Tartalomjegyzék

AZ OKTATÁS EGYES TERÜLETEI

A 40/1999. (X. 8.) OM rendelet szerint az Oktatási Jogok Biztosa Hivatala három területen látja el tevékenységét: a közoktatás, a felsőoktatás és a szakképzés területén. Ennek megfelelően korábbi beszámolóinkban a fenti területek szerinti csoportosításban mutattuk be az ügyeinket. Az idei évben szakítottunk ezzel a gyakorlattal, így a 2003. évi tevékenységünkről szóló beszámolónkban nem szerepeltetünk önálló szakképzései fejezetet. Ennek oka, hogy a hatáskörünkbe tartozó szakképzési tevékenység közoktatási vagy felsőoktatási intézményekben zajlik, ezért a felmerülő problémák is közoktatási vagy felsőoktatási jelleget öltenek. Így ezeket az ügyeket célszerűbbnek láttuk e két fejezet körében bemutatni.

KÖZOKTATÁS

A SZEMÉLYI SZABADSÁGJOGOK ÉRVÉNYESÜLÉSE

A közoktatás szereplőinek személyi szabadságjogai olyan alapvető alkotmányos jogok, amelyeket - jelentőségükre tekintettel - az Alkotmány rendelkezéseit megismételve az oktatási szereplők jogainak élén a közoktatási törvény is biztosít. A 2003. évben hozzánk érkezett panaszok is azt támasztják alá, hogy e jogok a nevelési-oktatási intézmények kölcsönös függőségi viszonyainak világában különösen sérülékenyek. Ebben az évben ugyanis minden eddiginél több olyan panasz érkezett hozzánk, amelyben a szülők azt sérelmezték, hogy gyermeküket az iskolában testi fenyítésben részesítették. Korábbi beszámolóinkban többször hangsúlyozott álláspontunk szerint a legsúlyosabb jogsértés, amely oktatási intézményben előfordulhat, a fizikai bántalmazás. Fontosnak tartjuk ismételten hangsúlyozni, hogy az emberi méltósághoz való jog mindenkit - így az oktatás valamennyi szereplőjét - megillető alkotmányos alapjog, amely alapján többek között tilos a tanulók testi és lelki bántalmazása, megalázó büntetésben való részesítése. Az emberi méltósághoz való jog az oktatási szereplőket életkorukra való tekintet nélkül megilleti.

A közoktatási törvény 10. § (2) bekezdése szerint a gyermek, illetve a tanuló személyiségét, emberi méltóságát és jogait tiszteletben kell tartani, és védelmet kell számára biztosítani a fizikai és a lelki erőszakkal szemben. A gyermek és a tanuló nem vethető alá testi fenyítésnek, kínzásnak, kegyetlen, embertelen megalázó büntetésnek vagy bánásmódnak.

Az emberi, állampolgári, gyermeki és tanulói jogokat a pedagógus nem vonhatja el és nem is korlátozhatja, azok nem pedagógiai mérlegelés függvényei. Érvényesülésük nem függ attól sem, hogy a diák teljesíti-e a kötelességeit az iskolában, tehát a tanulókat megillető alapvető emberi jogok nem állíthatók összefüggésbe a tanulói kötelességek teljesítésével.

Az intézményvezetők nyilatkozataikban gyakran érveltek azzal, hogy a tanóra, illetőleg az iskolai élet rendjének biztosítása érdekében a súlyosan fegyelmezetlen tanulóval szemben a pedagógusnak gyakran nincs más eszköze, mint a testi fenyítés. Amennyiben a tanuló fegyelmezetlen magatartásával megzavarja az órát, indokolt, hogy a pedagógus vele szemben fegyelmező eszközt alkalmazzon. A fegyelmezés során azonban csak olyan eszközöket vehet igénybe, amelyek alkalmazásával nem követ el jogsértést. A nevelő-oktató tevékenység során a tanárok szabadon mérlegelhetik, hogy milyen pedagógiai módszert választanak a diákok fegyelmezésére. Választásuknak azonban szigorú jogi korlátai vannak: nem alkalmazható olyan fegyelmezési eszköz, amellyel a pedagógus megsérti a tanuló legalapvetőbb jogait, a méltósághoz és a testi épséghez való jogát.

Amennyiben eljárásunk során a testi fenyítés bizonyítást nyer, álláspontunk szerint sérül a tanuló emberi méltósághoz való joga. Ezért minden ilyen esetben azzal a kezdeményezéssel fordulunk az intézmény vezetőjéhez, hogy vezetői hatáskörében tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a jövőben a pedagógusok csak olyan fegyelmezési eszközöket alkalmazzanak a diákokkal szemben, amelyeket a jogszabályok lehetővé tesznek, hogy a tanulók emberi méltósága, személyiségi jogai ne sérülhessenek az iskolában.

Egy szülő azért fordult hozzánk, mert állítása szerint gyermekét tettleg bántalmazta az iskola egyik pedagógusa. A panaszos beadványához csatolta az eset nyomán keletkezett orvosi látleletet, amely szerint a gyermek nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A szülő szerint a testi bántalmazás mellett a tanárnő ki is gúnyolta a fiút az osztály előtt. Nyilatkozatában az intézmény vezetője előadta, hogy miután a szülő megkereste őt az ügyben, a probléma tisztázása érdekében megbeszélte a történteket munkatársával. A pedagógus a beszélgetés során elismerte, hogy valóban ráütött a tanulóra. A pedagógus szerint a gyermek órán nagyon fegyelmezetlen volt, nem figyelt, viselkedésével, megjegyzéseivel zavarta tanára és társai munkáját. Helyét többször elhagyta, és a teremben szaladgált. A tanárnő ezért végül egy harminc centiméteres fa vonalzóval rá akart csapni a gyerek fenekére, ő azonban ösztönösen hátrakapta a kezét, így az ütés a könyökét érte. A pedagógus ugyanakkor azt állította, hogy nem sértegette a tanulót. Az igazgató szerint a tanár megbánta a történteket, de a kisfiú fegyelmezetlensége - amely nem egyszeri eset volt - kihozta a béketűrésből. Az intézményvezető megítélése szerint a tanuló viselkedése nem volt mentség a tanár cselekedetére, ezért munkatársát szóbeli figyelmeztetésben részesítette, s ezzel lezártnak tekintette az ügyet. Álláspontunk szerint a tanár az általa fegyelmezési eszközként alkalmazott testi fenyítéssel megsértette a tanuló emberi méltósághoz való jogát, ezért a fentiek szerint kezdeményezéssel fordultunk az intézmény vezetőjéhez. Kezdeményezésünket az igazgató elfogadta. (K-OJOG-169/2003.)

Egy édesapa azért fordult hozzánk, mert állítása szerint fiát tettleg bántalmazta az iskola egyik pedagógusa. A szülő szerint a testi bántalmazás mellett a pedagógus több alkalommal megalázta és zaklatta gyermekeit, s ezért fia több alkalommal sírva ment haza az iskolából. Nyilatkozatában az intézményvezető előadta, hogy a pedagógus valóban megütötte a panaszos gyermekét. A tanár tettét azzal indokolta, hogy a gyermek órán fegyelmezetlenül viselkedett. Az igazgató megítélése szerint a pedagógus ezzel megengedhetetlen fegyelmezési módszert alkalmazott, ezért a tanárt - fegyelmi eljárás lefolytatása nélkül - megrovás fegyelmi büntetéssel sújtotta. Az igazgató tájékoztatta a panaszost a fentiekről, továbbá a tanár elnézést kért a szülőtől és a tanulótól. Az igazgató megítélése szerint ennek nyomán a szülőnek és a pedagógusnak sikerült lezárniuk a fenti problémát.

Eljárásunk során megállapítottuk, hogy a pedagógus által fegyelmezési eszközként alkalmazott testi fenyítés a tanuló emberi méltósághoz való jogának sérelmét okozta. A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 46. § (8) bekezdése értelmében a fegyelmi eljárás lefolytatása akkor mellőzhető, ha a kötelezettségszegés csekély súlyú és a tényállás tisztázott. A fenti szakasz (2) bekezdése szerint azonban jelentős súlyú fegyelmi vétség elkövetésének alapos gyanúja esetén kötelező a fegyelmi eljárás lefolytatása, annak mellőzésére ilyen esetben nincs lehetőség. Álláspontunk szerint a testi fenyítés alkalmazásával a pedagógus jelentős súlyú fegyelmi vétséget követ el, amelynek esetében a törvény a munkáltató kötelező feladatává teszi a fegyelmi eljárás megindítását. A Legfelsőbb Bíróság egyik határozata szerint a pedagógus a nevelésére, felügyeletére bízott gyermekkel szemben nem alkalmazhat testi fenyítést, ilyen esetben a pedagógus által elkövetett fegyelmi vétség olyan súlyú, hogy azzal a legsúlyosabb fegyelmi büntetés is arányban állhat. (BH 1998. 53.) A fegyelmezés fentiekben ismertetett korlátaira vonatkozó kezdeményezésünk mellett kezdeményeztük továbbá, hogy amennyiben a jövőben az iskolában testi fenyítésre kerülne sor, vegyék figyelembe a közalkalmazotti törvény vonatkozó rendelkezéseit. (K-OJOG-115/2003.)

A közoktatási törvény testi fenyítést, kínzást, kegyetlen, embertelen, megalázó büntetést vagy bánásmódot tiltó rendelkezései védik a gyermeket és tanulót azzal, hogy kizárják mindazon pedagógiai, fegyelmezési eszköz alkalmazását, amely alkalmas lehet az emberi méltósághoz való jog megsértésére.

Egy szülő azért fordult hozzánk, mert az iskolában gyermekét testi fenyítésben részesítették. A pedagógus ezzel szemben azt állította, hogy nem alkalmazott testi fenyítést, csupán rákoppintott a rendetlenkedő diák fejére. A tanár szerint ezt nem haraggal, hanem szeretetből tette, és a tanuló nem is sérelmezte a történteket. Álláspontunk szerint egy ilyen cselekedet még akkor is a tanuló emberi méltósághoz való jogának sérelmét okozza, ha az nem bántó célzattal, hanem nevelési szándékból történik a pedagógus részéről. A fentiekre tekintettel ebben az ügyben is kezdeményezést fogalmaztunk meg, amelyet az intézmény vezetője elfogadott, és tájékoztatta hivatalunkat arról, hogy az oktatási jogok biztosának a testi fenyítéssel kapcsolatos álláspontját beépítik az iskola szervezeti és működési szabályzatának a fegyelmező intézkedésekre vonatozó részébe. (K-OJOG-436/2003.)

Tapasztalataink szerint az ilyen típusú ügyekben sokszor nehéz bizonyítani a testi fenyítés megtörténtének tényét.

Egy édesapa több szülő nevében kereste meg hivatalunkat az iskola egyik tanárával kapcsolatos problémák ügyében. A panaszos állítása szerint a pedagógus rendszeresen megalázta tanítványait az osztálytársak előtt, egyik alkalommal például azt mondta egyik tanítványának, hogy a kislány úgy néz ki, mint egy majom, majd a későbbiekben ezzel kapcsolatban hazugságra kényszerítette a gyermeket. A panaszos sérelmezte, hogy a tanárnő órán agresszíven viselkedett a tanulókkal, kifogásolható szavakat és gesztusokat használt velük szemben. A szülő szerint olyan eset is előfordult, hogy a pedagógus az egyik tanulónál testi fenyítést alkalmazott. Az iskola igazgatója ezzel szemben azt állította, hogy a szülők nagy része nem osztja a panaszos álláspontját a pedagógussal kapcsolatban. Az igazgató információi szerint az ügyben szülői értekezletet is összehívtak, amelyen a szülők megfogalmazták, hogy nem értenek egyet a panaszos állításaival, és sajnálkozásukat fejezték ki amiatt, hogy a történtek következtében mind a pedagógus, mind a tantestület megalázó helyzetbe került. Az igazgató szerint a szülőktől érkezett jelzéseket az iskola mindig komolyan veszi, ezért ezen probléma megvitatására is nevelőtestületi értekezletet hívtak össze. Az itt készült jegyzőkönyvből az derül ki, hogy a pedagógusok meglátása szerint a probléma hátterében a nyolcadikos tabló készítése során kialakult konfliktus állt. A panaszos egy tanulók közötti ellentét miatt elvitte gyermekeit az iskolából, ugyanakkor szerette volna, hogy fia rákerüljön a végzősök tablójára. Az igazgató szerint minden érintett ellenezte, hogy a tanuló, aki akkor már egy ideje másik iskolába járt, rákerüljön a tablóra. A pedagógusok véleménye szerint az ekkor kialakult nézeteltérés kapcsán az édesapa megharagudott az iskola vezetésére és tanáraira, akikkel szemben más szülők támogatását is igyekezett megnyerni azzal, hogy hivatalunkhoz küldött levelét aláíratta velük. A nevelőtestületi értekezleten az igazgató hangot adott azon véleményének, amely szerint volt olyan szülő, aki saját bevallása szerint nem is tudta igazán, hogy a panaszos mit írat alá vele. A nevelőtestület végül az igazgató javaslatára azt a álláspontot fogadta el, hogy mivel a panaszos gyermekei már nem tanulnak az iskolában, és a panaszos ezért nem tagja az iskolai szülői munkaközösségnek, nem fogadják el azt, hogy ő a szülők képviseletében lépett fel.

Az ügyben kialakított álláspontunk szerint a jogszabályok nem rendezik azt a kérdést, hogy ki és milyen feltételekkel kerülhet rá egy osztály tablójára, így azt sem, hogy az iskola volt diákjának van-e joga arra, hogy képe felkerüljön a tablóra. Ha ezzel kapcsolatban nézeteltérés alakul ki egy iskolában, akkor az érintetteknek kell döntést hozni a kérdésben. A bepanaszolt pedagógussal kapcsolatban a nyilatkozatok összevetése alapján megállapítottuk, hogy az állítások eltérőek. A panaszban több probléma általánosságban került megfogalmazásra, ugyanakkor az édesapa jelezte, hogy a konkrét eseteket az érintettek tanúsíthatják. Ezért a bizonyítás érdekében azt kértük, hogy az érintettek a fent említett konkrét esetekről írásban tájékoztassák hivatalunkat. Felkérésünk nyomán megérkeztek a levelek, amelyekben a szülők részletesen ismertették az általuk sérelmesnek tartott eseteket. A szülők levelükben megerősítették az édesapa azon állítását, amely szerint a fiú nem a társaival kialakult konfliktus miatt távozott az iskolából, hanem azért, mert osztályfőnöke durván, megalázó módon bánt vele. A szülők állítása szerint az osztálytársak nagyon kedvelték a tanulót, távozása után is tartották vele a kapcsolatot, s ezért ők voltak azok, akik kezdeményezték, hogy fényképe rákerüljön a végzősök tablójára. A szülők azt állították, mivel a pedagógussal kapcsolatos problémák mindnyájukat érintik, közösen fogalmazták meg panaszukat, azonban később többen közülük megijedtek az iskola által kilátásba helyezett következményektől, s ezért igyekeztek kimaradni az ügyből. A szülők leveleikben - a konkrét esetek ismertetése mellett - egyöntetűen azt állították, rendszeresen előfordul az iskolában, hogy a tanár testileg és lelkileg bántalmazza a tanulókat. Megállapítottuk, hogy a pedagógus fegyelmezési módszerei, viselkedése, valamint az egyes gyermekekkel való bánásmódja alkalmasak arra, hogy sértsék a tanulók emberi méltósághoz való jogát, ezért a fentiek szerint kezdeményezéssel fordultunk az igazgatóhoz. Kezdeményezésünket az intézményvezető elfogadta. (K-OJOG-915/2003.)

Tapasztalataink szerint az intézményvezetok súlyos kötelezettségszegésnek tekintik a tanulók bántalmazását, és az ilyen tárgyú szülői bejelentéseket a lehető legalaposabban igyekeznek kivizsgálni. Számos esetben elofordult azonban, hogy az intézményvezető által lefolytatott vizsgálat során nem sikerült megnyugtatóan tisztázni, hogy alkalmazott-e a pedagógus testi fenyítést.

Egy panaszos több szülő nevében jelezte, hogy az iskola egyik pedagógusa rendszeresen testi fenyítést alkalmaz a diákoknál. A szülők sérelmezték továbbá, hogy a tanárnő durván, megalázó hangnemben beszél gyermekeikkel. Az egyik szülő az iskola igazgatóját is megkereste az ügyben panaszával. Az iskola igazgatója tájékoztatta hivatalunkat arról, hogy először egy szülői értekezleten elhangzottakból szerzett tudomást a pedagógus elleni komoly kifogásokról. A jelzés nyomán az intézményvezető kérdőre vonta a pedagógust, aki határozottan tagadta a testi fenyítés tényét. Állítása szerint előfordult, hogy megfogta a tanulók fejét, de senkit nem pofozott fel, és máshogyan sem bántalmazott soha gyermeket. Az intézményvezető szerint az érintett tanulók osztályfőnöke a diákokkal is beszélgetett annak érdekében, hogy a történtekről minél több információt szerezzenek. Az intézményvezető szerint a tanárnő elleni panasz ügyében a fenntartó és a családsegítő központ is megkereste az iskolát. Az intézményvezető szerint ezt követően ismételten beszélt a pedagógussal, majd meghallgatta az osztályfőnököt, az iskola igazgatóhelyetteseit és az osztály szülői közösségének elnökét. Az intézményvezető azt állította, hogy a megkérdezettek valamennyien visszautasították a tanárnő elleni, testi fenyítésre utaló vádakat. Az igazgató azt állította, mindezek után ismételten leült a szülővel, hogy megbeszéljék a történteket. Az intézményvezető szerint ennek során a szülő fenntartotta, hogy a tanárnő testi fenyítést alkalmazott, de elismerte, hogy bejelentése óta újabb bántalmazás nem történt. Az igazgatónő szerint a megbeszélés során a szülő azt állította, hogy a pedagógus durva szavakat használ, és gúnyos megjegyzéseket tesz fiára. Az iskolában lefolytatott vizsgálat nyomán az intézményvezető a következő megállapításokat tette. A tanulók nem tudtak arról, hogy a tanár verné a gyerekeket. Az osztályfőnökök nem kaptak ilyen tárgyú jelzést sem a diákoktól, sem a szülőktől. Az intézményvezetőhöz és helyetteseihez csak egyetlen szülőtől érkezett ilyen tárgyú panasz. A szülői közösség elnöke tudott a bejelentésről, de az abban foglaltakat alátámasztani nem tudta. Az ügyben kialakított álláspontunk a következő volt. Mivel a panaszosok és az intézményvezető állításai eltérőek voltak, a rendelkezésünkre álló adatok alapján a testi fenyítéssel kapcsolatban nem volt megállapítható az oktatási jogok sérelme. A tanárnő által használt durva szavakkal és megalázó hangnemmel kapcsolatban megállapítottuk, hogy nyilatkozatában az igazgató a szülők erre vonatkozó állításait nem cáfolta meg. Álláspontunk szerint a pedagógus által használt durva szavak és megalázó hangnem alkalmasak arra, hogy sértsék a tanulók emberi méltósághoz való jogát. A fentiekre tekintettel kezdeményezést fogalmaztunk meg, amelyet az intézményvezető elfogadott. (K-OJOG-350/2003.)

Olyan eset is elofordult, hogy a testi fenyítésre irányuló sikertelen bizonyítási kísérlet újabb konfliktusok forrása lett a szülok és az iskola között.

Egy szülő és gyermeke iskolájának vezetése között azért alakult ki konfliktus, mert nem sikerült tisztázni, hogy a gyermeket bántalmazta-e tanára. A szülő szerint több alkalommal hiába tettek kísérletet arra, hogy egyértelműen megállapítsák, történt-e testi fenyítés. Az édesapa azt állította, mindez rendkívül kedvezőtlen hatással volt gyermeke iskolai helyzetére. Érdemjegyei leromlottak, s olyan fegyelmezetlenség miatt kapott megalázó büntetést, amelyet el sem követett. A szülő szerint ugyanis kisfiának minden szünetben a tanári előtt elkerített előtér egyik sarkában kellett állnia. Az igazgató azt állította, hogy az iskolában indított vizsgálat nyomán - amelynek keretében beszélt a tanulókkal, a tanárokkal, a panaszossal, valamint a többi szülővel - arra a következtetésre jutott, hogy az órán nem történt testi fenyítés. A rendelkezésünkre álló adatok szerint tehát a testi fenyítés tekintetében nem volt megállapítható az oktatási jogok sérelme. A szülő sérelmezte továbbá, hogy az eset után gyermeke rosszabb érdemjegyeket kapott. Az igazgató által megküldött naplómásolatban foglalt adatok vizsgálata alapján azonban nem volt egyértelműen kimondható, hogy a tanuló osztályzatainak alakulása és a szülő, valamint az iskola közötti konfliktus kapcsolatba hozható egymással. A rendelkezésünkre álló adatok alapján tehát a tanuló által kapott osztályzatokkal összefüggésben sem volt megállapítható az oktatási jogok sérelme. A szülő sérelmezte, hogy gyermekét olyan vétségért részesítették megalázó büntetésben, amelyet el sem követett. Ezzel kapcsolatban az igazgató a következőket adta elő. Amikor megtudta, hogy az egyik kislány szülei panaszt tettek amiatt, hogy három tanuló állandóan fenyegeti gyermeküket, úgy döntött, hogy a fenti tanulóknak a szünetekben büntetésből a tanári szoba melletti helyen kell állniuk. Azonban később kiderült, hogy a panaszos fia nem volt a fenyegető diákok között, s ezért vele szemben az igazgató megszüntette a büntetést. Álláspontunk szerint az igazgató által alkalmazott szankció - amely szerint a szülők által bepanaszolt tanulóknak a többi diák és a pedagógusok számára láthatóan büntetési célból, minden szünetben egy meghatározott helyen kellett állniuk - alkalmas volt arra, hogy sértse a tanulók emberi méltósághoz való jogát. A tanulók kötelességszegő magatartása természetesen többféle jogkövetkezményt vonhat maga után. A közoktatási törvény 76. § (1) bekezdése értelmében, abban az esetben, ha a tanuló súlyosan és vétkesen megszegi kötelességeit, fegyelmi eljárás indításának van helye. Amennyiben a tanuló cselekménye nem éri el a fegyelmi eljárás megindításához szükséges szintet, úgy annak következménye fegyelmező intézkedések alkalmazása lehet. A fegyelmi eljárás a törvényben részletesen szabályozott, a fegyelmező intézkedések formáit és alkalmazásának elveit az iskola, a kollégium szervezeti és működési szabályzatának kell tartalmaznia. Jogsértő fegyelmező intézkedéseket azonban az SZMSZ sem tartalmazhat. Amennyiben az intézményvezető megítélése szerint a tanulók megszegték kötelességeiket - az eset körülményeinek megnyugtató tisztázása után, a kötelességszegés súlyától függően -, vagy fegyelmi eljárás indításának, vagy az SZMSZ-ben meghatározott, jogszerű fegyelmező intézkedés alkalmazásának lett volna helye. A panaszos fiának esetében azonban még jogszerű fegyelmező intézkedés alkalmazása is jogsértő lett volna, hiszen utólag kiderült, hogy a tanuló nem követte el a terhére rótt kötelességszegést, vele szemben tehát a tényállás tisztázása nélkül került sor büntetés kiszabására. A fentiekre tekintettel azzal a kezdeményezéssel fordultunk az igazgatóhoz, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a jövőben a pedagógusok csak jogszerű fegyelmező intézkedéseket alkalmazzanak a diákokkal szemben. Kezdeményeztük továbbá, hogy amennyiben az iskolában tanulói kötelességszegés esetén fegyelmező intézkedésre kerül sor, azt csak a döntéshez szükséges tényállás tisztázása, a kötelességszegés pontos körülményeinek feltárása után alkalmazzák a diákokkal szemben. Kezdeményezésünket az intézményvezető elfogadta. (K-OJOG-431/2003.)

A nevelési-oktatási intézményekben nemcsak a testi bántalmazás eredményezheti
a gyermekek, tanulók emberi méltósághoz való jogának sérelmét. E
jog sérülhet akkor is, ha a tanárok tanulókkal való bánásmódja, pedagógiai
módszerei nem megfeleloek. Tapasztalataink szerint az ilyen típusú ügyekben
is gyakoriak a bizonyítási nehézségek.

Hivatalunkat egy szülői munkaközösség tagjai keresték meg, mivel gyermekeik tanárának viselkedésével, pedagógiai módszereivel kapcsolatban az alábbi kifogások merültek fel. A pedagógus tanítványait rendszeresen megalázta, sértegette, a saját gyermekén alkalmazott spártai büntetési módszerekkel fenyegette őket. Ebéd közben azzal ijesztgette a tanulókat, hogy aki nem eszi meg az ételt, annak a nyakába önti italát, illetve az iskola igazgatójához fogja vinni büntetésképpen. Ebéd után tanítványainak mozdulatlanul kellett a padon feküdniük. A tananyagot rendszertelenül kérte számon, gyakran támasztott teljesíthetetlen követelményeket. Több esetben előfordult, hogy olyan ismeretekből feleltetett illetve íratott dolgozatot, amelyet a diákoknak még nem tanított meg. Dolgozatírásnál a feladatokat szóban közölte, így a tanulók számára nem voltak mindig egyértelműek az elvárások. A készségtárgyak rovására saját tantárgyát helyezte előtérbe: volt olyan tanítási nap, hogy a gyermekeknek négy magyar órát tartott egymás után. A tanítványait lelkileg terrorizálta, nem engedte, hogy az általuk kedvelt régi tanító nénit meglátogassák, nem tűrte a nevetést, a jó kedvet. A szülők szerint a fentiek miatt az addig problémamentesen tanuló gyermekek féltek iskolába menni, többen panaszkodtak állandó hasfájásra, indokolatlan hőemelkedésre. A szülők aggódtak, hogy mindezek maradandó lelki sérüléseket fognak okozni gyermekeiknek. Az intézményvezető tájékoztatta hivatalunkat arról, hogy a konfliktus megoldása érdekében egyeztetéseket szervezett az iskola vezetése, a pedagógus, valamint az ügyben érintett szülők részvételével. Nyilatkozatához az igazgató csatolta e megbeszélésekről készített jegyzőkönyveket, amelyekből kiderült, hogy a szülők és a pedagógus, valamint az iskola vezetése több problémával kapcsolatban nem tudták egyeztetni álláspontjaikat. A pedagógus ugyanis részben tagadta a szülők állításait, részben máshogyan magyarázott eseményeket, mint a panaszosok. Több szülői kifogással kapcsolatban azonban a tanítónő ígéretet tett arra, hogy a jövőben meg fogja változtatni hozzáállását, módszereit, illetőleg jobban oda fog figyelni a gyermekek problémáira. Az igazgató elfogadta a pedagógus ígéreteit, és a szülőktől is erőfeszítéseket kért a konfliktusok megelőzése érdekében. Ezzel összhangban javasolta a szülőknek az iskola pedagógiai programjának tanulmányozását a követelmények megismerése céljából. Javasolta továbbá, hogy az új tanévben, minden hónapban szervezzenek párbeszédet az iskola és a szülők között az esetleges konfliktusok felszínre hozása és megoldása, illetőleg a gyermekek eredményes nevelése és oktatása érdekében. A fentiek alapján megállapítottuk, hogy a szülők és az iskola által képviselt álláspontok több ponton ellentmondásban vannak. Az adott helyzetben azonban nem láttunk lehetőséget arra, hogy a szülők az iskola által visszautasított állításaikat bizonyítani tudják, így panaszuknak ezen részével kapcsolatban nem volt megállapítható az oktatási jogok sérelme. A panasz azon részével kapcsolatban azonban, amelyre vonatkozóan a tanítónő helyt adott a szülők kifogásainak, és ígéretet tett a változtatásokra, álláspontunk a következő volt. Az igazgató helyben hagyta a pedagógus ígéreteit, és annak érdekében, hogy ezen ígéreteket munkatársa be is tartsa, megállapodott a szülőkkel abban, hogy az ő és a pedagógus részvételével rendszeresen megbeszéléseket, egyeztetéseket fognak szervezni. Véleményünk szerint a jövőben ez megfelelő módja lehet a szülők és a pedagógus közötti konfliktusok elkerülésének, és a nézeteltérések tisztázásának. A tanulóknál jelentkező testi, lelki problémák hasonlósága, a szülők ezzel kapcsolatos tapasztalatai és egységes álláspontja azonban arra utalt, hogy a tanítónő pedagógiai módszerei, gyermekekkel szemben tanúsított bánásmódja túlmutat a pedagógiailag indokolható tanári szigorúság határain, és sérti a tanulók emberi méltósághoz való jogát. A fentiekre tekintettel kezdeményezést fogalmaztunk meg, amelyet az intézményvezető elfogadott. (K-OJOG-916/2003.)

Egy szülő szerint gyermekének azért kellett másik iskolát keresnie, mert az egyik tanárának viselkedése, pedagógiai módszerei miatt a kislány komoly lelki sérüléseket szenvedett. A szülő szerint a pedagógus durván, megalázó módon bánik azon tanítványaival, akikről tudható, hogy gyengébb idegzetűek, sérülékenyebbek a többieknél. A szülő szerint kislányát, aki depressziója miatt pszichiáter kezelése alatt állt, különösen érzékenyen érintette a tanár bánásmódja, gyakran ment sírva haza az iskolából, és állapotának romlása miatt újabb gyógyszereket, ezúttal nyugtatókat kellett kapnia. Az édesanya azt állította, beszámolt a pedagógusnak a gyermek betegségéről, és kérte, hogy állapotára tekintettel, bánjon kíméletesebben a kislánnyal, azonban a tanár a szülő bizalmával visszaélve, az egész osztály előtt megszégyenítette a tanulót azzal, hogy nyilvánosan beszélt a problémáiról. Az édesanya sérelmezte továbbá, hogy a pedagógus a számonkérések során következetlen, gyakran ad megoldhatatlan, megalázó feladatokat. A panaszos szerint a tanár a feleltetés során a feleletet nem hallgatja végig, tanítványait nevetségessé teszi, megszégyeníti az osztálytársak előtt. Mivel a fenti problémák miatt már több tanuló távozott az intézményből, az édesanya szerint a szülők az intézmény vezetőjétől is segítséget kértek, ez azonban csak átmeneti javulást eredményezett. A rendelkezésünkre álló adatokból kiderült, hogy számos szülő az iskola fenntartóját is megkereste az ügyben. A fenntartó ezért felhívta az igazgató figyelmét arra, hogy a pedagógus védett korától függetlenül a szükséges munkáltatói intézkedéseket tegye meg. Az intézményvezető szerint a tanár ellen már több bejelentés érkezett, amelyekkel az iskola korábbi igazgatója is foglalkozott. Az intézményvezető elismerte, a szülők rendszeresen arról számolnak be az iskola vezetőségének és tanárainak, hogy a pedagógus megalázóan bánik a diákokkal, követelményeit tekintve maximalista, tanítványait beskatulyázza. Az ismétlődő panaszok nyomán mindkét igazgató többször is elbeszélgetett a tanárral, aki ígéretet tett arra, hogy megértőbb és türelmesebb lesz a diákokkal, azaz változtat a szülők és a tanulók által sérelmezett bánásmódon. Az ígéretek ellenére a szülői panaszok nem szűntek meg, az igazgató azonban úgy látta, hogy a tanár védett kora miatt nincs helye annak, hogy vele szemben munkajogi lépéseket tegyen. A közoktatási törvény 19. § (1) bekezdésében foglaltak értelmében a pedagógust munkakörével összefüggésben megilleti az a jog, hogy a nevelési, illetve pedagógiai program alapján az ismereteket, a tananyagot, a nevelés és tanítás módszereit megválassza, továbbá irányítsa és értékelje a gyermekek, tanulók munkáját, illetőleg minősítse a tanulók teljesítményét. A törvény fenti szakaszának (7) bekezdése értelmében a pedagógus alapvető feladata a rábízott gyermekek, tanulók nevelése, tanítása. Ezzel összefüggésben kötelessége különösen, hogy nevelő és oktató tevékenysége során figyelembe vegye a gyermek, tanuló egyéni képességét, tehetségét, fejlődésének ütemét, szociokulturális helyzetét és fejlettségét, sajátos nevelési igényét, segítse a gyermek, tanuló képességének, tehetségének kibontakozását. Kötelessége továbbá, hogy a gyermekek, tanulók és szülők emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartsa. A fentiek szerint a pedagógust széleskörű autonómia illeti meg mind a nevelési, oktatási módszerek megválasztása, mind a tanulók munkájának értékelése és teljesítményük minősítése tekintetében. Ez a tanári autonómia azonban nem korlátlan: határait a közoktatási törvény más rendelkezései, többek között a tanulók jogai, valamint a pedagógusi kötelezettségek jelölik ki. A pedagógus nevelő-ok- tató munkája során csakis olyan módszereket és eszközöket vehet igénybe, amelyek alkalmazásával nem követ el jogsértést. Álláspontunk szerint a tanár módszereivel, a diákokkal szemben alkalmazott bánásmódjával megsértette a tanulók emberi méltóságát, személyiségi jogait, s megszegte a fent idézett pedagógusi kötelezettségeket is. A közalkalmazotti törvény 45. § (1) bekezdése értelmében fegyelmi vétséget követ el a közalkalmazott, ha a közalkalmazotti jogviszonyból eredő lényeges kötelezettségét vétkesen megszegi. A közalkalmazotti törvény csak általánosan definiálja a fegyelmi vétség fogalmát, miután a vétséget megvalósító egyes cselekmények teljes körű felsorolása nem lehetséges. Álláspontunk szerint az, hogy a tanár megszegte a fenti pedagógusi kötelességeit, egyben közalkalmazotti jogviszonyából eredő lényeges kötelezettségének vétkes megszegését is jelentette. A közalkalmazotti törvény fenti szakaszának (2) bekezdése értelmében a fegyelmi vétséget elkövető közalkalmazottal szemben a következő fegyelmi büntetéseket lehet kiszabni: megrovás, az előmeneteli rendszerben történő várakozási idő legfeljebb egy évvel történő meghosszabbítása, a jogszabály alapján adományozott címtől való megfosztás, magasabb vezető, illetve vezető beosztás fegyelmi hatályú visszavonása, valamint elbocsátás. A közalkalmazotti fegyelmi felelősség rendszerének szabályozásával a törvény lehetőséget teremt a munkáltató számára a közalkalmazotti jogviszonyt sértő, vétkes magatartás differenciált szankcionálására. Álláspontunk szerint ebben a helyzetben nem a pedagógus védett kora az egyetlen olyan szempont, amelyet az intézményvezetőnek figyelembe kellett vennie, amennyiben ugyanis a pedagógus nem változtat magatartásán, nyugdíjba vonulásáig még számos esetben megsértheti diákjai jogait. A fegyelmi eljárást megelőzően az igazgatónak - mint az iskolában dolgozó pedagógusok munkáltatójának - utasítási jogából következően természetesen lehetősége van a tanár munkájának irányítására, magatartásának a helyes irányba történő befolyásolására, ezen keresztül pedig az ilyen és ehhez hasonló jogsértések megelőzésére. Az utasítás nemcsak joga, hanem kötelessége is az intézményvezetőnek, hiszen a munkáltató egyben köteles is a munkavégzéshez szükséges iránymutatást megadni. A közoktatási törvény 54. § (1) bekezdése érelmében továbbá a közoktatási intézmény vezetője felelős az intézmény szakszerű és törvényes működéséért, gyakorolja a munkáltatói jogokat, és dönt az intézmény működésével kapcsolatban minden olyan ügyben, amelyet jogszabály vagy kollektív szerződés (közalkalmazotti szabályzat) nem utal más hatáskörébe. A nevelési-oktatási intézmény vezetője felel továbbá az intézményben folyó pedagógiai munkáért. Tekintettel azonban arra, hogy munkáltatóként sem az előző, sem a mostani igazgatónak nem sikerült eddig puszta befolyásolással, ráhatással a tanár magatartását megfelelően megváltoztatni, megfontolandónak tartottuk annak megvizsgálását, van-e helye a pedagógus ellen fegyelmi eljárás lefolytatásának. Ezért kezdeményezést fogalmaztunk meg az ügyben, amelyet az intézményvezető elfogadott. (K-OJOG-494/2003.)

Egy zeneművészeti szakközépiskola tanulója és annak édesanyja keresték meg hivatalunkat, mivel állításuk szerint az iskolában komoly problémák voltak a nevelés és oktatás színvonalával, a pedagógusok módszereivel kapcsolatban. Az édesanya azt állította, leánya az iskola szaktanárának biztatására felvételizett két alkalommal is az intézménybe, azonban miután elkezdte tanulmányait, a pedagógusok nem foglalkoztak vele megfelelőképpen, s az eredménytelenségek indokaként azt igyekeztek elhitetni a kislánnyal, hogy tehetségtelen. Az édesanya szerint több alkalommal előfordult, hogy a gyermeket testileg és lelkileg bántalmazták az iskolában, amelynek következtében a kislány pszichológiai majd pszichiátriai kezelésre szorult. A tanuló szerint a főtárgyat oktató szaktanár hibás testtartás miatt az ablakfélfához lökte a fejét, hibás szájtartás miatt hátba vágta, hibás hangszertartás miatt ugrálókötéllel rákötözte a hangszert, hibás lábtartás miatt pedig belerúgott. A tanuló állítása szerint, amikor a tanár hátbavágta őt, a hangszer vérző sebet ejtett az ínyén. A tanár ezzel szemben azt állította, hogy nem bántalmazta a tanulót, azt azonban elismerte, hogy egyik alkalommal a helyes hangszertartás kialakítása érdekében gumikötéllel rákötözte a kislányra a hangszert. A pedagógus megítélése szerint ezzel a módszerrel rövid idő alatt jelentős eredményeket lehetett elérni a tanulónál. Álláspontunk szerint a panaszosok és az iskola között kialakult konfliktus egyik fő oka az volt, hogy a tanuló zenei tehetségét az érintettek eltérő módon ítélték meg. Mivel ez olyan kérdés, amelynek eldöntése szakmai feladat, ezen problémával kapcsolatban nem állt módunkban állást foglalni. Nem állt továbbá módunkban állást foglalni a hangszer oktatásának módszertani kérdéseivel kapcsolatban sem egészen addig a határig, amíg a tanuló emberi méltóságát, személyiségi jogait a tanítás során a tanár tiszteletben tartja. Az a módszer, hogy a tanár a tanuló testéhez gumikötéllel hozzákötözi a hangszert annak érdekében, hogy a helyes hangszertartást kialakítsa, álláspontunk szerint még akkor sem alkalmazható, ha segítségével rövid idő alatt jelentős eredményeket lehet elérni. Ez a megoldás, amely a panaszosok által rendkívül megalázónak tartott szituációt eredményezte, alkalmas volt arra, hogy sértse a tanuló emberi méltósághoz való jogát. A fentiek alapján megállapítottuk, hogy a tanár az általa alkalmazott oktatási módszerrel, amely szerint a helyes testtartás kialakítása érdekében a tanuló testéhez gumikötéllel hozzákötözte a hangszert, megsértette a tanulónak a közoktatási törvény 10. § (2) bekezdésében foglalt jogait. A fentiek nyomán azzal a kezdeményezéssel fordultunk a zeneművészeti szakközépiskola igazgatójához, hogy az iskolában a jövőben a pedagógusok csak olyan oktatási módszereket alkalmazzanak, amely nem sérti a tanulók emberi méltóságát, személyiségi jogait. (K-OJOG-897/2003.)

Hivatalunkat a tanulók személyiségi jogaival, emberi méltóságával kapcsolatban
tájékoztatást kérve is többen megkeresték levélben, telefonon és személyesen
egyaránt. A fentieknek megfelelően tájékoztattuk a hozzánk fordulókat
a tanulók közoktatási törvényben biztosított jogairól, a jogérvényesítés lehetoségeiről.

Egy diák kereste meg hivatalunkat azzal a problémával, hogy mit lehet tenni akkor, ha egy tanár a tanuló személyiségi jogait figyelmen kívül hagyva az egész osztály előtt megalázza és megfenyegeti, hogy megbuktatja. A tanuló számára elküldtük a kérdéssel kapcsolatos állásfoglalásunkat. (K-OJOG-306/2003.)

Egy diákönkormányzat vezetője fordult hozzánk azzal a kérdéssel, hogy mit tehetnek abban az esetben, ha az iskola egyik pedagógusa rendszeresen sértegeti és megalázza a tanulókat. A fentiekben foglaltaknak megfelelően tájékoztattuk a diákönkormányzat vezetőjét. (K-OJOG-277/2003.)

Az elmúlt évben olyan beadvány is érkezett hozzánk, amelyben bántalmazás
miatt vizsgálatunkat kérték, azonban vizsgálatot nem tudtunk indítani az
ügyben.

Egy nagymama kérte segítségünket az alábbi problémával kapcsolatban. Unokáját az iskolában bántalmazta egyik osztálytársának édesanyja, mivel a tanulók között kialakult konfliktusban így próbálta megvédeni gyermekét. Mivel a bántalmazott gyermek szülei nem tettek feljelentést, és az intézményvezető eljárását sem kezdeményezték, a nagyszülő úgy érezte, hogy büntetlenül maradt egy olyan cselekmény, amelynek nem lett volna szabad megtörténnie az iskolában. A nagymamát az ügyben tájékoztattuk a következőkről. A házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény 86. § (1) bekezdése szerint a szülői felügyeletet gyakorló szülő joga és kötelessége, hogy kiskorú gyermekét mind személyi, mind vagyoni ügyeiben képviselje. A szülő joga és kötelessége tehát, hogy amennyiben úgy érzi, hogy gyermeke érdeke megkívánja, eljárást indítson jogainak védelme érdekében. A szülők lehetőségeiket mérlegelve úgy döntöttek, hogy a bántalmazás ügyében sem az intézményvezetőnek címzett panaszt, sem feljelentést nem tesznek. E szülői döntést a büntető hatóságok és hivatalunk is tiszteletben tartotta. A rendeletünk szerint akkor van lehetőségünk vizsgálatot indítani, ha a panasz a jogsérelemben érintettől, vagy - ha a jogsérelemben érintett nem cselekvőképes korú - törvényes képviselőjétől érkezik. A nagyszülő beadványára, amennyiben nem ő a törvényes képviselő, nem áll módunkban eljárást indítani. Mindezek mellett megértettük a nagyszülő aggodalmát, de bíztunk abban, hogy a szülők teljes belátással bírnak a helyzet megítélésére, és a gyermek testi épségét fenyegető veszély oka - a szülők között történt megbeszélés után - már nem állt fenn. (K-OJOG-519/2003.)

Az elmúlt évben sajnálatos módon többször kellett foglalkoznunk a tanulóés gyermekbalesetek kérdésével, ezért szükségesnek tartjuk ismertetni a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket. A közoktatási törvény 10. § (1) bekezdésének értelmében a gyermeknek, a tanulónak joga, hogy nevelési, illetőleg nevelési- oktatási intézményben biztonságban és egészséges környezetben neveljék és oktassák, óvodai életrendjét, iskolai tanulmányi rendjét pihenőidő, szabadidő, testmozgás beépítésével, sportolási, étkezési lehetőség biztosításával életkorának és fejlettségének megfelelően alakítsák ki.

A pedagógusok és az intézmény oldalán ez a tanulói jog számos kötelezettséget teremt. A közoktatási törvény 19. § (7) bekezdés a) pontja szerint a pedagógus kötelessége, hogy nevelő és oktató tevékenysége keretében gondoskodjon a gyermek, tanuló testi épségének megóvásáról, erkölcsi védelméről. A fenti bekezdés c) pontja szerint a pedagógus kötelessége továbbá, hogy a gyermekek, tanulók részére az egészségük, testi épségük megőrzéséhez szükséges ismereteket átadja, és ezek elsajátításáról meggyőződjön; ha észleli, hogy a gyermek, illetve a tanuló balesetet szenved, vagy ennek veszélye fennáll, a szükséges intézkedéseket megtegye.

A törvény 41. § (5) bekezdése értelmében a nevelési-oktatási intézménynek gondoskodnia kell a rábízott gyermekek, tanulók felügyeletéről, a nevelés és oktatás egészséges és biztonságos feltételeinek megteremtéséről, a tanuló- és gyermekbaleseteket előidéző okok feltárásáról és megszüntetéséről, továbbá a gyermekek, tanulók rendszeres egészségügyi vizsgálatának megszervezéséről. A törvény az értelmező rendelkezések között definiálja a felügyelet fogalmát. Eszerint a felügyelet: a gyermek, tanuló testi épségének megóvásáról és erkölcsi védelméről történő gondoskodás, a nevelési-oktatási intézménybe történő belépéstől a nevelési-oktatási intézmény jogszerű elhagyásáig terjedő időben, továbbá a nevelési, illetve a pedagógiai program részeként tartott kötelező, a nevelési- oktatási intézményen kívül tartott foglalkozások, programok ideje alatt. Az értelmező rendelkezések között a tanuló- és gyermekbaleset a következőképpen kerül meghatározásra: minden olyan baleset, amely a gyermeket, a tanulót az alatt az idő alatt, illetőleg tevékenység során éri, amikor a nevelési-oktatási intézmény felügyelete alatt áll, ide nem értve a gyakorlati képzés során bekövetkezett balesetet.

A közoktatási törvény 40. § (5) bekezdése értelmében a nevelési-oktatási intézmény - a jogszabályban meghatározottak szerint - kivizsgálja és nyilvántartja a tanuló- és gyermekbaleseteket, teljesíti az előírt bejelentési kötelezettséget, és a balesetről készített jegyzőkönyvet megküldi a fenntartónak, helyi önkormányzati nevelési-oktatási intézmény esetén a fenntartó önkormányzat jegyzőjének, főjegyzőjének. A nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 6/A. § (1) bekezdése szerint a gyermekekkel és a tanulókkal az egészségük és testi épségük védelmére vonatkozó előírásokat, a foglalkozásokkal együttjáró veszélyforrásokat, a tilos és az elvárható magatartásformát az óvodai nevelési év, illetőleg a szorgalmi idő megkezdésekor, valamint szükség szerint (az óvodai, tanórai, kollégiumi foglalkozás, kirándulás stb. során) életkoruknak és fejlettségi szintjüknek megfelelően ismertetni kell. Az ismertetés tényét és tartalmát dokumentálni kell.

A rendelet 6/A. § (2) bekezdése értelmében az óvoda, iskola, kollégium házirendjében kell meghatározni azokat a védő, óvó előírásokat, amelyeket a gyermekeknek, tanulóknak az óvodában, iskolában, kollégiumban való tartózkodás során meg kell tartaniuk. A 6/A. § (3) bekezdés szerint az óvoda, iskola, kollégium szervezeti és működési szabályzatában kell meghatározni a nevelési-oktatási intézmény vezetőinek, pedagógusainak, valamint más alkalmazottainak feladatait a tanuló- és gyermekbalesetek megelőzésében és a baleset esetén (intézményi védő, óvó előírások). A tanuló- és gyermekbalesetekkel kapcsolatos beadványokban a szülők leggyakrabban arról érdeklődnek, hogy ki tehető felelőssé a balesetért, valamint arról, hogy a pedagógusoknak milyen konkrét feladatai vannak baleset esetén.

Egy szülő azért fordult hozzánk, mert gyermekét egyik társa testnevelés órán szemen
találta egy gumilabdával, amelynek következtében a tanuló súlyosan megsérült.
Kérdései alapján tájékoztattuk a szülőt arról, hogy a tanuló- és gyermekbalesetekre
vonatkozó előírásokat a jogszabályok hogyan rendezik. Minden további rendelkezést
- így többek között a pedagógusok balesettel kapcsolatos konkrét feladatait - az intézmények
helyi szabályzataiban kell rögzíteni. Ezért azt javasoltuk a szülőnek,
hogy tanulmányozza át, miként rendelkezik kérdéseivel összefüggésben az iskola házirendje,
illetőleg szervezeti és muködési szabályzata. Tájékoztattuk arról, hogy
amennyiben a fenti jogszabályi rendelkezések, továbbá az intézményi helyi szabályzatok
vonatkozó előírásainak ismeretében úgy ítéli meg, hogy gyermeke oktatási jogai
sérültek, az ügyben kérheti hivatalunk vizsgálatát. (K-OJOG-746/2003)

A tanulók egészségét és biztonságát minden azt veszélyeztető tényezővel szemben védelemben kell részesíteni. Ennek keretében a pedagógusok kötelessége a jogsérelmek, balesetek megelőzése, és minden olyan veszélyforrás időben való felismerése, amely a tanulók egészségének, testi épségének sérelmét eredményezheti.

Egy szülő azért fordult hozzánk, mert gyermeke az iskolában tanítási időben roszszul érezte magát, és engedélyt kért osztályfőnökétől, hogy orvoshoz mehessen. Az osztályfőnök azonban nem engedte el az iskolából, ezért a gyermek csak később, egy másik tanár engedélyével ment el orvoshoz. A rendelési időnek azonban ekkor már vége volt, így a tanuló hazament. A szülő sérelmezte, hogy a pedagógus nem engedte el a gyermeket orvoshoz. Az intézményvezető nyilatkozatában azt állította, hogy az osztályfőnök valóban nem engedte el a tanulót orvoshoz. Eljárásunk során vizsgáltuk, hogy a pedagógus hozhatott-e jogszerűen ilyen tartalmú döntést. A közoktatási törvény 121. § (1) bekezdés 11. pontja szerint a pedagógust terhelő felügyeleti kötelezettség magában foglalja a tanuló testi épségének megóvásáról való gondoskodást a nevelési-oktatási intézménybe történő belépéstől annak jogszerű elhagyásáig terjedő időben. Ebből következik, hogy a tanuló a tanítási időben csak a pedagógus tudtával hagyhatja el jogszerűen az intézményt, és kizárólag akkor, ha a felügyelete távolléte alatt is biztosított. A pedagógus felügyeleti kötelezettsége teljesítése során mérlegeli, hogy az adott helyzetben milyen intézkedést tart a legcélszerűbbnek, és belső meggyőződése alapján hozza meg döntését. Döntése magában foglalja a következményekért való - adott esetben büntetőjogi - felelősséget is. Álláspontunk szerint tehát hozható jogszerűen olyan döntés, hogy a tanuló nem mehet el orvosi vizsgálatra. Másrészről ez azt is jelenti, hogy amennyiben a későbbiek során bebizonyosodik, hogy az azonnali orvosi vizsgálat elmaradása a gyermek egészségi állapotának romlását okozta, a pedagógus felelősségre vonásának lehet he- lye. A fentiek alapján a kérdéssel összefüggésben nem állapítottuk meg az oktatási jogok sérelmét. (K-OJOG-427/2003.)

A tanulók egészségével, testi épségével kapcsolatban felmerült az a probléma
is, hogy az iskola mire kötelezheti diákjait.

Egy édesapa azzal a panasszal fordult hivatalunkhoz, hogy az iskola több felső tagozatos osztályának fiú tanulói tanítási időben havat voltak kénytelenek lapátolni. A szülő szerint az érintett tanulók között több beteges, asztmával küzdő diák volt. Az intézményvezető azt állította, hogy a kérdéses időszakban az általános iskola épületében építkezés zajlott, ezért a tornatermet a tanulók nem tudták használni, így a pedagógusok a testnevelés órákat a szabadban tartották. Az igazgató arról is tájékoztatott, hogy a testnevelő tanár a rendkívüli hóhelyzetre való tekintettel döntött úgy, hogy a szabadban végzendő testmozgás részeként kéri fel a tanulókat hólapátolásra. Elmondása szerint a pedagógus balesetvédelmi tájékoztatást tartott a diákoknak a hólapát használatáról, majd a tanulók nagy lelkesedéssel, a kevés lapátra való tekintettel rövid ideig, felváltva végezték a tevékenységet. Az intézményvezető szerint a hólapátolás nem volt kötelező, aki nem óhajtott részt venni benne, az társaival csúszkált, hógolyózott, semmiféle büntetést nem kapott. Az igazgató nyilatkozatában azt is kiemelte, hogy a panaszos gyermeke testnevelés tantárgyból nem volt felmentve, így nem igényelt különleges bánásmódot. Eljárásunk során megállapítottuk, hogy mivel a testnevelő tanár kellő mérlegelés, és a balesetvédelmi tudnivalók átadása után, az egyébként is szabad levegőn tartott foglalkozás részeként kérte diákjai segítségét a hólapátolásban, az érintett tanulók oktatási jogainak sérelme nem mutatható ki. Felhívtuk azonban az intézményvezető figyelmét arra, hogy egy oktatási intézmény hierarchikus viszonyrendszerében az önkéntesség egy feladat elvégzése során nem állapítható meg egyértelműen. Előfordulhatnak ugyanis olyan esetek, amikor a tanuló látszólag önkéntesen jelentkezik egy feladat elvégzésére, valójában ugyanakkor - alaposan vagy alaptalanul - azért vállalja a feladat elvégzését, mert attól tart, ellenkező esetben hátrány érné, nemleges válaszáért büntetést kapna. Emiatt feltétlenül szükséges, hogy ilyen esetekben a tanulóknak valóban legyen választási lehetőségük, és a segítséget kérő pedagógus tegye nyilvánvalóvá, hogy a feladat elvégzése nem kötelező. Ugyanakkor a 2003. évi LXI. törvénnyel módosított közoktatási törvény 12. § (1) bekezdése egy új, c) ponttal bővült, miszerint a tanulónak kötelessége, hogy életkorához és fejlettségéhez, továbbá iskolai és kollégiumi elfoglaltságához igazodva, pedagógus felügyelete, szükség esetén irányítása mellett - a házirendben meghatározottak szerint - közreműködjön saját környezetének és az általa alkalmazott eszközöknek a rendben tartásában. Figyelemmel tehát az önkéntesen vállalható feladatokkal kapcsolatban esetenként felmerülő visszásságokra, célszerű az intézményi házirendben szabályozni azt, hogy az iskolai környezet rendben tartása pontosan milyen körülmények között várható el a tanulóktól. (K-OJOG-189/2003.)

Egy édesapa az alábbi problémával kereste meg hivatalunkat. Nyolc éves kislányának kötelező jelleggel erdei iskolába kellett mennie, ahol szintén kötelezően kerékpáros kirándulást terveztek. A szülő aggódott, mivel gyermeke nem tudott kerékpározni, és attól félt, hogy balesetet fog szenvedni. A szülő arról érdeklődött, hogy a kerékpározást valóban teheti-e a tanár kötelezővé, illetve ilyen esetben kell-e az iskolának a szülőtől hozzájárulást kérni. A szülőt a fentiekben ismertetett testi épséggel, egészséggel, továbbá a felügyelettel kapcsolatos jogszabályi rendelkezések mellett tájékoztattuk arról is, hogy a Magyar Köztársaságban alkotmányos alapjog a tanítás szabadsága, amely a pedagógus számára többek között magában foglalja a tananyagnak, a nevelés és tanítás módszereinek szabad megválasztásához való jogot. Ennek keretében a pedagógus dönthet arról is, hogy a diákok számára kötelezővé tett erdei iskolában részükre milyen programokat szervez. E jogot azonban csak mások jogainak sérelme nélkül, a jogszabály által meghatározott keretek között, a pedagógiai program alapján lehet gyakorolni. Álláspontunk szerint önmagában az, hogy az erdei iskolában a pedagógus kerékpáros kirándulásra viszi a tanulókat, nem okoz jogsérelmet. Amennyiben azonban a kirándulás során olyan helyzet áll elő, amelyben veszélybe kerül a tanulók testi épsége, sérül biztonságos és egészséges környezethez való joguk, a pedagógus pedig elmarasztalható döntéséért. (K-OJOG-389/2003.)

Nemcsak a tanulók és a szülők, hanem a pedagógusok számára is fontos kérdés, hogy viselhetnek-e ékszert a diákok az iskolában.

Egy testnevelő tanár arról érdeklődött, hogy balesetveszélyre való hivatkozással kitilthatja- e a testnevelés óráról mindenfajta ékszer viselését. Érdeklődött továbbá arról, hogy a fenti tiltással egyet nem értő szülők felülbírálhatják-e a döntését oly módon, hogy átvállalják a felelősséget a tanítási órákon bekövetkező esetleges balesetekért. Tájékoztattuk a pedagógust, hogy a közoktatási törvény 10. § (3) bekezdés e) pontja értelmében a tanuló jogainak gyakorlása során nem veszélyeztetheti a saját és társai, valamint a nevelési-oktatási intézmény alkalmazottai egészségét, testi épségét. A közoktatási törvény 40. § (7) bekezdése értelmében az iskola házirendje állapítja meg a jogszabályban meghatározott tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával, az iskolai tanulói munkarenddel, a tanórai és tanórán kívüli foglalkozások rendjével, az iskola helyiségei és az iskolához tartozó területek használatával kapcsolatos szabályokat. E törvényi rendelkezések alapján tehát az intézmény házirendjében megtilthatja, hogy a tanulók bizonyos balesetveszélyes tárgyakat bevigyenek az iskolába, illetőleg a tanítási órákra. Annak megítélése azonban, hogy mely tárgyak minősülhetnek ilyennek, egyedi mérlegelést igényel. Annyi biztosan megállapítható, hogy minden ékszer generális kitiltása aggályos, hiszen nem állítható, hogy minden egyes ékszer komoly veszélyt jelentene a tanulók és dolgozók testi épségére. A balesetekért való felelősséggel kapcsolatban tájékoztattuk a tanárt arról, hogy milyen kötelezettségei vannak a pedagógusnak a tanulók biztonságának, testi épségének megóvásával összefüggésben. Álláspontunk szerint, amennyiben a pedagógus olyan körülmények között szándékozik megtartani az óráját, amely veszélyezteti a tanuló testi épségét, sérül a tanuló biztonságos és egészséges környezethez való joga. A pedagógus pedig elmarasztalható lesz ezzel összefüggésben hozott döntéséért. Nincs tehát arra lehetőség, hogy a szülők átvállalják a tanulók testi épségéért, egészségéért való felelősséget a pedagógustól. (K-OJOG-93/2003.)

A személyes adatok kezelése a közoktatási intézményekben különösen érzékeny kérdéseket vet fel. Az iskolák ugyanis csak akkor végezhetnek személyes adatokkal bármiféle műveletet, ha őket erre törvény kifejezetten feljogosítja, vagy pedig akkor, hogyha az érintettek (tanulók, pedagógusok, vagyis mindazok, akiknek a személyes adatairól szó van) ehhez hozzájárulásukat adják. Az adatkezeléshez adott hozzájárulás viszont csak akkor ad megfelelő jogalapot az adatkezeléshez, ha az az érintett akaratának önkéntes, határozott és tájékozott kinyilvánítása. Csak abban az esetben tekinthető önkéntesnek, ha a tanulók biztosak lehetnek abban, hogy az adatkezeléshez való hozzájárulás megtagadása esetén nem érheti őket hátrány. Ha a tanulók tarthatnak az iskola rájuk nézve hátrányos intézkedésétől, akkor a hozzájárulás nem tekinthető önkéntesnek.

Az iskolában egyrészről az iskola vezetésének és pedagógusainak, másrészről pedig tanulóinak pozíciója nem egyenlő, a tanulók az iskolai nevelés és oktatás számos területén az iskolai vezetéstől és a pedagógusoktól függőségi viszonyban vannak. E viszony jellege miatt a tanulók alappal tarthatnak attól, hogy a hozzájárulás megtagadása esetén az iskolai élet valamely területén - akár a hozzájárulás megtagadásával nem kifejezett, illetve nem közvetlen összefüggésben - hátrány érheti őket. Ilyen körülmények között az adatkezeléshez való hozzájárulás önkéntessége kizárt, vagyis a tanulók, illetve törvényes képviselőik nem képesek az adatkezeléshez megfelelő jogalapot nyújtó, önkéntes, határozott és tájékozott hozzájárulás megadására. Ezzel az információs önrendelkezési jog lényege, az adatkezeléshez szükséges önkéntes hozzájárulás megadhatósága kérdőjeleződik meg. A személyes adatok védelméhez való jogot érintő beadványok egy része az adatok eredeti céltól eltérő felhasználását sérelmezte. A közoktatási intézmények törvény alapján kezelhetnek bizonyos adatokat, ezeket azonban nem használhatják fel bármire, kizárólag a törvényben megjelölt célokra.

A "Ifjúsági Szavazás 2003" című program terve szerint 2003. április 9-én 14-18 év közötti középiskolások egy országos népszavazáshoz hasonló szavazáson nyilváníthattak volna véleményt az Európai Unióhoz való csatlakozás kérdésében. Az oktatási miniszter a szavazást aggályosnak tartotta. Az aggályok kivizsgálására indított vizsgálat során kiderült, hogy a program során a 14-18 éves korosztály eléréséhez a középiskolák hálózatát kívánták felhasználni. A programban való részvételre az intézmények, illetve azok vezetői jelentkezhettek volna, a szavazásra az iskolákban került volna sor, a szervezésben és lebonyolításban tanulók és pedagógusok közreműködésére is számítottak. A szavazáshoz az iskolában rendelkezésre álló osztálynévsorok felhasználásával készítették volna el a szavazásra jogosult tanulók listáját. Az osztálynévsorok azonban olyan adatokat tartalmaznak, amelyek az adatvédelmi törvény szerint a tanuló személyes adatai, amelyek csak törvényi felhatalmazás vagy az érintett hozzájárulása alapján kezelhetők. Az iskolában ugyanakkor a közoktatási törvény 2. számú melléklete alapján kezelhetőek, nyilvántarthatóak a tanulók törvényben meghatározott személyes adatai, így nevük és születési idejük is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az adatokat bármire fel lehet használni. A személyes adatokat csak célhozkötötten lehet kezelni, az intézmény, annak vezetője és pedagógusai azokat csak a közoktatási törvényben meghatározott feladataik ellátása céljából, az ahhoz szükséges mértékben használhatják fel. Ennek megfelelően az osztálynévsorokat a szavazás lebonyolításához a törvény alapján felhasználni nem lehet. A szavazás lebonyolítása során mind a tanulók neve, mind pedig a szavazásban való részvételre vonatkozó adat törvényi felhatalmazás hiányában csak a tanulók (törvényes képviselőik) külön-külön megadott hozzájárulása alapján lenne kezelhető. Az egyes diákok (törvényes képviselőik) hozzájárulásának beszerzése nyilvánvaló gyakorlati nehézségeket gördít az ilyen és hasonló programok lebonyolításának útjába, ám a hozzájárulás tekintetében felmerülnek további jogi aggályok is. Az adatalany adatkezeléshez való hozzájárulásának érvényességi feltétele az önkéntesség, ami azonban az iskola világában a már említett függőségi viszonyok miatt különösen érzékeny kérdés. A vizsgált programban való részvétel előfeltétele, hogy arra az iskola jelentkezett, tehát már kifejezte szándékát, állást foglalt a szavazásban való részvétel mellett. Erre tekintettel, a függőségi viszonyok között a hozzájárulás önkéntessége megkérdőjeleződik, ez pedig az adatkezelés jogalapjának érvényességét kizárhatja. Vizsgálatunk megállapításai nyomán olyan döntés született, amely alapján az iskolákban nem került sor a szavazásra. (K-OJOG-90/2003.)

A beadványok, illetve a hivatalhoz érkező írásbeli és szóbeli kérdések egy másik része a személyes adatok kötelező kinyilvánítását sérelmezte. Vannak olyan adatok, amelyeket a tanulók (illetve szüleik) kötelesek az iskolával közölni, ezeket a közoktatási törvény sorolja fel. Amelyek viszont nem tartoznak ebbe a körbe, azok csak akkor vehetők fel, ha az érintettek önként adják át őket.

Egy iskolában végzett szociometriai felmérésekkel kapcsolatban egy szülő arról számolt be, hogy gyermeke osztályában egy osztályfőnöki órán a tanulóknak - nevük megjelölése mellett - a következő kérdésekre kellett írásban választ adniuk háromhárom nevet rangsorolva: "Kit szeretsz a legjobban az osztályodból?"; "Kit szeretsz legkevésbé?"; "Kiben bízol meg a legjobban?"; "Kiben bízol meg a legkevésbé?". A kérdésekre való válaszadás mindenki számára kötelező volt. A vizsgálat során az igazgatótól megtudtuk, hogy az adatgyűjtésre szociometriai felmérés céljából került sor, és a feladat a tanulók számára kötelező feladatként jelent meg. A felmérés során keletkezett dokumentumokat zárt szekrényben tárolta az osztályfőnök. Az adatokat nem továbbították senkinek, a dokumentumokat a szociogram elkészülte után aprítással megsemmisítették, a szociogramban pedig már kódolt adatok szerepeltek.

A rendelkezésünkre álló információk alapján felhívtuk az igazgató figyelmét arra, hogy az adatvédelmi törvény rendelkezéseit a nevelési-oktatási intézményekben is be kell tartani. A szociometriai felmérés során kért adatok kezelésére sem a közoktatási törvény, sem más jogszabály nem ad felhatalmazást az iskola, illetve a pedagógusok szá- mára. Az adatkezeléshez a tanulók, illetve szüleik (törvényes képviselőik) sem járultak hozzá, és a felmérésben való részvétel sem tekinthető hozzájárulásnak, hiszen az a körülményeiből adódóan a tanulók számára kötelező adatszolgáltatásként jelent meg. Fel kellett hívni az igazgató figyelmét arra is, hogy az adatkezeléshez való hozzájárulást nem pótolhatja az iskolába való, a szabad iskolaválasztás jogán alapuló beíratás ténye és ezáltal az iskola programjának, módszereinek elfogadása sem. Mivel a szociometriai felmérés során a tanulók személyes adatainak kezelésére jogellenesen került sor, és az adatokat azóta törölték, azzal a kezdeményezéssel fordultunk az intézményvezetőhöz, hogy a jövőben fordítsanak különös figyelmet a tanulók személyes adatok védelméhez fűződő jogának tiszteletben tartására. Kezdeményezésünket az intézményvezető elfogadta. (K-OJOG-78/2003.)

Az intézmények számára gyakran nehézséget okoz annak eldöntése, hogy bizonyos személyes adatokat harmadik személyeknek - akár az intézményen belül, akár azon kívül - hozzáférhetővé tehetnek-e, vagyis továbbíthatják-e azokat.

Egy szakközépiskola igazgató-helyettese kereste meg hivatalunkat azzal a kérdéssel, hogy egy iskola a fegyelmi tárgyaláson hozott döntését köteles-e megküldeni a kollégiumnak abban az esetben, ha a fegyelmi vétséget elkövető diák kollégista, annak érdekében, hogy ugyanazon cselekménye miatt ott is felelősségre lehessen vonni. A közoktatási törvény 76. § (8) bekezdése szerint a tanulóval szemben ugyanazért a kötelességszegésért csak egy fegyelmi büntetés állapítható meg. Ha a kötelességszegés miatt az iskolában és a kollégiumban is helye lenne fegyelmi büntetés megállapításának - a nevelési-oktatási intézmények eltérő megállapodásának hiányában - a fegyelmi büntetést abban a nevelési-oktatási intézményben lehet megállapítani, amelyikben az eljárás előbb indult. Tájékoztatási kötelezettséget azonban még ez a rendelkezés sem ír elő az iskola számára. Az iskola fegyelmi határozata személyes adatokat tartalmaz, amelyeket csak akkor szabad továbbítani, ha ahhoz az érintett hozzájárul, vagy azt törvény elrendeli. Tekintettel arra, hogy az oktatással kapcsolatos jogszabályok nem rendelkeznek az iskola fegyelmi döntésével kapcsolatban tájékoztatási kötelezettségről a kollégium felé, a személyes adatok védelméhez fűződő jog érvényesülését kell szem előtt tartani, ennek megfelelően az adatokat továbbítani nem szabad. (K-OJOG-177/2003.)

Beadványában egy szülő azt sérelmezte, hogy egy gimnáziumban az ifjúságvédelmi felelős által készített beszámoló rontott példányának üres oldalára írtattak dolgozatot a tanulókkal. A beadványozó megküldte az ifjúságvédelmi felelős által készített beszámoló, illetve a tanulóval íratott dolgozat másolatát is. Az igazgatótól megtudtuk, hogy az ifjúságvédelmi felelős beszámolókat hatósági megkeresések esetén, míg feljegyzéseket munkakörében eljárva saját használatára készít. Ez utóbbiakba az ifjúságvédelmi felelősön kívül más nem tekinthet bele. A feljegyzéseket az ifjúságvédelmi felelős addig kezeli, amíg az érintett tanuló az iskolába jár, a rontott, illetve a szükségtelenné vált dokumentumokat pedig megsemmisíti. Az igazgató vizsgálata során azonban felmerült annak lehetősége, hogy a 2001/2002. tanév végén készült ifjúságvédelmi beszámoló rontott példányait va- lóban nem kezelték kellő körültekintéssel. Az adatvédelmi törvény 10. §-a úgy rendelkezik, hogy az adatkezelő, illetőleg tevékenységi körében az adatfeldolgozó köteles gondoskodni az adatok biztonságáról, köteles továbbá megtenni azokat a technikai és szervezési intézkedéseket és kialakítani azokat az eljárási szabályokat, amelyek az adatvédelmi szabályok érvényre juttatásához szükségesek. Az adatokat védeni kell különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, nyilvánosságra hozás vagy törlés, illetőleg sérülés vagy a megsemmisülés ellen. A tanuló személyiségi jogai sérülnek, amennyiben az iskola nem tartja be a személyes adatok védelmére vonatkozó jogszabályi előírásokat. Megállapítottuk, hogy az iskola megsértette a tanulók személyes adatok védelméhez való jogát, mivel az ifjúságvédelmi felelős által készített beszámolók kezelése során azok tartalma jogosulatlan személyek számára hozzáférhetővé vált. Kezdeményeztük ezért, hogy az igazgató munkája során fordítson kiemelt figyelmet az adatvédelmi szabályok betartására és betartatására. Kezdeményezésünket az intézményvezető elfogadta. (K-OJOG-504/2003.)

A személyes adatok mások számára való hozzáférhetővé tételének legsúlyosabb esete az adatok nyilvánosságra hozatala, ekkor ugyanis nem csupán meghatározható személyek, hanem bárki hozzáférést nyer az adatokhoz. Annak eldöntésekor, hogy az adatok nyilvánosságra hozhatók-e, nagy körültekintéssel kell eljárni. Az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont főigazgatója keresett meg minket, és kért állásfoglalást az érettségi vizsga eredményét kihirdető értekezlet nyilvánosságával kapcsolatban. Tájékoztattuk, hogy amíg hatályban van az érettségi rendelet azon rendelkezése, miszerint az eredményeket nyilvános értekezleten hirdetik ki, nem jogsértő az eredmények nyilvános kihirdetése. A hatályban lévő jogszabályi rendelkezéseket a jogalanyok és a jogalkalmazók kötelesek követni akkor is, ha azok esetleg magasabb szintű jogi normákkal ellentétben állnak.

Az érettségi vizsga eredménye, az érdemjegyek, az esetleges elmarasztaló határozatok tartalma a vizsgázó személyes adatai, amelyek nem nyilvánosak. Az adatvédelmi törvény 3. § (3) bekezdése szerint azonban törvény közérdekből - az adatok körének kifejezett megjelölésével - elrendelheti a személyes adat nyilvánosságra hozatalát. Minden egyéb esetben a nyilvánosságra hozatalhoz az érintett hozzájárulása szükséges. Az érettségi vizsga eredménye tekintetében a nyilvánosságra hozatal jogalapja önkéntes hozzájárulás értelemszerűen nem lehet, ezért olyan törvényi rendelkezést kell találnunk, amely alapján az eredmények nyilvánosságra hozhatók. A közoktatási törvény 9. § (1) bekezdése szerint a szóbeli vizsgák nyilvánosak. Ez a szabály azonban nem az érettségi eljárás egészére, hanem annak csupán egy részére, a szóbeli vizsgára nézve állapít meg nyilvánosságot. Az eredményhirdető értekezlet - bár a szóbeli vizsgához időben rendszerint közel tartják meg - nem a szó- beli vizsga része, így annak nyilvánossága e rendelkezésből nem következik. A törvény 2. számú mellékletében leírtak szerint a tanulók tudásának értékelésével kapcsolatos adatok az érintett osztályon és a nevelőtestületen belül, a szülőnek, a vizsgabizottságnak, a gyakorlati képzés szervezőjének, a tanulószerződés kötőjének, illetve, ha az értékelés nem az iskolában történik, az iskolának, iskolaváltás esetén az új iskolának, a szakmai ellenőrzés végzőjének továbbítható. Az adattovábbítás az adatvédelmi törvény 2. § 5-6. pontja annyiban különbözik a nyilvánosságra hozataltól, hogy a lehetséges címzettek köre meghatározott, az adatoknak tehát meghatározott harmadik személyek részére történő nyilvánosságra hozatala valósul meg, míg a nyilvánosságra hozatal bárki számára történő hozzáférhetőséget jelent. A tanuló tudásának értékelésével kapcsolatos adatok tehát e rendelkezések alapján sem nyilvánosságra hozhatók. Az érettségi vizsga eredményének, a vizsgabizottság döntéseinek nyilvános kihirdetését a törvénynél alacsonyabb szintű jogforrás, az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet teszi lehetővé, annak ellenére, hogy az adatvédelmi törvény már hivatkozott 3. § (3) bekezdése szerint ezt nem tehetné, hiszen erre csak törvényi szinten van mód. Az eredmények és a határozatok nyilvános kihirdetése az eljárás jogszerűségének egyik legfontosabb biztosítéka, ugyanúgy, mint más, az oktatás szférájától távol eső eljárásokban. A nyilvánosság ugyanis a határozatok kihirdetésekor az ellenőrzés eszköze, a nyilvánosság biztosítja, hogy a hatóság (jelen esetben a vizsgabizottság) tartsa magát a jogszabályi előírásokhoz, hiszen ellenkező esetben számolnia kell a nyilvánosság kritikájával, számonkérésével. Mindezek alapján a jelenlegi szabályozást tartalmilag helyesnek, fenntartandónak tartottuk, azzal, hogy törvényi szinten kell a nyilvánosságot előírni. Ennek módja a közoktatási törvény már hivatkozott 9. § (1) bekezdésének kiegészítése lehetne azzal, hogy a szóbeli vizsga mellett az eredményhirdető értekezlet is nyilvános. (K-OJOG-747/2003.)

Egy pedagógus azt a kérdést tette fel, hogy milyen információ szerepelhet az iskola tanulóiról és tanárairól az iskola mindenki által elérhető honlapján, szerepelhet-e azon a tanárok életkora, szakja, végzettségének helye, esetleges osztályfőnöksége, a tanulók lakcíme, osztálya. Válaszunkban tájékoztattuk a beadványozót, hogy ezeknek az adatoknak egy része a törvény alapján nyilvánosságra hozható az érintettek hozzájárulása nélkül is, többségük azonban nem. A közalkalmazotti törvény 83/B. § (2) bekezdése szerint a közalkalmazotti alapnyilvántartás adatai közül a munkáltató megnevezésére, a közalkalmazott nevére, továbbá a besorolására vonatkozó adatokat a közalkalmazott előzetes tudta és beleegyezése nélkül nyilvánosságra lehet hozni. A közalkalmazott pedagógusok munkáltatója, neve, valamint besorolása tehát automatikusan felkerülhet a weblapra, ám minden egyéb adatuk, továbbá a tanulók összes személyes adata csak az érintett hozzájárulása esetén hozható az internet útján, mindenki számára hozzáférhetően nyilvánosságra. Amennyiben az iskolában nem közalkalmazott pedagógusok (is) tanítanak, természetesen valamennyi adatuk közléséhez hozzájárulásuk szükséges. (K-OJOG-27/2003.)

Az információs önrendelkezési jog egyik legfontosabb garanciája az érintettek tájékoztatáshoz való joga. Eszerint az érintettet kérésére tájékoztatni kell a kezelt adatairól és az adatkezelés legfontosabb körülményeiről. A beadványok egy része e jog megsértését kifogásolta.

Egy intézményvezető az értékelt dolgozatok megtekintése módjának szabályai felől érdeklődött, ezt ugyanis szerinte kifejezetten egyetlen jogszabály sem határozza meg. Az adatvédelmi törvény szerint azonban személyes adatnak kell tekinteni mindazt, amit a tanuló a dolgozaton közöl, a tudását tükröző, a feltett kérdésekre adott válaszait is. Az tehát, hogy egy megadott kérdésre a tanuló milyen választ adott, az ő személyes adata, amelyre nézve az adatvédelmi szabályok megfelelően irányadóak. Az adatvédelmi törvény 2. § 4. a) pontja alapján az alkalmazott eljárástól függetlenül adatkezelésnek minősül a személyes adatok gyűjtése, felvétele és tárolása, feldolgozása, hasznosítása (ideértve a továbbítást és a nyilvánosságra hozatalt) és törlése. Erre figyelemmel minden olyan természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely meghatározza a személyes adatok kezelésének célját, meghozza és végrehajtja az ezzel összefüggő döntéseket, vagy a végrehajtás érdekében adatfeldolgozót bízhat meg, az adatvédelmi törvény 2. § 7. a) pontja alapján adatkezelőnek minősül. A dolgozatokban szereplő személyes adatok kezelője a közoktatási intézmény, így az adatkezelőre nézve kötelező törvényi rendelkezéseket be kell tartania. Azt is, amely szerint az érintettet kérésére tájékoztatni kell a kezelt adatairól és az adatkezelés körülményeiről. A tájékoztatáshoz való jog gyakorlásának tipikus módja a törvény alapján az, hogy az érintett levélben kéri az adatkezelőtől a tájékoztatás megadását, aki arra levélben válaszol. A közoktatás szférájában természetesen ez nem feltétlenül így valósul meg. A tájékoztatás a betekintés engedésével is megadható (így történik a dolgozatokban szereplő adatok kezeléséről való tájékoztatás megadása), ilyenkor ugyanis az érintettnek lehetősége van magát az adatkezelést, illetve annak egy részét, a kezelt adatok körét közvetlenül megismerni. Az érintett kifejezett kérésére azonban ilyenkor sem maradhat el az írásbeliség, vagyis az érintettet, ha kéri, olyan helyzetbe kell hozni, hogy írásos dokumentum álljon rendelkezésére az általa feltett kérdésekre a törvény alapján kötelezően megadott válaszokkal együtt. Ha tehát az érintett a kezelt adatok körére kíváncsi, akkor az adatkezelő eleget tesz a tájékoztatási kötelezettségének azzal is, ha betekintést enged az iratokba (a jelen esetben a dolgozatokba), de ha az érintett kéri, legalább másolatot kell arról adnia. Mivel a törvény alapján a tájékoztatást írásban kell megadni, az adatkezelő nem zárkózhat el az írásbeliségtől. Figyelemmel arra, hogy az íráskép is az érintett személyes adata, és az is, hogy a válaszait milyen sorrendben, a lap tetejére, aljára vagy a túloldalára írta-e - az eredményszámításban mutatkozó számszaki kérdésekben felmerülő viták ugyanis gyakran ezzel kapcsolatosak - a tájékoztatás céljának leginkább a kezelt adatokról készített fénymásolat felel meg.

A tanulók a személyes adataik védelméhez fűződő jogukból eredő tájékoztatáshoz való jogukat nem feltétlenül önmagáért, hanem a dolgozat értékelésével szembeni esetleges kifogásaik előadása, vagy akár a hibákból való okulás eszközeként gyakorolják. Valamely kifogás előterjesztésének elengedhetetlen feltétele, hogy a tanuló ismerje azt a dolgozatot és azt az értékelést, amellyel kapcsolatban a kérelmet elő kívánja terjeszteni. A pedagógusok oktatói autonómiája nem zárja ki azt, hogy más személy - bárki, a szülő vagy akár egy magántanár - a dolgozatot (vagy annak másolatát) megtekintse, egy esetleges kifogás megírásában a tanulónak segítséget nyújtson. Ehhez is szükséges a dolgozat és az értékelés egy másolati példányának birtoklása. Azonban ilyen cél nélkül is - a fent hivatkozott információs önrendelkezési jog, mint alkotmányos alapjog alapján - az érintettet megilleti az a jog, hogy személyes adatairól tájékoztatást kapjon, függetlenül attól, hogy ezzel van-e valamilyen további célja, vagy nincs. Mindezek alapján javasoltuk, hogy a kérdésben olyan szabályozást alakítsanak ki, amely főszabály szerint a dolgozat megtekintését teszi lehetővé a tanulók számára, és kivételesen, ha a tanuló ragaszkodik hozzá, lehessen másolatot is készíteni a dolgozatról. Ezzel elkerülhető a dolgozatok eredeti példányának az intézmény birtokából való kikerülése, eltűnése, ugyanakkor a tanulók jogai sem szenvednek csorbát. (K-OJOG-859/2003.)

A pedagógusok titoktartási kötelezettségével kapcsolatban számos esetben tettek fel kérdéseket telefonon és írásban is a tanulók, a szülők és maguk a pedagógusok. A közoktatási törvény erre vonatkozó, nehezen érthető és ellentmondásoktól sem mentes rendelkezéseit értelmezve adtunk választ az érdeklődőknek. Meggyőződésünk szerint a pedagógus titoktartási kötelezettsége jogintézményének helye van a jogrendszerben, igaz, a hatályos megoldáshoz képest eltérő céllal. A hivatásánál fogva fennálló titoktartási kötelezettségnek elsősorban a hatóságok és bíróságok előtti vallomástételi akadályként kell funkcionálnia, a pedagógus titoktartását is ekként kellene elsősorban meghatározni. Jogszabályszerkesztési szempontból pedig abszurd, hogy kötelezettséget meghatározó normatív tartalmú szöveg a törvény mellékletében került elhelyezésre. A titoktartási kötelezettséget a jogalkotó akkor szabályozná helyesen, ha a közoktatási törvénynek a pedagógus jogait és kötelezettségeit szabályozó fejezetében a kötelezettségek példálózó felsorolásában kapna helyet a titoktartási kötelezettség, olyan megfogalmazásban, miszerint a pedagógus a tanuló és a gyermek adatai tekintetében titoktartásra kötelezett, ezen információk tekintetében a tanúvallomást és más, a bíróságok és hatóságok részérol érkező megkeresések teljesítését - a törvényben kifejezetten, adatfajta és adattovábbítási cél tekintetében is meghatározott adattovábbítási kötelezettség kivételével - megtagadhatja. 2003. év végén megindult e szabályok módosításának előkészítése, ennek során lehetőségünk nyílt arra, hogy a fentiekben ismertetett álláspontunkat kifejtsük.

Tartalomjegyzék

előző előző következő következő