Mulasztás
Számos korábbi vizsgálatunk alkalmával állapítottuk meg, hogy a közoktatási törvény, illetve annak végrehajtási rendelete keveset mond arról, mit tekinthetünk mulasztásnak. E jogintézmény tartalmi meghatározása ugyanis hiányzik a jogszabályokból. Intézményvezetők, pedagógusok, szülők és diákok jelzései nyomán vált egyértelművé, hogy a mulasztásra vonatkozó jogszabályi rendelkezések alkalmazásának nehézségei számos esetben okoznak jogsérelmet. A nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet szerint ha a tanuló a tanítási óráról távol marad, mulasztását igazolnia kell. A jogszabály szövegéből tehát két dolog következik: egyfelől az, hogy minden esetben, ha a tanuló távol marad az óráról, mulasztásról beszélhetünk, másfelől pedig csak akkor beszélhetünk mulasztásról, ha a tanuló a tanóráról távol marad. A tanuló távolmaradásának, mulasztásának igazolására vonatkozó rendelkezéseket a nevelési-oktatási intézmény szervezeti és működési szabályzatában kell meghatározni. (K-OJOG-147/2003., K-OJOG-233/2003., K-OJOG-260/2003.)
Egyes esetekben az óvodai foglalkozásról, a tanóráról, illetve a kollégiumi foglalkozásról történő távolmaradást a jogszabály erejénél fogva igazoltnak kell tekinteni. Ilyen eset, ha a gyermek, tanuló beteg volt, és azt a szervezeti és működési szabályzatban meghatározottak szerint igazolja. Az intézmény szabályozási jogköre ebben az esetben az orvosi igazolás benyújtásának eljárási rendelkezésein nem terjed túl. A rendelet 20. §-a szerint ugyanis a beteg gyermek, tanuló az orvos által meghatározott időben nem látogathatja az intézményt. A jogszabály nem ad arra lehetőséget, hogy a nevelési oktatási intézmény az orvosi igazolásban foglaltakat megkérdőjelezze, vagy egy orvosi igazolást ne fogadjon el. (K-OJOG-271/2003.)
A mulasztást akkor is igazoltnak kell tekinteni, ha a tanuló hatósági intézkedés, vagy egyéb alapos ok miatt nem tud kötelezettségének eleget tenni. Álláspontunk szerint alapos oknak kell tekinteni a különleges időjárásból, vagy egyéb előre nem látható eseményből adódó közlekedési akadályokat, továbbá azt az esetet is, amikor a tanuló középiskolai felvételi vizsgán vesz részt. Ezzel ellentétes döntés még a szervezeti és működési szabályzat rendelkezéseire alapozva sem hozható. Egyéb esetekben, amennyiben a távolmaradást nem igazolják, az igazolatlan mulasztás jogkövetkezményeit kell alkalmazni. A jogszabályi rendelkezések értelmezésével kapcsolatos bizonytalanságot jelzi, hogy számos esetben fordultak hozzánk intézményvezetők és pedagógusok állásfoglalásunkat kérve egy-egy házirendben található rendelkezés, tanári intézkedés jogszerűségének kérdésében. Álláspontunk szerint a közoktatási törvény alapján nem tekinthető mulasztásnak az, ha a tanuló elkésik az óráról. A késés miatt továbbá nem lehet az egész tanítási órától távol tartani a tanulót, mivel ez sérti a diák tanuláshoz való jogát. A késéseket az iskola fegyelmezési eszközökkel, esetleg fegyelmi eljárásban kiszabott fegyelmi büntetéssel szankcionálhatja. (K-OJOG-103/2003., K-OJOG-517/2003.)
Szintén nem alkalmazhatóak az igazolatlan mulasztás jogkövetkezményei abban az esetben, ha a tanuló a testnevelés felszerelését otthon hagyja, és emiatt nem tud részt venni a testnevelés órán, valamint akkor sem, ha rosszullétre hivatkozva kéri a tanártól az órai felmentését. (K-OJOG-230/2003.)
A mulasztás fogalmának jogellenes értelmezése és a házirendben ezzel öszszefüggésben megjelenő jogellenes szabályozás további oktatási jogokat is veszélyeztet. Az igazolatlan mulasztásokhoz a jogszabályok igen súlyos jogkövetkezményeket fűznek. A közoktatási törvény 75. § (3) bekezdése kimondja, hogy megszűnik a diák tanulói jogviszonya - a tanköteles korú kivételével -, ha az iskola kötelező foglalkozásairól a jogszabályban meghatározott időnél igazolatlanul többet mulasztott. A mulasztás és a tanóráról való késés fogalmának normatív meghatározása, illetve a késés jogkövetkezményeinek szabályozása hiányzik a jogszabályokból. E jogszabályi hiányosságok a tanulói jogok sérelmének veszélyét idézik elő, ezért hivatalunk jogalkotási javaslatot tett az oktatási miniszternek, hogy szabályozza a mulasztás és a tanóráról való késés fogalmát és jogkövetkezményeit. Az oktatási miniszter javaslatunkat elfogadta. (K-OJOG- 520/2003.)
|