TANULMÁNYI ÉS VIZSGAÜGYEK

Beadvány érkezett hivatalunkhoz a Szegedi Tudományegyetem Budapesti Média Intézetének több kommunikáció szakos, levelező tagozatos hallgatójától. A panaszosok 2002 februárjától folytatnak tanulmányokat a szakon. A beadványozók sérelmezték, hogy az egyetemi szintű kommunikáció szak mellé fel kell venniük egy másik szakot is, és erről csupán tanulmányaik folyamán szereztek tudomást.

Megállapítottuk, hogy a Szegedi Tudományegyetem jogelődje, a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara 1992. szeptember 1-jei hatállyal kapott szakindítási engedélyt egyetemi szintű kommunikáció szak indítására. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium közigazgatási államtitkárának 56.815/1992.XIII. számú, 1992. november 7-én kelt határozata szerint a szakot egyetemi és főiskolai képzésre felvételt nyert hallgatók vehetik fel. A vizsgálattal érintett hallgatók képzésére a szakalapítási és szakindítási határozat az irányadó.

A rektor nyilatkozata szerint a szakindítási határozatnak megfelelően az intézmény az alapképzési szakot belső szakfelvételi ("B szakos") eljárással indította meg, vagyis a szakot a karon már tanulmányokat folytató hallgatók szakfelvételi kérelem beadásával, egy lezárt tanév után vehették fel. A rektor arról is tájékoztatott, hogy 1992- től a kar fokozatosan egyszakos képzési formára tért át, ennek keretében az 1994/95. tanévtől a kommunikáció szak is "A szakként", egyszakos képzésként, fel- vételi vizsgával került meghirdetésre. A rektor úgy nyilatkozott, hogy a "B szakok" "A szakká" való átminősítése tárgyában megkeresték a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Felsőoktatási és Kutatási Főosztályát. A főosztály 59.635/'93./XIV. számú, 1993. március 19-én kelt válasza szerint a korábban úgynevezett "B szakként" már megalapított szakok esetében az "A szakká" való átminősítéséhez nincs szükség újabb szakindítási eljárás lefolytatására. Az intézmény nyilatkozata szerint erre az állásfoglalásra alapozva hozta meg 140/1993-94. számú egyetemi tanácsi határozatát, amelyben a kommunikáció szakot "A szakká" minősítette. Ezen állásfoglalás azonban - amint arra nyilatkozatában az államtitkár rámutatott - nem a kommunikáció, hanem az altajisztika és a filozófia szakra vonatkozott, amelyek tekintetében azért nem volt szükség az átminősítéshez az igazgatási folyamat megindítására, mivel az intézmény a szakok ilyen módon való indításának engedélyét korábban már megszerezte.

A 2002. évi Felsőoktatási felvételi tájékoztatóban az intézmény a kommunikáció szakot egyszakos képzésként hirdette meg, azzal a szak lábjegyzeteként szerepeltetett feltétellel, hogy az oklevél megszerzésének feltétele egy másik szak elvégzése is. A fentiek alapján megállapítottuk, hogy a kommunikáció szak alapításáról és indításának engedélyezéséről szóló határozat azon rendelkezésétől, miszerint a szakot egyetemi és főiskolai képzésre felvételt nyert hallgatók vehetik fel, jogszabályi lehetőség hiányában az egyetem jogszerűen nem térhetett el. Azon hallgatók tehát, akik más egyetemi és főiskolai képzésben nem vesznek részt, nem teljesítették a felvételnek a szakalapításról és szakindításról szóló határozatban meghatározott követelményét, így jogszerűen nem nyerhettek volna felvételt a kommunikáció szakra. Ezek a hallgatók a szakon jogszerűen az ügy elbírálásának időpontjában sem folytathattak volna tanulmányokat.

Természetesen a szak meghirdetésének, illetve a hallgatók felvételének a jogszerűségét a minisztériumnak a jogszabályokkal ellentétes tartalmú állásfoglalása sem befolyásolta volna. Mindamellett megjegyzendő, hogy a minisztérium korábban idézett, 59.635/'93./XIV. számú állásfoglalásában nem adott a szakindítási engedéllyel ellentétes tájékoztatást, hiszen az állásfoglalás nem a kommunikáció szakra vonatkozott. Megállapítottuk továbbá, hogy a 2002. évi felvételi tájékoztató azon előírása, miszerint a kommunikáció szakon az oklevél megszerzésének feltétele egy másik szak elvégzése is, nem volt összhangban a szakalapításról és szakindításról szóló határozattal ("a kommunikáció szakot egyetemi és főiskolai képzésre felvételt nyert hallgatók vehetik fel"). A tájékoztatóban szereplő követelmény nem pótolta a határozatban előírt feltétel teljesítését. Azonban megállapítottuk, hogy e feltétel teljesítése is közelebb hozta a hallgatók helyzetét ahhoz az állapothoz, amely a szakindítási engedélyben foglalt előírás célja volt, vagyis ahhoz, hogy a hallgatók egy másik felsőfokú végzettség birtokában szerezzék meg a kommunikáció szakos oklevelüket. A tájékoztatóban szereplő követelményt továbbá - szemben a szakindítási engedélyben foglalt előírással - valamennyi kommunikáció szakra jelentkező ismerhette, így megállapítható, hogy a felvételizőknek már jelentkezésükkor tudniuk kellett, hogy a kommunikáció szakon az oklevelet csak másik diploma birtokában szerezhetik meg, és ehhez végső soron egy másik egyetemi vagy főiskolai szakon is kell tanulmányokat folytatniuk.

Mindemellett tudomásunk volt arról, hogy az intézmény lehetőséget nyújtott az érintett hallgatóknak arra, hogy újabb egyetemi szakot vehessenek fel. Ezáltal az egyetem álláspontunk szerint éppen az ahhoz szükséges intézkedéseket tette meg, hogy azon hallgatók is, akik egyébként más egyetemi, főiskolai képzésben nem vettek részt, ne egyedüli szakjukként folytassanak tanulmányokat a kommunikáció szakon. Ugyanis az érintett hallgatók helyzete a második szak felvételével került a legközelebb ahhoz az állapothoz, amelyet a szakindításról szóló határozat megkövetelt. Így tehát a második szak felvétele nem okozta az érintett hallgatók oktatási jogainak sérelmet, ezért az eljárást kezdeményezés megfogalmazása nélkül lezártuk. (K-OJOG-105/2003.)

A panaszos elsőéves, félévismétlő hallgató volt. Előző évben egy tantárgyból közepes érdemjegyet szerzett. A kar Tanulmányi és vizsgaszabályzatának 17. § 4. pontjában azt olvasta, hogy "a megismételt félév során nem kell újra vizsgát tenni (beszámolni) azokból a tantárgyakból, amelyekből korábban már legalább közepes (3) érdemjegyet szerzett, illetőleg "megfelelő" minősítéssel beszámolt". Mindezek ellenére a tanszék hirdetményben tudatta a félévismétlő hallgatókkal, hogy a tananyag részbeni megváltozása miatt ők is kötelesek vizsgázni. A beadványozó álláspontja szerint a tanszék eljárása a Tanulmányi és vizsgaszabályzat rendelkezésébe ütközik. Az ügyben felvettük a kapcsolatot az intézménnyel, aki már nyilatkozatkérő levelünk kézhezvétele után saját hatáskörben orvosolta a problémát: úgy döntött, nem kell megismételni a vizsgát. Ezért az ügyet kezdeményezés megfogalmazása nélkül zártuk le. (K-OJOG-407/2003.)

A panaszosok egy tárgyból elégtelen osztályzatot kaptak a zárthelyi dolgozatukra, majd a pótvizsgán ugyancsak nem sikerült teljesíteniük az elégséges szintet. Ezek után méltányossági kérelmet nyújtottak be, amelyben harmadik vizsgalehetőség engedélyezését kérték. Ezt a kérelmet az intézmény főigazgatója elutasította. A beadványozók álláspontja szerint az elutasítás jogsértő, mert a döntéshozó élettársi viszonyban él az érintett tárgyat oktató tanárnővel, és mint elfogult személy nem hozhatott volna döntést az ügyben.

A főigazgató elküldte hivatalunknak az ügyben keletkezett dokumentumokat és a Tanulmányi és vizsgaszabályzat vonatkozó pontjait. Az ügyben született, a méltányossági kérelmet elutasító levelében a főigazgató - többek között - a következőket írta: "Méltányossági kérelmüket, mint a Főiskola mb. főigazgatója - az Önök helyzetét, eddigi teljesítményüket, további lehetőségeiket, illetve az intézmény vezetésé- nek, valamint a tantárgyat gondozó tanszék és az azért felelős oktató véleményét, továbbá a Főiskola eddigi gyakorlatát mérlegelve - elutasítottam. A mérlegelés során konzultáltam más hazai felsőoktatási intézmények, illetve az Oktatási Minisztérium képviselőivel, tanácsot kértem az Oktatási Jogok Biztosa Hivatalának referensétől." Az ügyben két kérdést kellett megítélni.

Az első, hogy a főigazgató az ügy megítélésében elfogultnak minősülhetett-e, a második pedig, hogy az intézményi döntés a megfelelő eljárási rendben zajlott-e és jogszerű eredményt hozott-e. Az első kérdés tekintetében először meg kell állapítani, hogy mi volt a két kifogásolt döntés tárgya. A panaszosok nem tudták teljesíteni a tantárgy követelményeit. Ezek után azért fordultak a főigazgatóhoz, hogy engedélyezzen számukra további vizsgázási lehetőséget. A főigazgató személyes érintettségét sérelmezték, mert a tárgy oktatója élettársi viszonyban él a főigazgatóval. Megállapítható, hogy a főigazgatói döntés más tárgyban született, mint amelyben korábban a tárgyat jegyző oktató döntött. Az oktató döntése ugyanis a tárgy követelményeinek teljesítéséről vagy nem teljesítéséről szólt, a főigazgató pedig nem e témában, a tantárgyi teljesítmény értékeléséről döntött, hanem arról, hogy a Tanulmányi és vizsgaszabályzat általános szabályaival szemben kaphatnak-e újabb vizsgalehetőséget a hallgatók. Mivel a két döntés más tárgyban született, így a méltányossági döntés során elfogultság nem merülhetett fel.

A második kérdés megítélése a következő. A beadványozók méltányossági kérelmet nyújtottak be a főigazgatóhoz. A méltányosság azt jelenti, hogy a jogalkalmazó - ha erre felhatalmazást kap - a körülményeket mérlegelve jár el, és eltekint a jogforrásban meghatározott általános feltételektől az ügyfél javára. Így az ügyfélnek jogot engedélyez, jóllehet a jogszabályban meghatározott feltételek ehhez nem, vagy nem teljesen állnak rendelkezésre. Jelen esetben a panaszosok még egy vizsgaidőpontot kértek annak ellenére, hogy a Tanulmányi és vizsgaszabályzat szerint erre nem lett volna lehetőségük. A méltányossági jogkör gyakorlója - a Tanulmányi és vizsgaszabályzat alapján a főigazgató - a fentebb idézett körülmények mérlegelése után, indokainak felsorolásával jogszerűen hozhatott elutasító döntést. Mivel mindezek alapján jogsértést nem állapítottunk meg, az ügyet lezártuk. (K-OJOG-441/2003.)

A panaszos előadta, hogy az Oktatási Minisztérium felsőoktatási helyettes államtitkára megküldte intézményébe a honvédelmi miniszternek az oktatási miniszterhez írt levelét, amelyben a honvédelmi miniszter a felsőoktatási intézményekre vonatkozó, a honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvényben foglalt adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésére hívta fel a figyelmet. A fenti levelek nyomán abban kérte állásfoglalásunkat, hogy a jogszabályok alapján milyen kötelezettségek terhelik a felsőoktatási intézményt.

A honvédelmi törvény 75. § i) pontja szerint a hadkiegészítő parancsnokság számára a hadköteles tanulmányainak megkezdéséről, szüneteltetéséről, befejezéséről, valamint félbeszakításáról az illetékes oktatási intézmény szolgáltat adatot. A honvédelmi törvény végrehajtásáról szóló 178/1993. (XII. 27.) Korm. rendelet 47. § (8) bekezdése szerint az oktatási intézmény a honvédelmi törvény 75. §-ának i) pontja szerint a tanulmányok megkezdéséről, szüneteltetéséről, befejezéséről, valamint félbeszakításáról a jogviszony keletkezését, illetve megszűnését követő 30 napon belül értesíti a hadköteles állandó lakóhelye szerint illetékes hadkiegészítő parancsnokságot. Az értesítésnek tartalmaznia kell a hadköteles nevét, születési idejét (év, hónap, nap), anyja nevét, lakóhelyét, a képzési forma pontos megnevezését, a jogviszony keletkezésekor a tanulmányok megkezdésének és várható befejezésének időpontját. A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló adatvédelmi törvény 2. § 1. pontja alapján személyes adat a meghatározott természetes személlyel (a továbbiakban: érintett) kapcsolatba hozható adat, az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés.

A személyes adat az adatkezelés során mindaddig megőrzi e minőségét, amíg kapcsolata az érintettel helyreállítható. A fenti jogszabályi rendelkezésekben megjelölt adatok tehát az érintett hallgató személyes adatai. Az adatvédelmi törvény. 8. § (1) bekezdése szerint személyes adat akkor továbbítható, ha az érintett ahhoz hozzájárult, vagy törvény azt megengedi, és ha az adatkezelés feltételei minden egyes személyes adatra nézve teljesülnek. A hallgató hozzájárulásának hiányában is jogszerű tehát az az adattovábbítás, amelyre törvény felhatalmazást ad. Jelen esetben a honvédelmi törvény fentiekben idézett rendelkezése teremt jogalapot az adattovábbításra. A honvédelmi törvény és a 178/1993. (XII. 27.) Korm. rendelet idézett szabályai pedig egyúttal a felsőoktatási intézmény kötelezettségévé teszik, hogy az ott megjelölt adatokról az illetékes hadkiegészítő parancsnokságot értesítse.

A honvédelmi törvény 70. § (1) bekezdése határozza meg a hadköteles fogalmát: az általános hadkötelezettség alapján minden magyar állampolgárságú és a Magyar Köztársaság területén élő férfi hadköteles. A hadkötelezettség a 17. életév betöltésekor kezdődik, és annak az évnek a december 31. napjáig áll fenn, amelyben a hadköteles az 50. életévét betölti (hadköteles kor). A felsőoktatási törvény 2. számú melléklete határozza meg a felsőoktatási intézményekben kezelt személyes és különleges adatok körét. A melléklet 1. a) pontja értelében a felsőoktatási intézmény nyilvántartja a hallgató nevét, születési helyét és idejét, állampolgárságát, állandó és ideiglenes lakásának címét és telefonszámát. Ezen adatok alapján a felsőoktatási intézmény megállapíthatja, hogy mely hallgatója hadköteles. A hadköteles hallgatóról szolgáltatandó adatok alapját képező események (tanulmányok megkezdése, szünetelése, befejezése) tekintetében pedig a felsőoktatási törvény és a felsőoktatatási intézmény szabályzata irányadó. (K-OJOG-482/2003.)

A panaszos 2003-ban védte szakdolgozatát egy egyetem jogi karán. A bíráló bizottság tagjai egy egyetemi docens - egyben a hallgató konzulense is - és egy egyetemi adjunktus voltak. A panaszos véleménye szerint a védési eljárás jogszerűtlenül zajlott, a bizottság nem a jogszabályoknak megfelelően került felállításra.

Az intézmény álláspontja szerint, bár a szakdolgozat védése a záróvizsga része, a felsőoktatási törvény rendelkezéseiből nem következik, hogy a védés kizárólag a záróvizsga- bizottság előtt történhet, ugyanis a képesítési követelményekben meghatározottak egyes szakoknál lehetővé teszik a különbizottságnál történő védés lehetőségét is. Az intézmény Egyetemi Tanulmányi és vizsgaszabályzata 46. § (2) bekezdése szerint "a záródolgozatot a hallgatónak bizottság előtt meg kell védenie. A bizottság - a tantervben rögzítettek szerint - lehet a záróvizsga-bizottság, vagy a képzésért felelős szervezeti egység vezetője által felkért bizottság". A kar Tanulmányi és vizsgaszabályzata 73. § (1) bekezdése értelmében pedig "a záródolgozatot a tanszékvezető által kijelölt, legalább kéttagú bizottság előtt nyilvánosan kell megvédeni". Az intézmény közlése szerint a hivatkozott szabályzatok nem zárják ki a konzulens oktató részvételét a bíráló bizottságban.

A felsőoktatási törvény 95. § (1) bekezdése szerint a hallgató tanulmányait az egyetemi és a főiskolai szintű alapképzésben, valamint a szakirányú továbbképzésben záróvizsgával, az akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzésben szakmai vizsgával fejezi be. A (2) bekezdés értelmében a záróvizsga a felsőfokú iskolai végzettség megszerzéséhez szükséges tudás (készség) ellenőrzése és értékelése, amelynek során a jelöltnek arról is tanúságot kell tennie, hogy a tanult ismereteket alkalmazni tudja. A (3) bekezdés a) pontja kimondja, hogy a záróvizsgának része a szakdolgozat (diplomamunka) elkészítése és megvédése.

A 96. § a következőképpen rendelkezik:
96. § (1) A záróvizsgát vizsgáztató bizottság előtt kell tenni.
(2) A záróvizsga-bizottságnak az elnökön kívül legalább két tagja van.
(3) A záróvizsga-bizottságot úgy kell összeállítani, hogy legalább egy tagja külső szakember legyen.
(4) A záróvizsga írásbeli részének módszerét és az elbírálás módját a Szabályzat határozza meg.
(5) A záróvizsgáról jegyzőkönyvet kell vezetni.
(6) Az azonos szakterületen működő intézmények (karok, szakok) közös vizsgabizottságot is létrehozhatnak.
Az egyetemi szabályzat - bár a konzulens helyett a témavezető kifejezést alkalmazza - csak annyit rögzít, hogy a konzulens segíti a hallgatót a záródolgozat elkészítésében (ESZ 44. §). A kar Tanulmányi és vizsgaszabályzata 68. §-a szerint pedig a záródolgozat témáját a tanszékvezetővel, illetőleg a tanszék más egyetemi tanárával, docensével vagy adjunktusával a záróvizsgát legalább egy évvel megelőző vizsgaidőszak kezdetéig jóvá kell hagyatni, s a jóváhagyást írásban igazolni kell. A 69. § (2) bekezdése annyit tesz még ezekhez hozzá, hogy a záródolgozat leadása előtt legalább hat hónappal köteles a hallgató a konzulens tanárnak a záródolgozat rövid vázlatát bemutatni. Az ügyben két részkérdés jogi megítélését kellett eldönteni. Az első az volt, hogy jogszerű-e, ha a védést különbizottság előtt tartják, és e bizottságnak lehet-e háromnál kevesebb tagja. A második kérdés pedig az volt, hogy a bíráló bizottság tagja lehet- e a konzulens oktató.

A felsőoktatási törvény idézett rendelkezése szerint a szakdolgozat védése a záróvizsga része. A záróvizsgának pedig a legalább háromtagú záróvizsga-bizottság előtt kell lezajlania. Az intézmény ezt nem is vitatta, hanem azzal érvelt, hogy a képesítési követelmények egyes szakoknál lehetővé teszik a különbizottságnál történő védést. Az intézmény álláspontja nem volt megalapozott, hiszen a jogtudományi felsőoktatás alapképzési szakjainak képesítési követelményeiről szóló 54/2000. (IV. 13.) Korm. rendelet ilyen rendelkezést nem tartalmaz, továbbá időbeli hatálya a panaszos záróvizsgájára nem is terjed ki. Ezért megállapítható, hogy az intézményi szabályzatok (egyetemi és kari) idézett pontjai jogszabályellenesek. Az egyetemi szabályzat jogszabályi felhatalmazás nélkül tette lehetővé minden szakon a különbizottság létrehozását, a kari szabályzat pedig a felsőoktatási törvény kifejezett rendelkezése nélkül adott lehetőséget a bizottság létszámának csökkentésére. Ezért megállapítottuk, hogy a panaszos záródolgozatának védése nem jogszerű körülmények között zajlott, az intézmény nem biztosította a felsőoktatási törvénynek megfelelő bíráló bizottságot.

Közel négy éves tevékenységünk alatt a hasonló ügyekben azt az álláspontot alakítottuk ki, hogy e törvényi - és adott esetben intézményi szabályzati - követelmények megtartása a vizsgázók számára garanciális jelentőséggel bír. Nem egyszerűen a törvény szövegének csekély jelentőségű megsértéséről van szó, hanem a hallgató tisztességes eljáráshoz való joga sérül ilyen esetben. A törvény rendelkezése az esetleges oktatói részrehajlás megelőzését, a vizsgára vonatkozó egyéb előírások érvényesülését, a külső szakember részvételéről szóló követelmény pedig ezen felül az adott intézményen kívüli tudományosság megjelenését hivatott biztosítani. Ezért a bizottsági forma mellőzése olyan súlyos alaki hibája a vizsgáztatásnak, amely alapot ad arra, hogy a szabálytalanul lefolytatott vizsga eredményét megsemmisítsék. A másik megítélendő kérdés az volt, hogy a bírálóbizottságnak tagja lehet-e a konzulens oktató. Ezt a jogszabályok nem zárják ki. Az egyetemi szabályzat, illetve a kar szabályzata alapján megállapítható, hogy a konzulens (témavezető) oktató feladata nem több, mint a hallgató segítése a záródolgozat elkészítésében. Ennek során a hallgató köteles bemutatni a dolgozat rövid vázlatát a konzulensnek. Nem a konzulens feladata ugyanakkor a téma jóváhagyása.

Mindezek alapján a konzulens nem minősíthető elfogultnak a dolgozat értékével kapcsolatban, és az sem állítható, hogy a konzulensnek bármiféle felelőssége lenne a dolgozat tartalmára nézve. Ezért megállapítottuk, hogy a panaszos szakdolgozatvédése során nem volt jogsértő, hogy a konzulens oktató egyben a bíráló bizottság tagja is volt, így e kérdés tekintetében az ügyet jogsérelem hiányában lezártuk Az idő előrehaladtára való tekintettel nem volt lehetőség arra, hogy a panaszos szakdolgozatának védését megsemmisítsék, és új védést tartson az intézmény. A panaszos oklevelének minősítése azonban így is a legjobb lett, és nem is volt szándékában azt kérni, hogy semmisítsék meg védését.

A fentiekre tekintettel azzal a kezdeményezéssel fordultunk az intézmény vezetője felé, hogy indítsa el a felsőoktatási törvénynek nem megfelelő szabályzati rendelkezések módosítására vezető eljárást, továbbá gondoskodjon arról, hogy a jövőben a záródolgozatok védése jogszerű körülmények között történhesssen. (K-OJOG- 158/2003.)

Az oktatási miniszter kérte egy ügyben állásfoglalásunkat. A miniszter által hivatalunkba megküldött iratok tanúsága szerint az egyik felsőoktatási intézmény záróvizsgája nem zajlott szabályszerűen. Az intézmény vezetőjének vizsgálata megállapította, hogy a záróvizsga nem bizottság előtt zajlott. Ahogyan azt a fent említett K-OJOG-158/2003. számú ügyben is megállapítottuk, a törvényi - és adott esetben intézményi szabályzati - követelmények megtartása a vizsgázók számára garanciális jelentőséggel bír. Nem egyszerűen a törvény szövegének csekély jelentőségű megsértéséről van szó, a hallgató fair eljáráshoz való joga sérül ilyen esetben. A törvény rendelkezése az esetleges oktatói részrehajlás megelőzését, a vizsgára vonatkozó egyéb előírások érvényesülését, a külső szakember részvételéről szóló követelmény pedig ezen felül az adott intézményen kívüli tudományosság megjelenését hivatott biztosítani. Ezért a bizottsági forma mellőzése olyan súlyos alaki hibája a vizsgáztatásnak, amely alapot ad arra, hogy a szabálytalanul lefolytatott vizsga eredményét megsemmisítsék. Ezen álláspontunkról tájékoztattuk a minisztert. (K-OJOG-471/2003.)

A beadványozó arról tájékozatott minket, hogy az 1995/1996. tanévtől folytat tanulmányokat egyetemi szintű történelem szakon. E diplomája megszerzéséhez szükséges nyelvi követelmények tekintetében felmerült, hogy alkalmazandók-e rá a felsőoktatásban a bölcsészettudományi és egyes társadalomtudományi alapképzési szakok képesítési követelményeiről szóló 129/2001. (VII. 13.) Korm. rendelet szabályai. A rendelet 6. § (2) úgy rendelkezik, hogy az e rendelettel meghatározott követelményeket először a 2002/2003. évi tanévben az alapképzésekben tanulmányaikat megkezdő hallgatókra kell alkalmazni. A 2001/2002. évi tanévben hallgatói jogviszonyban álló és tanulmányokat folytató hallgatók 2006. július 31-ig a rendelet hatálybalépésének időpontjában érvényes tanulmányi rend szerint végezhetik tanulmányaikat, és az ennek megfelelő oklevél tanúsítja végzettségüket és szakképzettségüket. Mivel a beadványozó a 2001/2002. tanévben hallgatói jogviszonyban állt, a vele szemben támasztott nyelvi követelmények tekintetében e kormányrendelet szabályai nem alkalmazandók, a nyelvvizsga-követelményekre az intézményi szabályzat rendelkezései az irányadók. Bár az intézmény 2002. október 11-én kelt határozata kifejezetten nem tartalmazza a fentieket, megállapítható, hogy az intézmény hasonló érvelés alapján hozta meg döntését. A határozat indokolása ugyanis egyrészt idézi a kormányrendelet 6. § (2) bekezdésének rendelkezéseit, másrészt úgy szól, hogy "azon hallgatók nyelvvizsgáját, akik azt korábban a kar Idegennyelvi Lektorátusán tették le, és jelenleg még hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek, mindenképpen el kell fogadni."

A beadványhoz csatolt dokumentumok szerint a kar 1995-ben hatályos Tanulmányi és vizsgaszabályzata az alábbiak szerint rendelkezett a hallgatókkal szemben támasztott nyelvi követelményekről: "A karon minden egyetemi programban résztvevő diák köteles élő nyelvekből egy középfokú és egy alapfokú nyelvvizsgát tenni. (.) A kötelező nyelvvizsgák letehetők az Idegennyelvi Lektorátuson (.)". A kar szabályzata időközben módosult, a 2001. szeptember 1-jétől hatályos Tanulmányi és vizsgaszabályzata alapján az intézmény kizárólag az állami, illetve az államilag elismert nyelvvizsgát fogadja el a záróvizsgára bocsátás feltételeként. Az ügyben kérdésként merült fel, hogy a beadványozóra az 1995-ben vagy a 2001-től hatályos szabályzat rendelkezései vonatkoznak-e. Hasonló tárgyú ügyekben hivatalunk már korábban kialakította az alábbi álláspontot. A felsőoktatási intézménynek a szabályzat módosítása során is eleget kell tennie azon általános követelménynek, hogy megfelelő felkészülési időt biztosítson hallgatói számára. A tanulmányi és vizsgaszabályzatban szabályozott követelményeket módosító, szigorító döntés kihirdetése és hatálybalépése (alkalmazása) közötti időtartamot úgy kell meghatározni, hogy az új követelmények a hallgatók számára előreláthatóan és kiszámíthatóan kerüljenek bevezetésre, a hallgatóknak lehetőségük legyen azok teljesítésének módját megtervezni, illetve azokat teljesíteni. Kellő felkészülési idő hiányában tehát jogsértő lehet, ha az intézmény a 2001-től hatályos szabályzatban előírt szigorúbb nyelvi követelmények teljesítését várja el minden hallgatójától. Bár az intézmény határozata e kérdésben szintén nem foglal kifejezetten állást, mivel döntését alapvetően az 1995-ben hatályos szabályzat rendelkezéseire alapozza, továbbá tartalmazza a fent már idézett megállapításokat, megállapítható, hogy az ügyet az 1995-ben hatályos szabályzat alapján bírálta el. Így tehát az ügyben nem merült fel, hogy a 2001-től hatályos szabályzat rendelkezéseit alkalmazva megsértették volna a hallgató oktatási jogait.

A továbbiakban tehát azt vizsgáltuk, hogy az 1995-ben hatályos Tanulmányi és vizsgaszabályzat rendelkezései alapján a panaszos teljesítette-e az ott előírt nyelvi követelményeket. A beadványozó előadta, hogy 1997 és 2002 között folytatta tanulmányait az intézmény egy másik karán, amelynek Idegennyelvi Lektorátusán 2002. május 16-án intézményi középfokú német nyelvvizsgát tett. A panaszos szerint e nyelvvizsga elegendő a diploma megszerzéséhez. Az intézmény többször hivatkozott határozata szerint azonban a másik kar Idegennyelvi Lektorátusán szerzett nyelvvizsga nem fogadható el a záróvizsgára bocsátás feltételeként. A határozat indokolása szerint "tekintettel arra, hogy ezen rendelkezést a kar szabályzata tartalmazza és nem a központi egyetemi szabályzat, valamint hogy a rendelkezés konkrétan egy bizonyos Lektorátusról beszél, nem pedig általában a lektorátusokról, . a mondat értelmezése arra utal, hogy a rendelkezés csupán a kari Idegennyelvi Lektorátuson letett nyelvvizsgákra vonatkozik."

Álláspontunk szerint az intézmény döntése megalapozott volt. A Tanulmányi és vizsgaszabályzat mint intézményi norma értelmezésére is megfelelően irányadóak az általános jogértelmezési elvek. Az értelmezés tárgyát képező rendelkezés szerint "a kötelező nyelvvizsgák letehetők az Idegennyelvi Lektorátuson." E szabály rendszertani és nyelvtani értelmezése alapján is megállapítható, hogy az elsőként említett kar szabályzata a kar Idegennyelvi Lektorátusáról szól, illetve az ott tett nyelvvizsgát fogadja el a diplomaszerzés feltételeként. A fentiekre tekintettel az ügyben oktatási jogsérelem nem volt megállapítható, ezért az ügyet lezártuk. (K-OJOG-386/2003.)

A beadványozó arra a kérdésre várt választ, hogy fel kell-e tüntetni a képzés tagozatát az oklevélben. Általánosságban, a konkrét ügy ismerete nélkül arról tudtuk tájékoztatni, hogy a felsőoktatási törvény 97. § (3) bekezdése értelmében a felsőoktatási intézmény szabályzata is feltüntetni rendelhet az oklevélben egyes adatokat, amelyek a törvény szövegében nem szerepelnek. Ha a felsőoktatási intézmény ezeket feltünteti, nem jár el jogsértően, hiszen törvényi felhatalmazás alapján cselekedett így. (K-OJOG-461/2003.)