendelet keretei között az intézmény szabályzata állapítja meg. E fizetési kötelezettségeket tehát a felsőoktatási intézmény saját hatáskörében szabályozhatja, e szabályozás azonban nem sértheti a felsőoktatási törvény, illetve a 144/1996. (IX. 17.) Korm. rendelet rendelkezéseit. A költségtérítés, illetve a díj fogalmáról a felsőoktatási törvény és a 144/1996. (IX. 17.) Korm. rendelet az alábbiak szerint rendelkezik. A felsőoktatási törvény 124/E. § g) pontja értelmében költségtérítésnek minősül a felsőoktatási intézmény által megállapított mértékű, a képzéssel összefüggő (működési, fenntartási célokat is szolgáló) valamennyi költség, amely az állam által nem finanszírozott képzésben résztvevőket terheli. A költségtérítés mellett a felsőoktatási intézmény a hallgatóktól díjakat szedhet. A 144/1996. (IX. 17.) Korm. rendelet 17. §-a értelmében az állami felsőoktatási intézményekben a költségtérítéses képzésben részt vevő hallgatók az intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatában, illetve más szabályzatában rögzített kötelezettség elmulasztása vagy késedelmes teljesítése esetén - a szabályzat szerint - díjakat fizetnek. A díjak összege esetenként nem lehet nagyobb a költségvetési törvényben az adott évben megállapított hallgatói normatíva 3%-ánál (2). A fentiek alapján tehát az állami felsőoktatási intézményben költségtérítéses képzésben részt vevő hallgatóknak a hallgatói jogviszonyukon alapuló fizetési kötelezettsége azt jelenti, hogy a hallgatók kötelesek az intézmény szabályzatában - a felsőoktatási törvény, valamint a 144/1996. (IX. 17.) Korm. rendelet keretei között - meghatározott költségtérítést és díjakat a felsőoktatási intézmény számára megfizetni. Az ilyen hallgatók számára hallgatói jogviszonyuk alapján további fizetési kötelezettség nem írható elő.

Az érintett hallgatók és a Társaság közötti kapcsolat jellegével kapcsolatban a következő álláspontot alakítottuk ki. A Megállapodás arra kötelezi a hallgatókat, hogy fizessenek "tananyagárat", illetve "oktatásszervezési költséget" a Társaság részére. A Társaság a beiratkozásról szóló tájékoztató szerint oktatásszervezési tevékenységet végez, illetve tananyagot szolgáltat. A Megállapodásban tehát az intézmény és a hallgató arról köt megegyezést, hogy a hallgató a Társasággal szerződést köt, amely alapján a hallgató megfizeti az oktatásszervezési költséget és a tananyagárat, a Társaság pedig oktatásszervezési tevékenységet végez és tananyagot szolgáltat. A Megállapodás megkötése a beiratkozás, és így a hallgatói jogviszony létrejöttének feltétele. Így a hallgató és a Társaság közötti szerződés megkötése a hallgatói jogviszony létrejöttének feltételévé válik. Az Alkotmány 70/F. § (2) bekezdése értelmében a Magyar Köztársaság a művelődéshez való jogot többek között képességei alapján mindenki számára hozzáférhető felsőfokú oktatással valósítja meg. E rendelkezés végrehajtásaként a felsőoktatási törvény 82. §-a kimondja, hogy minden magyar állampolgárnak joga van - a 83. § keretei között - az általa választott felsőoktatási intézményben és szakon felsőfokú tanulmányokat folytatni. A 83. § a felsőoktatási intézménybe való jelentkezés feltételeiről, a felvételi követelmények meghatározásáról, a felvételi döntés meghozataláról rendelkezik. Az idézett alkotmányos jog alapján tehát a felsőoktatási intézménybe felvételt nyert jelentkező jogosult arra, hogy beiratkozással hallgatói jogviszonyt létesítsen, és a felsőoktatási intézményben tanulmányokat folytasson.

A felsőfokú tanulmányok folytatásához fűződő alkotmányos jog sem minősül korlátozhatatlan jognak, annak korlátait azonban - az Alkotmány 8. § (2) bekezdése értelmében - csak törvény határozhatja meg. A felsőoktatási intézmény széleskörű autonómiájának körében is csak törvényi rendelkezés alapján szabhatja meg a beiratkozásnak, a hallgatói jogviszony létesítésének feltételeit. Mivel nem létezik olyan törvényi rendelkezés, amely alapján a beiratkozást harmadik személlyel történő szerződés megkötésétől lehetne függővé tenni, a Megállapodás korábban idézett része sérti az érintett hallgatóknak a felsőfokú tanulmányok folytatásához fűződő alkotmányos jogát.

A fentiekre tekintettel megállapítottuk, hogy a felsőoktatási intézmény a hallgatók számára jogellenesen írta elő a tananyagár, illetve az oktatásszervezési költség megfizetését, a hallgatókat jogellenesen kötelezte a Társaság részére történő fizetés teljesítésére. Ezért kezdeményeztük, hogy a felsőoktatási intézmény a jogszabályoknak megfelelően állapítsa meg a hallgatókat terhelő fizetési kötelezettségeket. Kezdeményeztük továbbá, hogy biztosítsa a beiratkozás lehetőségét azon felvételt nyert jelentkezők számára, akik a kar által előírt határidőig nem fizettek tananyagárat, illetve oktatásszervezési költséget, valamint hogy a jogszerűtlenül beszedett tananyagár, illetve oktatásszervezési költség visszatérítése érdekében tegye meg a szükséges intézkedéseket.

Az intézmény az oktatásszervezési költség tekintetében a kezdeményezést elfogadta. Arról tájékoztatott, hogy e költség beépítésre került a költségtérítés összegébe, a módosításra kerülő megállapodásban a befizetés jogcíme és címzettje változik, ennek megfelelően a pénzügyi rendezés a már befizetett összegek vonatkozásában megtörténik a Társaság és az intézmény között. A felvételt nyert jelentkezők számára biztosítják a beiratkozás lehetőségét, és a megállapodás módosítását a fentieknek megfelelően kezdeményezik. A tananyagár vonatkozásában azonban nem fogadták el a kezdeményezést. Az intézmény álláspontja szerint a képzés jellege szükségessé teszi, hogy a tananyagcsomagot valamennyi hallgató megvásárolja, a költségtérítés fogalmába azonban a tananyagár nem illeszthető be. Megállapítottuk, hogy a tananyagár a költségtérítés fogalmába tartozik. A felsőoktatási törvény már idézett 124/E. § g) pontja meghatározza a költségtérítés fogalmát. E meghatározás az alábbi elemeket követeli meg: költségtérítés valamennyi olyan költség,
- amelynek a mértékét a felsőoktatási intézmény állapítja meg,
- a képzéssel összefügg (működési, fenntartási célokat is szolgál),
- az állam által nem finanszírozott képzésben résztvevőket terheli.

A fenti feltételeknek megfelelő költségek megfizetését csak költségtérítés formájában lehet a hallgatók számára előírni. A kötelezően megvásárolandó tananyag ára
- a képzéssel összefüggő költség, hiszen a tananyagcsomag a képzés során elsajátítandó tananyagot vagy annak egy részét tartalmazza, és megvásárlása kötelező;
- minden, az adott képzésben részt vevő hallgatót terhel, hiszen megvásárlása kötelező;
- mértékét a felsőoktatási intézmény állapította meg. Ez akkor is megvalósul, ha a tananyag előállításának más által előre meghatározott költségeit kell a hallgatóknak megfizetniük. Más személy a kötelezően megvásárolandó tananyag árát nem állapíthatja meg, hiszen - a korábbi jelentésünkben kifejtettek szerint - a hallgatói jogviszony létesítése és fenntartása nem tehető függővé egy harmadik személlyel - így a Társasággal - való szerződés megkötésétől.
A fentiek alapján a kötelezően megvásárolandó tananyag ára a költségtérítés fogalmába tartozik, annak be nem illesztése a költségtérítés összegébe jogszerűtlen. A fentiekre tekintettel kezdeményezésünket a tananyagár vonatkozásában továbbra is fenntartottuk. A megismételt kezdeményezést az intézmény elfogadta. (K-OJOG-212/2002.)

Egy panaszos azért fordult hivatalunkhoz, mert megpályázta a köztársasági ösztöndíjat, ám azt nem kapta meg teljes mértékben, annak ellenére, hogy korábban arról értesítették, az ösztöndíjat elnyerte. Vizsgálatunk során megállapítottuk, hogy a panaszos a kérdéses félévben valóban nem volt jogosult a köztársasági ösztöndíjra, mivel ezen időszakban államilag finanszírozott első alapképzési szakjára nem iratkozott be, vagyis hallgatói jogviszonya szünetelt. (K-OJOG-87/2002.)

Megállapítottuk, hogy a Bursa Hungarica ösztöndíját is csak államilag finanszírozott képzésben részt vevő hallgatók nyerhetik el, mert azt az oktatási miniszter a 144/1996. (XII. 17.) Korm. rendeletben kapott felhatalmazás alapján hozta létre, e kormányrendelet rendelkezésének hatálya pedig csak az államilag finanszírozott képzésre terjed ki. (K-OJOG-84/2002., K-OJOG-209/2002.)

Az Eötvös József Ösztöndíj Közalapítvány-MÖB Iroda által folyósítandó ösztöndíjjal kapcsolatban fordult hozzánk több hallgató. Az ösztöndíjat elnyert hallgatók kiutaztak külföldre, ám a közalapítványtól nem kapták meg a támogatást. Közbenjárásunkra a MÖB Iroda saját hatáskörben orvosolta a panaszt, a hallgatók számára folyósították az ígért összeget. (K-OJOG-133/2002.)

Távoktatási képzési formában részt vevő panaszosok sérelmezték, hogy a nappali, esti és levelező képzési formákkal szemben őket semmiféle utazási kedvezmény nem illeti meg. Az erre vonatkozó jogi szabályozást diszkriminatívnak ítélték. A távoktatás a felsőoktatás sajátos képzési formája, amelyre - éppen a sajátosságai miatt - bizonyos tekintetben más szabályok vonatkoznak, mint a többi képzési formára. A hallgató jogosult arra, hogy a képzési formák közül a számára legkedvezőbbet válassza. Ha valaki a távoktatási formát választotta, akkor annak minden jellemzőjét is választotta. Az állam az egyes képzési formákat közvetlenül (például ösztöndíj), közvetve (például utazási kedvezmény) támogatja, ám hogy ezt pontosan hogyan teszi, az eltérő. Nem diszkrimináció, ha a különféle képzési formák más-más állami támogatásban részesülnek, ennek szabályai függnek az állam teherbíró-képességétől, de az állami szerepvállalásra irányuló politikai akarattól is.
A támogatással az állam kedvezményt biztosít meghatározott alanyi körnek. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az állam kedvezmények biztosítása esetén nagy mérlegelési szabadsággal rendelkezik a kedvezményezettek kiválasztása tekintetében, feltéve, hogy ez a kiválasztás nem önkényes. Álláspontunk szerint jelen esetben nem önkényes, hiszen a megkülönböztetés alapja az az ésszerű megfontolás, hogy az állam a különböző mértékű kedvezményeket egyéb szempontokból is eltérő képzési formákhoz rendeli. (K-OJOG-476/2002., K-OJOG-555/2002.)

Egy panaszos azért fordult hivatalunkhoz, mert sérelmezte, hogy a felsőoktatási intézmény tanulmányi osztálya csak különeljárási díj ellenében adja ki fénymásolás céljára a leckekönyveket, pedig az indexmásolat szükséges a kollégiumokba való felvételihez. Megkeresésünkre az intézmény tájékoztatott, hogy a tanulmányi osztály a hallgatók részére igazolást adhat ki az utolsó két félév átlagáról, és ezt az ingyenes igazolást a kollégiumok is elfogadják. Ezzel a megoldással az intézmény a problémát saját hatáskörében orvosolta. Mindazonáltal arra kértük az intézményt, hogy a hallgatókat megfelelően tájékoztassák erről az új megoldási módról, annak érdekében, hogy a jövőben hasonló panaszok ne merülhessenek fel. (K-OJOG-186/2002.)

Egy felsőoktatási kollégium lakója sérelmezte, hogy kollégiumában nem megoldott minden szobában az internet-hozzáférés, ahol van, ott is gyenge minőségű, lassú, és sok esetben hibás. Az ügyben jogsérelmet nem tudtunk kimutatni. Tájékoztattuk a panaszost, hogy sem az akkor hatályban lévő 144/1996. (IX. 17.) Korm. rendelet, sem a 2002. szeptember 1-jén hatályba lépő 51/2002. (III. 26.) Korm. rendelet szerint nem jogi kötelezettsége a kollégiumoknak, hogy internet-hozzáférést biztosítsanak. Az utóbbi rendelet részeként lép hatályba 2003. szeptember 1-jén a kollégiumi alapszolgáltatás tartalmát meghatározó rendelkezés, ám ez is csak egyetlen internetes hozzáférést ír elő kollégiumonként. A kollégium teljesíthet többet, mint amire köteles, azonban nem marasztalható el, ha csak a kötelező ellátást biztosítja. (K-OJOG-222/2002.)

Problémaként jelentkezett, hogy a kollégiumi gondnokság dolgozói számos esetben a kollégisták megkérdezése és tudta nélkül beléptek a lakószobákba. A kollégium házirendje azt írta elő, hogy a szobákba a gondnokság dolgozói szerda délutánonként beléphetnek.

Megállapítottuk, hogy a kollégiumi lakószoba magánlakásnak minősül, a kollégistát szobájával kapcsolatban megilleti a magánlakás sérthetetlenségéhez fűződő alkotmányos jog. A jog gyakorlásához természetesen hozzá tartozik a gyakorlásáról való lemondás is, vagyis az az eset, amikor az érintett hozzájárul ahhoz, hogy valaki más belépjen a védett helyre. Ennek a hozzájárulásnak azonban értelemszerűen önkéntesnek kell lennie. A magánlakás sérthetetlenségéhez fűződő jogot - az Alkotmány 8. § (2) bekezdésének megfelelően - a jogalkotó törvényben korlátozhatja.
A házirend idézett rendelkezése önkéntes hozzájárulásnak nem tekinthető. Az igaz, hogy a kollégista beköltözéskor mintegy elfogadja magára nézve a házirend rendelkezéseit, ám álláspontunk szerint a házirend csak akkor írhat elő ilyen belépési lehetőséget, ha az törvényi felhatalmazáson alapul. A kollégiumi tagsági jogviszony ugyanis nem egy piaci alapon szerveződő polgári jogi, hanem egy közjogi jellegű jogviszony. A kollégista egy törvény szerint őt megillető juttatást vesz igénybe. A kollégiumba való beköltözéskor a hallgató kénytelen elfogadni a házirend (kollégiumi szabályzat) rendelkezéseit, ebből azonban az is következik, hogy a felek jogai és kötelezettségei a kollégiumi tagsági jogviszonyban nem szabad döntésen alapulnak. Éppen ezért a kollégium jogszerűen nem alkalmazhat olyan megoldást, amelynek keretében hatalmi szóval kényszerítene állampolgárokat arra, hogy mondjanak le egy egyébként őket vitathatatlanul megillető alkotmányos jogukról.
Minderre való tekintettel tehát a kollégiumi szobákba a gondnokság vagy bárki más csakis az érintett kifejezett és önkéntes hozzájárulásával vagy törvényi felhatalmazás alapján léphet be. Amennyiben az érintett nem járult hozzá, vagy ilyen jogszabályi felhatalmazást nem tudnak megjelölni, a belépés jogsértő.

További sérelmes helyzet alakult ki a kollégistákhoz érkező vendégek regisztrálásával kapcsolatban. A kollégista vendége a házirend szerint valamilyen arcképes igazolványt köteles leadni a portán, ez többnyire a személyi igazolvány volt.
Megállapítottuk, hogy a személyi igazolvány hatósági igazolvány, amelynek mindig annál a személynél kell lennie, akit azonosít. Ha a kollégium személyi igazolványuk leadására kötelezi a belépő vendégeket, jogsértően jár el.

Amennyiben a kollégium a vendégek nevét, egyéb adatait rögzíti, ez a gyakorlat adatvédelmi szempontból is aggályos, a kollégium ugyanis megfelelő cél nélkül kezelné hosszú időn át a látogatók személyes adatait. Az adatvédelmi törvény 5. § (1) bekezdése értelmében személyes adatot kezelni csak meghatározott célból, jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében lehet. Az adatkezelésnek minden szakaszában meg kell felelnie e célnak. A (2) bekezdés kimondja, hogy csak olyan személyes adat kezelhető, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas, és az adatkezelésre csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig kerülhet sor.

Az adatkezelés célja jelen esetben, hogy a kollégium tisztában legyen azzal, kik lépnek be területére, és ezzel védje saját vagyontárgyainak biztonságát. E cél érdekében a kollégium nyilvántarthatja a belépők azonosításához szükséges személyes adatokat. Az az adatkezelés azonban, amely e cél megvalósulásához szükséges mértéken felül történik, jogellenes. A kezelt adatokat meg kell semmisíteni, nem kezelhetők tovább annál az időnél, amely alatt a kollégium megbizonyosodhat arról, hogy történt-e valami visszaélés a vagyontárgyaival kapcsolatban.
Az ügyben kialakított álláspontunkat az intézmény személyes egyeztetés során elfogadta, és ígéretet tett arra, hogy a jövőben a fentieknek megfelelően fognak eljárni. (K-OJOG-17/2002.)