Tartalomjegyzék

Előszó

Vizsgálatunk fényében az iskolát továbbra is olyan helynek látjuk ahol éppen úgy, mint a felnőttek világában nap, mint nap konfliktusok sorozata zajlik, csak éppen másfélék. Összeütközések és együttműködések váltják egymást, mindennek kisebb-nagyobb tétje van, amelyet a szülők, a diákok, a tanárok és az iskola más munkatársai olykor egyformán, olykor másképpen ítélnek meg. Ebből fakadóan az iskola a dolgok rendje szerint veszélyes hely, amelynek ugyanakkor biztonságosnak is kell lennie, hiszen vannak olyan általános érvényű értékek, amelyek feltétlen védelmet kell, hogy kapjanak.

Az oktatás a második legnagyobb társadalmi alrendszerünk, legalább három és fél millió embert érint. Olyan kötelező közszolgáltatás, amelyből a tankötelezettség miatt nem lehet kilépni. Ezért kiemelten fontos, hogy ebben az alrendszerben biztosított legyen az oktatási szereplők életének, testi és lelki épségének illetve biztonságának maximális védelme.

A hozzánk érkezett panaszok elemzése, valamint a Kurt Lewin Alapítvány közreműködésével végzett korábbi vizsgálataim alapján egyértelművé vált, hogy a testi fenyítés, a testi és lelki bántalmazás, a személyes tulajdon elleni cselekmények emberi és állampolgári jogokat valamint oktatási jogokat sértenek vagy veszélyeztetnek, mértékét és finomabb összetevőit azonban a most közreadott vizsgálat eredményei mutatják.

Az alapos és körültekintő vizsgálatunk alapján állíthatom, hogy szavakkal jóval gyakrabban bántják egymást az iskola szereplői, mint tettleg. Tudjuk már, hogy az iskolai erőszak kirobbanásának az esélye lépcsőszerűen növekszik gimnáziumi osztályoktól a szakiskolákig. Ezekben az egymástól jól elkülöníthető kultúrájú iskolákban különböző módon viselkednek egymással a diákok, és másképpen viselkednek egymással a tanulók és a pedagógusok. Nem is olyan meghökkentő, hogy már a budapesti általános iskolák hetedik osztályában kirajzolódik az iskolai agresszivitás és a továbbtanulás iránya közötti kapcsolat, s talán az sem, hogy a pedagógusok és tanítványaik agressziót mutató személyiségvonásai hasonló léptékűek a képzési típusokon belül és fokozatosan erősödnek gimnáziumoktól a szakközépiskolákon keresztül a szakiskolákig.

Az agresszió pszichológiai ihletésű f ogalmának számos értelmezése alapján magyarázva az iskolai agresszió jelenségét ebben a kutatásban agresszív viselkedésnek tekintjük azt a szándékolt - tehát nem véletlenszerűen bekövetkezett - cselekvést, amely valamilyen fizika, anyagi vagy lelki károkozással, sérüléssel jár. Ezek szerint az agresszió célpontja az egyén teste, tulajdona vagy pszichikai épsége ellen irányul. Az agresszív viselkedés szándékos, de nem feltétlenül a károkozás a célja . (A tárgyakra irányuló agresszió az iskola felszelése, épülete is.)

Ezen a ponton kell szót ejteni az iskolai agresszió és az iskolai fegyelemsértés közötti különbségről. Az iskolai fegyelem megsértése az iskolai normák kétségtelen megszegését jelenti. A diákok megsérthetik az iskola értékrendjét például öltözködéssel, óra alatti zajongással, a szünetbeli dohányzással, rohangálással, folyosói labdázással. Ugyanez történik, ha a tanárral feleselnek, ha szembeszegülnek vele, netán hangoskodással zavarják a tanórát. Még akkor is fegyelemsértésről van szó, ha a magatartásukkal olykor kikezdik a tanári tekintélyt, meggátolják a tanáraikat munkájuk végzésében, vagy ha az iskola értékrendjét tudatosan kezdik ki. Mindezekkel szemben sok pedagógus tehetetlennek, és éppen ezért a diákok áldozatának érzi magát. Ezek a diákcselekedetek többnyire nem járnak fizikai, lelki vagy anyagi károkozással, mert ha igen, akkor az már nem fegyelemsértés, hanem az agresszió. Tehát: minden agresszió és fegyelemsértés normaszegés, azonban nem minden fegyelemsértés agresszió .

Álláspontom szerint az erőszak olyan jelenség, amely túlmutat az iskolán. Ez azt is jelenti, hogy pusztán iskolai eszközökkel, iskolai keretek között nem is lehet sikeresen küzdeni ellene. Az iskolai erőszak visszaszorításához a kiindulópontot a 2003-ban elfogadott társadalmi bűnmegelőzési stratégia adja, amely tartalmaz elemeket és feladatokat az oktatás, a nevelés és a kultúra területére is. A vizsgálat nyomán elkezdhetjük az iskolai erőszak visszaszorítását célzó nemzeti stratégia kidolgozását, amelynek illeszkednie kell a társadalmi bűnmegelőzési stratégiához.

Az elmúlt évben számos olyan beadvány érkezett hivatalunkhoz, amelyek tanulói erőszakos magatartások elszaporodásáról számoltak be. A jelzések azt mutatják, napjainkban ez a probléma sokakat foglalkoztat az iskola világában. A beadványozók között tanulótársaik által bántalmazott gyermekek szülei, segítséget kérő intézményvezetők, illetve tanácstalan pedagógusok voltak a legnagyobb számban.

Gyakran tapasztaljuk, hogy tanárok azért nem kérnek segítséget, mert szégyellik bevallani, hogy valamiben kudarcot vallottak. Pedig az lehetne az első lépés, hogy elismerjük: a pedagógus hatásköre véges, nem tud mindent megoldani. Gyakran jelzik felénk pedagógusok, hogy eszköztelenek az erőszakkal szemben. El kell ismerni, hogy a tanároknak nincs eszközük az erőszak visszaszorítására, ám egyáltalán nem gondoljuk, hogy a pedagógia eszköztárát kellene kibővíteni. Sokkal inkább azt kellene megnézni, kinek a hatásköre kezdődik a tanár hatáskörén túl. Nagyon sok szakember foglalkozik gyermekkel vagy a bűn visszaszorításával. Ide tartozik a gyermekorvos, a gyermekpszichológus, a rendőr, az ügyész, a börtönparancsnok, a kriminológus, a családsegítő, a gyermekvédelemmel foglakozó munkatárs, a nevelési tanácsadó, a szülői szervezetek képviselői, a helyi önkormányzat oktatási bizottságának, a szociális bizottságának tagjai, az egyházak képviselői, az anonim lelkisegély-szolgálatot nyújtó vagy jogvédő civil szervezet önkéntesei, az ifjúsági szervezetek tagjai, a sportklubok tagjai. A felsorolt szakemberek, segítők eszközeit kell a jövőben is a pedagógus szolgálatába állítani, Vizsgálatunk megerősítette, hogy éppen ott, ahol erre a legnagyobb szükség van, ott fordulnak a pedagógusok e szakemberek és segítőkész szervezetek felé. Biztató a helyzet.

A pedagógusoknak közösen üzenhetjük, hogy ne maradjanak egyedül, mert mindig van segítség. A helyi együttműködést természetesen továbbra is kell építeni és fáradságos munkával működtetni, mert nincs választásunk. Demokratikus környezetben az együttműködésnek nincs alternatívája. A szakemberek sokat segíthetnek a tanároknak felismerni a bűn, az erőszak első jeleit, hiszen a pedagógus nem tudja, hogyan viselkedik a bűnelkövető vagy az áldozat. De a rendőr és az ügyész tudja. A tanár nem minden körülmények között tudja felvenni a kapcsolatot a családokkal, de a civil szervezet önkéntese segíthet. Ugyanazokért a célokért más-más eszközök lehetnek hasznosak.

Az erőszak visszaszorítására sem a helyi költségvetésben, sem a nemzeti költségvetésben nem lesz több pénz a közeli jövőben. Ám a civil és hatósági együttműködések sikerrel pályázhatnak az EU strukturális alapokhoz. A siker esélye növelhető, ha románokkal, szlovákokkal összefogva pályázunk, és felhasználjuk a németek, finnek tapasztalatait. És jobb pályázatot kell írni, mint a britek, a franciák és a portugálok. Az együttműködés nem fog egy csapásra mindent megoldani. A pénz se. De az együttműködés teremtheti meg annak az esélyét, hogy találjunk jó helyi megoldásokat. Az erőszaknak ugyanis ára van. A megátalkodott fiatalokat börtönbe küldhetjük, ám évek múlva segélyért fognak sorba állni, mert nincs miből megélniük. Vagy újra bűnt követnek el.

A helyi együttműködések kialakításához segítséget nyújthat az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának a gyermekek erőszakkal szembeni védelmét szolgáló nemzeti stratégiák kialakításáról szóló 10 (2009) Ajánlása, az Európa Tanács Helyi és Regionális Kongresszusának ajánlása az iskolai erőszak visszaszorítása és megelőzése érdekében kialakítandó együttműködésekről. Fontos dokumentum továbbá az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1666 (2004) számú ajánlása a gyermekekkel szemben alkalmazott testi fenyítés Európa-szerte történő megtiltásáról. A civil kezdeményezésekhez mintául szolgálhat az Európai Charta a Demokratikus és Erőszakmentes Iskoláról.

Az iskolai agresszió nem sajátosan magyar probléma, a világon mindenütt küzdenek ellene. Megítélésünk szerint az iskolai erőszak magyarországi visszaszorításához a kereteket az említett európai és hazai jogi normák együttesen adják, amelyekre a helyi megállapodások és szabályok épülhetnek. Ha az érintettek az oktatást is és az iskolai erőszak visszaszorítását is közügynek tekintik, úgy e megállapodások olyan közpolitikai döntések lesznek, amelyek igazodnak a helyi igényekhez és feltételekhez. A magunk részéről a helyi együttműködések kialakítását szorgalmazzuk. Az országos közpolitikának nem marad más dolga, mint ezen együttműködések kialakulásának feltételeit támogatni, ösztönözni és a helyi megállapodásokat tiszteletben tartani. Azt kell megtanulnunk: nem attól vagyunk demokraták, hogy megtaláljuk a jó megoldásokat, hanem attól, hogy folyamatosan keressük azokat.

A vizsgálat részletes ismertetése előtt tisztelettel kell megköszönöm a sok-sok segítséget és bíztatást mindazoktól, akik segítettek e vizsgálat megvalósításában, különösképpen a pedagógusoknak és tanítványaiknak, akiknek együttműködő szándéka nélkül nem is állhatnák e vizsgálat eredményeivel a nyilvánosság elé.

A Pedagógusok Szakszervezetétől és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetétől számos esetet, tanulmányt kaptunk, amelyeket feldolgozhattunk. A kutatás alatt mindkét szakszervezet széleskörű konzultációt szervezett az iskolai agresszióról. Köszönet érte.

Az elmúlt egy esztendőben számos fórumon vitattuk meg az iskolai agresszió kérdéskörét. Megtapasztalhattam a pedagógusok és intézményvezetők, a szakemberek, oktatók, kutatók nyitottságát és segítőkészségét, minden okom megvan arra, hogy az együttműködés tekintetében optimista legyek. Partnerünk volt a Magyar Kriminológiai Társaság, az Országos Kriminológiai Intézet, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar, a Debreceni Hittudományi Egyetem, Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola, Babes-Bólyai Tudományegyetem Szociológia Tanszéke és a Max Weber Szakkollégium, a Partiumi Keresztény Egyetem, a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem, az Országos Módszertani Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége, az Országos Köznevelési Tanács, a Közoktatás-politikai Tanács, az Országos Diákjogi Tanács.

Települési önkormányzatok, pedagógiai intézetetek, oktatási intézmények és civil szervezetek szervezésében konzultálhattunk helyi szakemberekkel többek között Miskolcon, Békéscsabán, Sopronban, Debrecenben, Zalaegerszegen, Nyíregyházán, Kispesten, Fóton, Zircen.

Kiemelt partnerünk volt az Európa Tanács Információs és Dokumentációs Központja, akinek vezetője, Pappné Farkas Klára lehetővé tette, hogy megismerjük a Tanács adatait és dokumentumait, valamint a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége és annak vezetője, Kovács Patrik, aki lehetővé tette, hogy a vállalkozások oldaláról is lássuk a vizsgált területet. Egy évtizedes együttműködés keretében önzetlenül segítette munkámat Dr. Ligeti György, a Kurt Lewin Alapítvány vezetője és Kósa András László, a Közéletre Nevelésért Alapítvány szociológusa. Dr. Mitták Tünde, a Complex Kiadó oktatási ágazatának vezetője bátorított és munkára ösztönzött. Mindnyájuknak köszönettel tartozom.

Hálával tartozom Háy János írónak, aki novellát írt a vizsgálatunkhoz "Betegszoba" címmel és lehetővé tette, hogy megjelentessük azt.

Külön szeretnék köszönetet mondani az Oktatási Hivatal munkatársainak, Adorjánné dr. Magasitz Erzsébet, hatósági elnökhelyettesnek, Pongrácz Lászlónak a Közoktatás-értékelési Programok Főosztály a vezetőjének és Balázs Ildikó osztályvezetőnek, valamint Salomvári Györgynek a Közoktatási Információs Osztály vezetőjének a kutatás technikai megvalósításában, mintavételben való jelentős segítségnyújtásért. Köszönettel tartozunk az Országos Gyermekegészségügyi Intézet munkatársainak, Várnai Dórának és Örkényi Ágotának, hogy észrevételeikkel segítették munkánkat. Szintén köszönjük Dr. Csákó Mihálynak és Majer Józsefnek, hogy rendelkezésünkre bocsátották az általuk vezetett kutatások kérdőíveit, és Dr. Gerevich Józsefnek, hogy a Buss-Perry-féle agresszió kérdőív 29 kérdéses magyarra fordított, validált változatát hozzáférhetővé tette, valamint Hermann Zoltánnak a statisztikai adatokat. Dr. Győrffy Zsuzsanna és Dr. Retkes Zita javaslataikkal jobbá tették a jelentést. Hivatali kollégáim - dr. Haász Veronika, dr. Őri Magdolna, Skoda Judit, dr. Szirmai Ágnes, dr. Tomasovszki Zsuzsa, dr. Viszokai Beáta, dr Árvay Viktor, dr. Németh Lajos - értékes munkáját köszönöm.

Külön megköszönöm a DIPA Egyesület remek fiatal szociológusainak fáradságos és okos munkáját.

Végezetül köszönöm a vizsgálatot véleményező Tanácsadó Testület tagjainak, hogy megszívlelendő szavaikkal lényeges dolgokra hívták fel a figyelmemet és megóvtak számos tévedéstől. A Tanácsadó Testület tagjai: Adorjánné Dr. Magasitz Erzsébet, az Oktatási Hivatal elnök-helyettese, Dr. Aszmann Anna, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet szaktanácsadója, az ENSZ egészségügyi világszervezetének, a WHO kutatója, Dr. Kecskeméti Edit, az UNICEF Magyar Bizottságának igazgatója, Dr. Kerezsi Klára, egyetemi docens, az Országos Kriminológiai Intézet igazgató-helyettese, Dr. Kovács András, a CEU professzora, Dr. Sáska Géza, oktatáskutató, a vizsgálat irányítója, Dr. Szabó Máté, az ELTE professzora, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.

Őszintén kívánom, hogy a középiskolai agresszióról vázolt kép segítse a pedagógusokat, a diákokat, a szülőket, az iskolafenntartókat és a politikusokat, hogy ki-ki a maga terültén találja meg a leghatékonyabb eszközt a különféle iskolai és végső soron a társadalmi konfliktusok sikeres kezeléséhez.

Budapesten, 2009. december 10-én, az Emberi Jogok Világnapján

előző

következő