Beszámoló
Törvénytár     OM rendelet     Oktatási törvény   





Tartalomjegyzék

ELŐSZÓ

Jó úton haladunk - mondhatnánk hátradőlve és karbafont kézzel, miutánvégigolvastuk az oktatási jogok biztosának 2003. évi beszámolóját. Az évrőlévre növekvő ügyszám, amivel megkeresik az oktatási ombudsmant, azt jelzi,hogy egyre több esetben derülnek ki a jogsértések, és egyre több esetben sikerülsegítséget nyújtani az azt elszenvedőknek. Elégedettek azonban nemlehetünk, hiszen még mindig sokan vannak, akik fel sem ismerik, ha az oktatássorán nem veszik figyelembe jogaikat, sőt nem kevés esetben nincsenek istisztában azokkal. Nagyon fontos tehát, hogy ez az éves beszámoló minéltöbb oktatási szereplő kezébe eljusson, hogy tanulságul szolgálhasson. Nagyon fontos, hogy évről-évre, napról-napra mind többen legyenek, akiktudják, hogy van, akihez fordulhatnak, aki védelmet adhat akár a minisztériummal,a miniszterrel szemben is, ha az nem jogszerűen jár el. Így azt gondolom,jótékony hatással bír az oktatási jogok biztosának munkájára az is, hogyimmár a miniszter személyétől függetlenül végezheti a munkáját, így nagyobbbizalmat élvezhet a hozzáfordulók részéről.

Különösen fontos, hogy most, amikor jelentős átalakulás zajlik mind a magyarközoktatásban, mind a felsőoktatásban, kiemelt figyelmet kapjanak azoktatásban szereplők jogai, hiszen egy-egy reform során óhatatlanulkeletkeznek érdeksérelmek, jogviták. Részben összefügg ez azzal, hogy Magyarország 2004 május 1-jétől az Európai Unió tagja, de sokkal inkábbazzal, hogy a magyarországi oktatási szerkezet idejétmúlt rendszerét fel kellszámolni.

Az elmúlt évi módosítás során sok olyan szabályozás is bekerült a közoktatásitörvénybe, amely alapvető jogokat érint, és amelyre már évtizedek ótaszükség lett volna. Ilyen például a hátrányos megkülönböztetés tilalma és apedagógusok titoktartási kötelezettsége, amelyek nem csupán a testi, hanema lelki erőszakot is igyekeznek háttérbe szorítani. Nagyon fontos rendelkezésekezek, ami abból is látszik, hogy már a törvénymódosítás során párhuzamosan az oktatási jogok biztosának vizsgálatával az iskolán belülierőszakról - sikerült erre a problémára irányítani a figyelmet, és számos ilyenüggyel fordultak az oktatási ombudsmanhoz.

A növekvő esetszám, a szélesedő ügykör önmagában is egy sikeres és magasszínvonalú munka eredménye, amiért köszönet illeti a hivatal munkatársait. Ezzel együtt azt gondolom, egy kedvező folyamatnak csak a kezdeténél tartunk.Sok tennivaló van még a törvényalkotás terén is, de talán még többannak érdekében, hogy az információ a jogi lehetőségekről, az oktatási jogokbiztosának tevékenységéről eljusson az iskolákba, a tanulókhoz, szülőkhöz,tanárokhoz.

A hivatal minden munkatársának további munkájához ezúton is sok sikertkívánok.

 

Dr. Magyar Bálint
oktatási miniszter

következő

  OKTATÁSI JOGOK BIZTOSÁNAK HIVATALA
  1055 - Budapest, Szalay u. 10-14.; e-mail: panasz@oktbiztos.hu

Impresszum  
Főoldal