TANULMÁNYI ÉS VIZSGAÜGYEK

Egy panaszos azzal a problémával kereste meg hivatalunkat, hogy 1994-1997 között tanulmányokat folytatott az akkori mentálhigiénés szakirányú továbbképzési szakon, ám a képzés végén oklevelet nem kapott. Helyette egy tanúsítványt adott ki az intézmény arról, hogy részt vett a képzésen, ám végzettséget és szakképesítést ezzel nem szerzett. Tájékoztattuk a panaszost, hogy a vonatkozó jogszabály alapján a képzésben való részvétel előfeltétele felsőfokú főiskolai vagy egyetemi szintű végzettség és humán jellegű szakképzettség volt. Mivel ő ilyennel akkor nem rendelkezett, ezért erre a képzésre nem lehetett volna jogszerűen felvenni. Ha ennek ellenére a felsőoktatási intézmény mégis felvette, jogsértést követett el. Mivel eleve nem vehették volna fel, szabályos oklevelet biztosan nem is kaphatott, függetlenül attól, hogy jogellenesen mégis felvették. A szakirányú továbbképzésnek ugyanis az a lényege, hogy valamely végzettségre és szakképzettségre épül, és az alapdiplomához képest új végzettséget nem, hanem új szakképzettséget ad. A hallgatónak azonban nem volt a jelentkezéskor felsőfokú végzettsége, és a szakirányú továbbképzés sem adhatott azt. Az oktatási jogszabályok ugyanis megkülönböztetik a végzettség és a szakképzettség fogalmát. Végzettségnek számít az általános iskola elvégzése, az érettségi, illetve felsőfokú végzettséget ad egy felsőoktatási intézmény elvégzése. A végzettség azonban önmagában nem jelent semmifajta specializációt, azt a szakképzettség adja meg. Felsőfokú végzettséget csak felsőoktatási intézményben lehet szerezni, viszont fordítva ez nem igaz, nem ad felsőfokú végzettséget minden oklevél, amelyet felsőoktatási intézményben szereztek. Így például felsőfokú szakképzést felsőoktatási intézmények is folytathatnak, a képzés a felsőoktatás része, hatályos rá a felsőoktatási törvény, mégsem ad felsőfokú végzettséget. Ugyanígy a szakképzés is lehet középfokú, illetve felsőfokú, azonban nem a végzettségtől, hanem attól függően, hogy milyen szintű intézményben folyik, illetve, hogy igényel-e bemeneti követelményként középfokú végzettséget (érettségit). A szakirányú továbbképzés pedig egy már meglévő felsőfokú végzettségre és szakképzettségre épülhet. A panaszos a beiratkozását követően szerzett felsőfokú végzettséget, azaz most már jelentkezhetne jogszerűen egy szakirányú továbbképzési szakra, ám a korábban elvégzett alapján oklevelet automatikusan nem kaphat. Mivel a felsőoktatási intézmény jogszerűtlenül járt el a hallgató felvételekor, lehetősége van az ezzel kapcsolatban felmerült esetleges kárát polgári peres vagy nemperes eljárásban követelni az intézménytől. Másik lehetősége, hogy amennyiben ezt, vagy ehhez hasonló képzést az intézmény, vagy esetleg más felsőoktatási intézmény még most is folytatja, akkor erre jelentkezik, és megpróbálja részben vagy egészben beszámíttatni korábban végzett tanulmányait. A beszámítás azonban teljes mértékben az adott intézménytől függ. (K-OJOGB-339/2007., K-OJOGB-427/2007.)

Őket arról tájékoztattuk, hogy az új felsőoktatási törvény hatályba lépését (2006. március 1.) követően megváltozott képzési rendszerben lehetősége van a hallgatóknak arra, hogy egy alacsonyabb szintről egy magasabb szintre lépjenek. Ilyen eset az, amikor valaki egy felsőfokú szakképzés elvégzése után alapképzésre vagy egységes, osztatlan képzésre jelentkezik. Az átkerülés azonban nem automatikusan, hanem felvételi eljárás keretében történik. A felsőoktatási intézmények felvételi eljárásairól szóló 237/2006. (XI. 27.) Korm. rendelet 17. §-ának (6) bekezdése értelmében a felsőfokú szakképzés befejezését követően szakirány szerinti jelentkezés esetén azon alapképzési szakon, amelyen a szakképzés ismeretanyaga beszámítható, a felvételi összpontszámot - amennyiben az a jelentkező számára kedvezőbb - a képzés négy félévének tanulmányi átlagából számított átlageredmény 24-szereseként - egész számra kerekítve - kell meghatározni. Ez tehát egy lehetőség, amelynek biztosításáról a jogalkotó döntött. Véleményünk szerint a hatályos jogi szabályozás nem okoz oktatási jogsérelmet. (K-OJOGB-76/2007., K-OJOGB-498/2007.)

Két hallgató 2003 nyarán pótfelvételi során nyert felvételt egy főiskola kommunikáció szakára, másoddiplomás képzésre. A beiratkozáskor azt az információt kapták, hogy az első diploma megszerzésekor érvényben levő nyelvi követelmények érvényesek másoddiplomás képzésükre is, vagyis a diploma megszerzéséhez elegendő egy nyelvi záróvizsgát tenniük. 2006 májusában - az államvizsgák előtt hat héttel - tudták meg, hogy középfokú nyelvvizsgát kell tenniük. Nyilatkozatkérő levelünkre válaszolva az intézmény főtitkára elmondta, hogy a beiratkozott hallgatók intézeti tájékoztató keretében kaptak tájékoztatást a képzés követelményrendszeréről, illetve a hallgatókat az intézmény szóban tájékoztatta. A felsőoktatásban a bölcsészettudományi és egyes társadalomtudományi alapképzési szakok képesítési követelményeiről szóló 129/2001. (VII. 13.) Korm. rendelet kommunikáció szakra vonatkozó rendelkezései között (1. számú melléklet 6.2.2. pont) nyelvvizsga-követelményként az szerepel, hogy a főiskolai szintű képzésben egy élő idegen nyelvből kell egynyelvű vagy kétnyelvű középfokú C típusú államilag elismert vagy azzal egyenértékű nyelvvizsgát tenni. Eljárásunk során kifejtettük, hogy a rendelet fenti előírásától sem a felsőoktatási intézmény, sem más nem tekinthet el, attól eltérni nem lehet; az ilyen magatartás jogsértő. A kormányrendelet fenti rendelkezése a hallgatók beiratkozásakor már hatályban volt, ezért az az ő számukra is megismerhető lett volna. A főiskola hiányos tájékoztatása sem változtat a jogszabályba foglalt kötelezettség meglétén, vagyis a beadványozók nem mentesíthetők a nyelvvizsga megszerzése alól. Az intézmény vezetőjének figyelmét felhívtuk arra, hogy a hozzánk érkezett hasonló ügyek kapcsán azt látjuk, hogy azokban a felsőoktatási intézményekben, ahol a (felvételiző) hallgatókat pontosan tájékoztatják a velük szemben támasztott tanulmányi követelményekről, jelentősen csökken az ehhez hasonló panaszok száma. Ezért kezdeményezés megfogalmazása nélkül felhívtuk az intézmény főigazgatóját, hogy a további panaszok elkerülése végett a jövőben pontosabban tájékoztassák hallgatóikat a képzési követelményekről. (K-OJOGB-138/2007.)

Egy hallgató beadványában arról számolt be, hogy a beiratkozását követően a főiskolától kapott tájékoztató levélben nem szerepelt, hogy nem általános, hanem szaknyelvi vizsgát kell tennie a diploma megszerzéséhez. Az ő esetében ez azért sem mindegy, mert életkorára való tekintettel mentességet kapna az általános nyelvvizsga letétele alól. Az érintett intézmény rektorát nyilatkozattételre hívtuk fel. Az intézményvezető válaszában elismerte, hogy a beiratkozott hallgatókat félreérthető módon tájékoztatták a diploma megszerzéséhez szükséges nyelvvizsga követelményekről, amelyet azonban a későbbi tájékoztatók során helyesbítettek. A szakra vonatkozó képzési követelmények értelmében két élő idegen nyelvből kell legalább középfokú C típusú államilag elismert vagy azzal egyenértékű szaknyelvi vizsgát tenni. Tájékoztattuk a panaszost, hogy a 40. életévüket betöltött hallgatóknak járó kedvezmény csak az általános nyelvvizsgatételi kötelezettség alól jelenthetne felmentést, ezért ilyen kedvezményben ő azért nem részesülhet, mert neki a kormányrendelet értelmében szaknyelvi vizsgákat kell tennie a diploma megszerzéséhez. (K-OJOGB-242/2007.)

A hozzánk forduló hallgatót arról tájékoztattuk, hogy nem létezik olyan jogszabály, amely a felsőoktatásban az órák látogatására nézve központilag megállapított rendelkezést tartalmazna. Az óralátogatás kötelezővé tétele a felsőoktatási intézmények hatáskörében van. Az intézmény saját belső szabályzatában rendelkezhet arról, hogy mely típusú órák látogatáskötelesek és melyek nem, illetve melyek tehetőek azzá, melyek nem. Ezt akár különbözőképpen szabályozhatja a nappali és a levelező rendszerű oktatás tekintetében. Az oktató egyénileg nem teheti kötelezővé az óralátogatást, csak abban az esetben, ha erre nézve a szabályzat neki döntési jogot ad. És ugyanez igaz fordítva is: ha a szabályzat szerint a kiscsoportos foglalkozások (szeminárium, gyakorlat) látogatásköteles, akkor az oktató jogsértően jár el, ha ott nem követeli meg a jelenlétet. (K-OJOGB-641/2007.)

Egyik beadványozónk hallgatói jogviszonyának egyoldalú megszüntetésével kapcsolatban kért tájékoztatást. Az érdeklődő hallgatónak elmondtuk, hogy a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 76.§ (2) bekezdése szabályozza, hogy a felsőoktatási intézmény egyoldalú nyilatkozattal milyen esetekben és milyen eljárással szüntetheti meg a hallgatói jogviszonyt. Ezek szerint a felsőoktatási intézmény egyoldalú nyilatkozattal is megszüntetheti annak a hallgatónak a hallgatói jogviszonyát, aki a) a tanulmányi és vizsgaszabályzatban, illetve a tantervben rögzített, a tanulmányokban való előrehaladással kapcsolatos kötelezettségeit nem teljesíti, b) egymást követő két alkalommal nem jelentkezett be a következő tanulmányi félévre, c) a hallgatói jogviszony szünetelését követően nem kezdi meg tanulmányait, feltéve minden esetben, hogy a hallgatót - legalább két alkalommal - írásban felhívták arra, hogy kötelezettségének a megadott határidőig tegyen eleget és tájékoztatták a mulasztás jogkövetkezményeiről. Mivel a tanulmányi kötelezettségek teljesítésének szabályait a felsőoktatási intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatában határozza meg, ezért javasoltuk a hallgatónak a szabályzat áttanulmányozását. (K-OJOGB-622/2007.)

Nem tudtunk jogsérelmet kimutatni abban az ügyben, amelyben egy hallgató azzal a panasszal fordult hozzánk, hogy az egyik tantárgyból nem kapott annyi javítási lehetőséget, amennyit a kar tanulmányi és vizsgaszabályzata biztosít a hallgatók számára. Eljárásunk során kiderült ugyanis, hogy a tantárgy sikeres teljesítésének feltétele nem kizárólag a két "nagy" zárthelyi dolgozat eredményes megírása, hanem a gyakorlati órák legalább 75%-án való részvétel, illetve az úgynevezett "kisdolgozatok" megírása volt. Mivel a hallgató ezt a két feltételt nem teljesítette, - az egyetem álláspontja szerint - nem kaphatott volna félév végi aláírást, de a tárgy előadója mégis megengedte neki a zárthelyi dolgozatok egyszeri megírását. Mivel az egyetem tanulmányi és vizsgaszabályzata kimondja, hogy tantárgyelhagyás miatt hiányzó kreditpontok ismételt megszerzésének legkésőbbi időpontja a tantárgy újbóli meghirdetésének féléve, és a hallgató ezen rendelkezésnek sem tett eleget, ezért álláspontunk szerint, nem illette meg őt a zárthelyi dolgozatok pótlásának lehetősége és elbocsátása a karról jogszerű volt. Ugyanakkor a hallgató elbocsátását kimondó határozat formailag hibás, mivel nem volt megfelelően indokolva, illetve nem tartalmazta az arra való felhívást, hogy a hallgató jogorvoslatért bírósághoz fordulhat. Erre felhívtuk az intézményvezető figyelmét. (K-OJOGB-540/2007.)

A hallgató átvételi kérelmet nyújtott be egy intézményhez, amelyet elfogadtak, tanulmányait azonban költségtérítéses képzésben folytathatta. Sérelmezte az egyetem azon döntését, hogy költségtérítéses képzésre vették át, mert úgy tudta, hogy a tanulmányi és vizsgaszabályzat alapján ugyanabba a finanszírozási formába kell átvenniük, amelyben addig is tanult; az ő esetében államilag támogatott képzésbe. Állítása szerint az előző egyetemen teljesített tantárgyait sem megfelelően számították be, és az elismert tantárgyakról sem kapott határozatot. Arról az ETR-en keresztül értesült, mint ahogy arról is, hogy a tanulmányi osztály vett fel helyette tantárgyakat. Nyilatkozatért fordultunk az intézmény vezetőjéhez. Az iránt érdeklődtünk, hogy a beadványozó mi alapján került költségtérítéses képzésre, a Kreditátviteli Bizottság milyen határozatot hozott a panaszos ügyében, továbbá lehetőség van-e a tanulmányi osztály által felvett tantárgyak törlésére. Az intézményvezető megküldte hivatalunknak mind a panaszos által írt áthelyezési kérelmet, mind a beiratkozási lapot, amelyeken valóban költségtérítéses képzési forma szerepelt. Ezért e tekintetben megállapítottuk, hogy nincs helye a panasz orvoslásának. Ugyanakkor jeleztük, hogy az átvételi kérelmen az is szerepelt, hogy a hallgató levelező tagozatra kéri az átvételét, és mégis nappali tagozatra vették át, amit az erről szóló határozatban nem indokoltak. A hallgatónak nem sikerült bizonyítania, hogy a tanulmányi osztály vett fel helyette tantárgyakat, ezért az egyetem álláspontját fogadtuk el, amely szerint a tantárgyi egységek felvétele a tanulmányi előadó által történt ugyan, de a hallgató szóbeli kérésére és az általa megjelölt tárgyakra nézve. A tantárgybefogadásról szóló határozatokról megállapítottuk, hogy tartalmi hiányosságban szenvednek, ugyanis nem tartalmaznak indokolást, és nem jelölik meg a hallgató számára rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségeket sem. Álláspontunk szerint az indokolás nem csak formai, hanem tartalmi kelléke is egy határozatnak, amelynek hiánya esetén sérül a hallgató tájékoztatáshoz, valamint jogorvoslathoz való joga. Indokolás és a jogorvoslásra hivatott szerv megjelölésének hiányában a hallgató nem élhet ezen jogaival, nem tudja, hogy mire hivatkozva kinél terjessze elő további kifogásait. A fentiekre való tekintettel kezdeményezés megfogalmazása nélkül felhívtuk az intézmény vezetőjét, hogy a további panaszok elkerülése végett a jövőben indokolással és jogorvoslati záradékkal ellátott határozatokat kézbesítsenek a hallgatóknak. (K-OJOGB-192/2007.)

Egy hallgató azzal kapcsolatban kérte segítségünket, hogy a felsőoktatási intézmény nyelvvizsga hiányára való hivatkozással nem adja ki kiegészítő képzés elvégzését tanúsító oklevelét. Holott a felsőoktatási alapképzési szakok képesítési követelményeinek kreditrendszerű képzéshez illeszkedő kiegészítéséről szóló 77/2002. (IV. 13.) Korm. rendelet vonatkozó rendelkezése értelmében újabb oklevél megszerzésére irányuló képzésben az első oklevél megszerzéséhez előírt nyelvi követelmények teljesítése a záróvizsgára bocsátás feltétele. Az ő esetében ez azt jelentette, hogy nyelvvizsga hiányában is meg kellett volna kapnia az oklevelet, mert első oklevele megszerzéséhez a jogszabályok nyelvi követelményként nyelvvizsga bizonyítvány meglétét nem támasztották feltételként. Tájékoztattuk a hallgatót, arról, hogy az általa leírtak valóban felvetik oktatási jogsérelem gyanúját, ezért a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 73. §-ában szabályozott jogorvoslati kérelemmel forduljon az egyetem rektorához. Ezt követően a panaszos arról tájékoztatta hivatalunkat, hogy jogorvoslati kérelmét az egyetem befogadta, amelynek eredményeképpen oklevelét átvehette. (K-OJOGB-702/2007.)

Számára a nyelvvizsga megszerzését a hatályos jogszabályi rendelkezések tették lehetetlenné. Az idegenvezetésről szóló 41/1995. (VIII. 31.) IKM rendelet 3. § (3) bekezdése értelmében ugyanis az idegenvezetői igazolvány csak az(ok)on az idegen nyelv(ek)en jogosít idegenvezetésre, amely(ek)en az idegenvezető a szakmai gyakorlati vizsgát letette, és a szükséges nyelvismeretet állami nyelvvizsga bizonyítvánnyal vagy ezzel egyenértékű nyelvismeretet igazoló okirattal igazolja. Ugyanakkor az idegennyelv-tudást igazoló államilag elismert nyelvvizsgáztatás rendjéről és a nyelvvizsga-bizonyítványokról szóló 71/1998. (IV. 8.) Korm. rendelet értelmében a nem magyar állampolgárságú vizsgázó kizárólag a vizsgázó anyanyelve szempontjából idegen vagy második nyelvből jelentkezhet nyelvvizsgára. Ez az ő esetében azt jelentette tehát, hogy német anyanyelvűként nem tehet nyelvvizsgát német nyelvből, amelynek folyományaként nem lehet jogosult idegenvezetésre német nyelvből. A panaszos méltánytalannak érezte, hogy nyelvtudása (állampolgársága) miatt került hátrányos helyzetbe. Panasza nyomán tájékoztatásért fordultunk a Magyar Ekvivalencia és Információs Központ vezetőjéhez, illetve személyes egyeztetést folytattunk a Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központ igazgatójával. Eljárásunk során megtudtuk, hogy ez a joghézag okozta probléma a fenti szervek előtt is ismert, és az érintett jogszabályt 2008-ban várhatóan a panaszos számára kedvező módon fogják módosítani. (K-OJOGB-558/2007.)

Egy hallgató arra való tekintettel kérte felmentését a nyelvvizsga alól, hogy főiskolája egyik belső szabályzata értelmében a képzési idő a záróvizsga letételére kijelölt időtartammal meghosszabbodik, szerinte az ő esetében 2008. augusztus 31-ig tolódik ki, amely időtartam alatt ő betölti a negyvenedik életévét. Mentességi kérelmét a főiskola rektora arra hivatkozással utasította el, hogy a negyvenedik életévet a képzési idő alatt kell betölteni. Nyilatkozatot kértünk az intézmény vezetőjétől arra vonatkozóan, hogy távoktatásos képzésről lévén szó, mi alapján számítja az intézmény a képzési időt. Az intézményvezető válaszában kifejtette, hogy a 2001/2002-es tanévben belépő hallgatók képzési ideje 7 félév, amely a panaszos esetében 2005. február 28-ig tartott. A távoktatásos képzési formában tanulmányokat folytató hallgatóknál az első - a képzési időszak lezárását jelentő - záróvizsga időpontját egy félévvel meghosszabbították, vagyis a hallgató 2005. augusztus 31-ig volt a képzési időn belül. Eljárásunk során megállapítottuk, hogy a főiskola jogszerűen járt el, mivel a nyelvvizsgatételi kötelezettség alóli mentességre vonatkozó jogi szabályozás csak akkor engedélyezi a mentesítést, ha a hallgató a szak képesítési követelményeiben meghatározott képzési idő alatt tölti be a 40. életévét vagy erre külön engedélyt kap. Mivel a hallgató a kormányrendeletben előírt képzési idő alatt nem töltötte be a 40. életévét, ezért számára nem adható mentesség. (K-OJOGB-230/2007.)

Egy hallgató a 2003/2004. tanévben kezdte meg tanulmányait, de 2006 februárjában átiratkozott egy másik intézmény informatika-könyvtár szakára, ahol nem harmadik, hanem csak második évfolyamra vették át. A negyvenedik életévét beöltött hallgató sérelmesnek érezte, hogy az intézmény arra való hivatkozással nem adja meg neki az életkorára való tekintettel őt megillető nyelvvizsga-kedvezményt, hogy nem a képesítési követelményekben meghatározott képzési idő alatt fejezte be tanulmányait. Eljárást indítottunk az ügyben, amelynek során megállapítottuk, hogy az intézmény rosszul értelmezi a 2004. évi LX. törvény 7. § (4) bekezdés b) pontját, amelynek értelmében a nyelvvizsga-kedvezményt - többek között - azokra is alkalmazni kell, akik a 2003/2004. tanévben első évfolyamon megkezdett tanulmányaik során a szakképesítési követelményeiben meghatározott képzési idő alatt betöltik a 40. életévüket. A Kar az idézett jogszabályi rendelkezést úgy értelmezte, hogy a hallgatónak, ha igénybe kívánja venni a kedvezményt, a képzési idő végéig be kellett volna fejeznie a tanulmányait. Mivel azonban ő egy évet csúszott, a kedvezmény nem jár neki. A következő jogi álláspontot alakítottuk ki az ügyben. Az idézett jogszabályhely a panaszos helyzetére nézve két feltételt állít. Az első, hogy a hallgató a 2003/2004. tanévben kezdje meg a tanulmányait. Ez a feltétel teljesült. A második pedig, hogy a negyvenedik életévét a képesítési követelményekben meghatározott képzési idő alatt töltse be, ennek az időtartamnak a kezdete pedig értelemszerűen a tanulmányok megkezdése. A szak képzési ideje három év, vagyis a 2003 szeptemberében kezdő panaszos esetében a 2006 nyári záróvizsga-időszak utolsó napjáig kell betölteni a negyvenedik életévet. Ez a feltétel is teljesült, a hallgató ugyanis 2004-ben töltötte be a negyvenedik életévét. Nem feltétel ugyanakkor az, hogy a hallgató a képzési idő végéig be is fejezze tanulmányait. Ezt a törvény szövege nem követeli meg. A követelmény csak annyi, hogy e képzési idő végéig betöltse negyvenedik életévét. Ha ugyanis a hallgató túllépi a képzési időt, és e túllépés ideje alatt töltené be a megadott életkort, a kedvezmény nem jár neki. A fentiekre való tekintettel kezdeményeztük az intézmény vezetője felé, hogy a beadványozó számára - az egyéb feltételek megléte esetén - adja ki a diplomát. Eljárásom lezárását követően a panaszos arról tájékoztatta hivatalomat, hogy a mentességet megkapta, és diplomáját átvehette. (K-OJOGB-383/2007.)

Egy végzős hallgató azzal a panasszal fordult hivatalunkhoz, hogy záróvizsgáján a záróvizsga-bizottság nem volt szabályosan megalakítva, mert a bizottságnak nem volt tagja külső szakember, holott a felsőoktatási törvény ezt írja elő. Nyilatkozatot kértünk az intézmény rektorától, aki válaszában leírta, hogy a záróvizsgát megelőző napon a bizottság külsős tagja jelezte, hogy egészségi okból a bizottság munkájában nem tud részt venni. A szokásoknak megfelelően a póttagot, a főiskolai docensét értesítették, aki ellátta a hiányzó bizottsági tag feladatait. A záróvizsga napján a vizsgázókkal ismertették a bizottságok összetételét, külön jelezve, hogy egy tag egészségügyi okok miatt nem tud részt venni a bizottság munkájában, és helyét más veszi át. A hallgatók felől a bizottság összetételére nézve sem kérés, sem észrevétel nem érkezett. Az intézményvezető álláspontja szerint a felsőoktatási törvény bár rögzíti, hogy a záróvizsga bizottságot úgy kell összeállítani, hogy annak legalább egy tagja ne álljon foglalkoztatási jogviszonyban az érintett felsőoktatási intézménnyel - ugyanez megtalálható a az egyetem Tanulmányi és Vizsgaszabályzatában is -, ám e dokumentumok nem rendelkeznek a helyettesítés rendjéről a foglalkoztatási jogviszonyban nem álló tagok esetében. Véleménye szerint a vizsgabizottság összetételének meghatározása során a törvény és a szabályzat szerint jártak el, a vizsganapon pedig igyekeztek a hallgatók érdekeinek megfelelő döntést meghozni, vagyis megtartani a záróvizsgát, ezért döntöttek a póttag mellett. A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 60. § (5) bekezdése értelmében a záróvizsgát záróvizsga-bizottság előtt kell tenni, amelynek elnöke és legalább még két tagja van. A záróvizsga-bizottságot úgy kell összeállítani, hogy legalább egy tagja egyetemi vagy főiskolai tanár, illetve egyetemi vagy főiskolai docens legyen, továbbá legalább egy tagja ne álljon foglalkoztatási jogviszonyban az érintett felsőoktatási intézménnyel. A záróvizsgáról jegyzőkönyvet kell vezetni. Álláspontunk szerint a törvény rendelkezése egyértelmű, a bizottság egy tagjának külső szakembernek kell lennie. Ezt az intézmény vezetője sem vitatta levelében. A záróvizsga-bizottságot előzetesen szabályosan állították össze, szerepeltek benne a jogszabályban előírt tagok. A probléma abból adódott, hogy az előzetesen felkért tagok egyike megbetegedett, és nem tudta vállalni a vizsgáztatást. Álláspontunk szerint az intézmény az ügyben nem járt el jogszerűen. A felsőoktatási törvény garanciális jellegű szabálya, hogy a záróvizsga-bizottságnak milyen összetételűnek kell lennie. Ez a rendelkezés hivatott jogszabályi szinten biztosítani a pártatlan és szabályos vizsgáztatást. Ide tartozik az, hogy bizottságban kell vizsgáztatni, a bizottságnak hány fősnek kell lennie, és milyen tagokból kell állnia. Ezért alapvető jelentőségű a betartása, ezek egyikének elmaradása vagy sérülése olyan súlyos jogsérelmet jelent, amely a vizsga érvénytelenségét vonja maga után. A felsőoktatási törvény valóban nem ír külön arról, hogy mit kell tenni a bizottság egyik tagjának akadályoztatása esetén. Ám ebből nem azt a következtetést kell levonni, hogy akkor a kieső tag helyére tetszés szerint beválasztható bárki, hanem éppen ellenkezőleg. A kieső tag helyére olyan póttagot kell delegálni, aki által a bizottsággal szemben eredetileg támasztott követelmények továbbra is teljesülnek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy pontosan ugyanolyan paraméterekkel kell rendelkeznie a póttagnak, mint az eredeti tagnak, csak annyit, hogy a bizottságnak összességében a helycsere után is meg kell felelnie az eredeti követelményeknek. Ezért fontos a póttagok körültekintő megválasztása. Abban az esetben pedig, ha a bizottság törvényes összetétele a póttagokkal nem biztosítható, akkor a vizsgát szabályosan megtartani nem lehet, azt el kell halasztani. A felsőoktatási intézmény nem vonható felelősségre azért, ha ő mindent megtett a vizsgák jogszerű lebonyolítása érdekében, ám rajta kívül álló, a kellő óvintézkedések ellenére bekövetkező, előre nem látható esemény miatt kell a vizsgát elhalasztani. A rendelkezésünkre álló dokumentumokból nem derült ki, hogy volt-e olyan póttag, akivel a bizottság törvényes működése fenntartható lett volna, avagy sem. Az azonban igen, hogy a nevezett póttag felkérésével az intézmény végül olyan bizottságot működtetett, amely nem felelt meg a törvényben foglalt kritériumoknak. Nyilvánvaló, hogy az intézmény jót akart a hallgatóknak, amikor a vizsgát nem halasztotta el, hanem az eredetileg kitűzött időpontban megtartotta, hogy a jelölteknek ne kelljen még egyszer felkészülniük és kiállniuk a vizsgadrukkot. Ez a tény azonban nem menti azt, hogy végül is éppen ezért szabálytalanul megalakított bizottság előtt tettek vizsgát. Már pedig a törvénynek nem megfelelő bizottság előtt lefolytatott záróvizsga mindenképpen érvénytelen. Azonban nem lenne méltányos, ha azok a jelöltek, akik levizsgáztak, és azóta már feltehetőleg diplomát is kaptak, jóhiszeműen szerzett jogaikban nem maradhatnának meg. Ezért az érvénytelenség kérdését csak azon vizsgázók tekintetében lehet felvetni, akik ezt kívánják. Az érvénytelen vizsgát újra le kell folytatni. Az új vizsga nem ismétlő vizsga, hanem úgy kell tekinteni, mintha az eredeti vizsgát tenné le a jelölt. Minden körülményben igyekezni kell továbbá olyan helyzetbe hozni a vizsgázókat, mintha a jogsértés nem történt volna meg. A fentiekre tekintettel kezdeményeztük, hogy az intézmény vezetője állítsa helyre a jogszerű állapotot oly módon, hogy minden vizsgázónak, aki a vizsgaeredmény felülvizsgálatát kéri, érvénytelenítse a 2. számú bizottság előtt, 2007. június 5-én tett vizsgáját, és teremtse meg a jogszerű vizsgázás lehetőségét. Ez azt is jelentette egyben, hogy az intézménynek gondoskodnia kellett arról, hogy a fenti bizottság előtt vizsgázottakat a történtekről értesítse, és amennyiben kérik, újra vizsgáztassa le. Az egyetem rektora kezdeményezésünket elfogadta. (K-OJOGB-479/2007.)

Több hallgató sérelmezte, hogy az intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatának az oklevél minősítésére vonatkozó rendelkezéseit a tanulmányaik ideje alatt módosították. Az új szabályok alkalmazása miatt a 2007 tavaszán diplomájukra gyengébb minősítést kaptak, pedig a régi szabályok szerint - amelyek egyébként tanulmányi idejének nagyobb részében hatályban voltak - jobb minősítést kaphattak volna. Miután nyilatkozatot kértünk az egyetem rektorától, és a kar dékánjától, a rektor arról tájékoztatta hivatalunkat, hogy az intézmény szenátusa a módosította a szabályzat oklevél-minősítésre vonatkozó részét. Ezzel a jogsérelmet az intézmény saját hatáskörében orvosolta. (K-OJOGB-349/2007., K-OJOGB-358/2007., K-OJOGB-388/2007.)

Egy magyarországi egyetemen tanulmányokat folytató külföldi hallgató azzal a panasszal fordult hozzánk, hogy nem szerezhetett diplomát a 2006/2007-es tanévben, tekintettel arra, hogy a diploma megszerzéséhez szükséges specializációs átlaga 2,33 lett, és ezzel az elvárt 2,67-es határt nem érte el. Diszkriminatívnak érezte az egyetem eljárását, mert tudomása volt olyan hallgatókról, akik szintén nem érték el a 2,67-es határt, és mégis szerezhettek diplomát. Úgy tudta, hogy korábban olyan hallgatók is végezhettek, akiknek az átlaga kevesebb volt, mint az övé. Nyilatkozatkérő levéllel fordultunk az egyetem rektorához, amelyben az iránt érdeklődtünk, hogy milyen tanulmányi és vizsga szabályok vonatkoztak a 2001-ben beiratkozott hallgatókra. A rektor nyilatkozatában kifejtette, hogy az érintett kar dékánja 2007 márciusában új programigazgatót nevezett ki a kar International Studies Centerébe. Az új programigazgató a tanulmányi és vizsgaszabályzatban lefektetett feltételek szigorú betartására törekszik. Ezen feltételeknek 2007-ben a 43 végzős hallgató közül 16 fő nem felelt volna meg. Ezért döntött úgy a kar vezetése, hogy méltányossági alapon leszállítják a ponthatárt 2,50-re. A panaszos eredménye (további 8 társával egyetemben) azonban még így sem volt elegendő ahhoz, hogy tanulmányait befejezhesse. Eljárásunk során megállapítottuk, hogy az egyetem eljárása nem sértette a hallgató oktatási jogait, mivel a felsőoktatási intézmény megteheti, hogy méltányossági jogkörét gyakorolva leszállítja a ponthatárt. Ebben az esetben az alacsonyabb ponthatárt elérő hallgatók mindegyike diplomát kaphatott, tehát nem történt diszkrimináció. (K-OJOGB-461/2007.)

Több hallgató érdeklődött az iránt, hogy milyen szabály vonatkozik az oklevél kiadásának határidejére. Tájékoztattuk őket, hogy a régi felsőoktatási törvény, az 1993. évi LXXX. törvény 95. § (7) bekezdése szerint, ha e törvény másként nem rendelkezik, az oklevél kiadásának feltétele az alapképzési szakok és szakirányú továbbképzési szakok képesítési követelményeiről szóló kormányrendeletben, illetve miniszteri rendeletben a záróvizsgára bocsátás előfeltételeként előírt államilag elismert vagy azzal egyenértékű nyelvvizsga (a továbbiakban: nyelvvizsga) követelmény teljesítése. A 97. § (1) bekezdése értelmében pedig a sikeres záróvizsga és - ha e törvény másként nem rendelkezik - az előírt nyelvvizsga teljesítésének igazolását követő 30 napon belül a felsőoktatási intézmény kiállítja és kiadja az oklevelet a jogosult részére. A régi felsőoktatási törvény további követelményt nem állított. Az azóta bekövetkező jogszabályváltozás ezt csak megerősíti, ugyanis az új felsőoktatási törvény, a 2005. évi CXXXIX. törvény 62. § (7) bekezdése még azt is kimondja, hogy ha az oklevél kiadására azért nincs lehetőség, mert a nyelvvizsga-bizonyítványt nem tudták bemutatni, a felsőoktatási intézmény igazolást állít ki. Az igazolás végzettséget és szakképzettséget nem igazol, a záróvizsga eredményes letételét azoban tanúsítja. A kiadott igazolásokról központi nyilvántartást kell vezetni. A fentiekből következően a nyelvvizsga megszerzésének nincs időbeli korlátja. (K-OJOGB-196/2007., K-OJOGB-411/2007.)

Egy szülő az iránt érdeklődött, hogy lánya a tanulmányi félévek lezárását követően meddig szerezheti meg a diplomáját. Tájékoztattuk, hogy a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 60. §-ának (2) bekezdése alapján a hallgató tanulmányait az alap- és mesterképzésben, a szakirányú továbbképzésben záróvizsgával fejezi be. A (3) bekezdés értelmében a záróvizsga az oklevél megszerzéséhez szükséges ismeretek, készségek és képességek ellenőrzése és értékelése, amelynek során a hallgatónak arról is tanúságot kell tennie, hogy a tanult ismereteket alkalmazni tudja. A záróvizsga a tantervben meghatározottak szerint több részből - szakdolgozat vagy diplomamunka megvédéséből, további szóbeli, írásbeli, gyakorlati vizsgarészekből - állhat. A (4) bekezdése szerint a záróvizsgára bocsátás feltétele a végbizonyítvány (abszolutórium) megszerzése. Végbizonyítványt a felsőoktatási intézmény annak a hallgatónak állít ki, aki a tantervben előírt tanulmányi és vizsgakövetelményeket és az előírt szakmai gyakorlatot - a nyelvvizsga letétele, a szakdolgozat, diplomamunka elkészítése kivételével - teljesítette, és az előírt krediteket megszerezte. A záróvizsga a végbizonyítvány megszerzését követő vizsgaidőszakban a hallgatói jogviszony keretében, majd a hallgatói jogviszony megszűnése után, határidő nélkül, bármelyik vizsgaidőszakban, az érvényes képzési követelmények szerint letehető. A tanulmányi és vizsgaszabályzat a záróvizsga letételét a végbizonyítvány kiállításától számított hetedik év eltelte után feltételhez kötheti. A fentiek értelmében tehát a hallgatónak lehetősége van arra is, hogy szakdolgozatát hallgatói jogviszonyának megszűnését követően fejezze be. Javasoltuk, hogy a felsőoktatási intézmény tanulmányi és vizsgaszabályzatának erre vonatkozó rendelkezéseit tanulmányozzák át. (K-OJOGB-298/2007.)