Tartalomjegyzék

KÖZOKTATÁS

A SZEMÉLYI SZABADSÁGJOGOK ÉRVÉNYESÜLÉSE

Az oktatási jogok biztosának következetesen képviselt álláspontja szerint a legsúlyosabb jogsértés, amely nevelési-oktatási intézményben előfordulhat, a tanulók testi fenyítése, fizikai bántalmazása. Az emberi méltósághoz való jog mindenkit - így az oktatás valamennyi szereplőjét - megillető alkotmányos alapjog, amely alapján többek között tilos a tanulók testi és lelki bántalmazása, megalázó büntetésben való részesítése. Az emberi méltósághoz való jog az oktatási szereplőket életkorukra való tekintet nélkül megilleti. A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 10. § (2) bekezdése szerint a gyermek, illetve a tanuló személyiségét, emberi méltóságát és jogait tiszteletben kell tartani, és védelmet kell számára biztosítani a fizikai és a lelki erőszakkal szemben. A gyermek és a tanuló nem vethető alá testi fenyítésnek, kínzásnak, kegyetlen, embertelen megalázó büntetésnek vagy bánásmódnak.

Az általunk lefolytatott eljárások során minden esetben az derült ki, hogy az intézményvezetők maguk is komoly jogsértésnek tartják a testi fenyítést, felmerülése esetén körültekintő vizsgálatot folytatnak le a történtek tisztázása, a felelősség megállapítása, és a szükséges intézkedések megtétele érdekében. (K-OJOGB-196/2009., K-OJOGB-335/2009., K-OJOGB-393/2009., K-OJOGB-800/2009.)

Az elmúlt évben is számos olyan beadvány érkezett hivatalunkhoz, amelyek tanulói erőszakos magatartások elszaporodásáról számoltak be. Tapasztalataink továbbra is azt mutatják, hogy az egyre növekvő agresszió veti fel a legsúlyosabb kérdéseket az iskola világában. Az oktatási szereplők minden érintett csoportja: intézményvezetők, pedagógusok, diákok és szülők figyelik fokozódó aggodalommal a jelenséget, a hozzánk fordulók elsősorban jogaikról, lehetőségeikről kérték tanácsainkat, állásfoglalásunkat. Az érintettek közül a pedagógusok érzik a legtanácstalanabbnak magukat, hiszen mind az intézményvezetés, mind a szülők oldaláról egyaránt jelentkező elvárás szerint ők azok, akiknek kulcsszerepük lenne a probléma kezelésében, ehhez azonban meglátásuk szerint nincsenek meg a kellő eszközeik. (K-OJOGB-347/2009.)

A hozzánk érkező beadványokban az iskolai agresszió számos formájával találkoztunk.

Egy pedagógus az iskolavezetés tanácsára kereste meg hivatalunkat. Beadványában azért kérte segítségünket, mert az iskolájukba több magatartási problémával küzdő gyermek jár, akik megfélemlítik, fenyegetik társaikat, és vele szemben is minősíthetetlenül viselkednek: sértő, trágár kifejezéseket használva rendszeresen megalázzák őt, és ezzel tönkreteszik az órai munkát. (K-OJOGB-203/2009.)

Egy diák fordult hozzánk kérve segítségünket, mivel állítása szerint iskolája a terror házává vált. Állítása szerint intézményükben néhány problémás tanuló folyamatosan fenyegeti, zsarolja a többieket, egyesektől védelmi pénzt követelnek, másoktól elveszik értéktárgyaikat. Gyakran provokálnak verekedést, sőt az is előfordult, más osztályok termeibe óra közben bementek, és megzavarták a tanítást. A beadványozó szerint ezen tanulókkal szemben a tanárok is tehetetlenek, és ezért egyre több diák jár rettegve az iskolába. (K-OJOB-204/2009.)

Egy iskola igazgatója kérte segítségünket kezelhetetlen tanulókkal szembeni érdemi intézkedési lehetőségekről érdeklődve. Egy tanköteles tanuló korábbi, sorozatos fegyelemsértései miatt fegyelmi büntetésben részesült. A tantestület döntése nyomán újabb fegyelmi eljárást indítottak ellene, mivel egyik társa haját meggyújtotta. Az eljárás lefolytatása előtt az intézményvezető állásfoglalásunkat kérte lehetőségeiről, mivel meglátása szerint a tanuló kezelhetetlenné vált, a diáktársak félve járnak iskolába, a szülők aggódnak, hogy gyermekeik nincsenek biztonságban az intézményben, és a pedagógusok is az iskolavezetés határozottabb fellépését sürgetik az ügyben. (K-OJOB-344/2009.)

Egy intézményvezető egy iskolájukba érkezett, nehezen kezelhető tanulóval kapcsolatban kérte segítségünket. A tanuló az intézményvezető szerint nem tudott és nem is akart beilleszkedni az iskolai közösségbe, tanáraival durván, tiszteletlenül beszélt, az órai munkát megtagadta, dohányzott, alkoholt fogyasztott és rendszeresen csavargott. Jelenléte az osztályközösségre nézve romboló hatású volt, társai személyiségfejlődését károsan befolyásolta. Az iskola a tanuló szüleinek segítségét kérte több alkalommal, a szülők azonban nem működtek együtt a pedagógusokkal, kizárólag gyermekük jogainak oldaláról közelítették meg a problémát, ezzel pedig az ellenszegülést erősítették a tanulóban. (K-OJOGB-309/2009.)

Egy másik iskola igazgatója hasonló problémával keresett meg minket, és érdeklődött kezelhetetlen tanulókkal szemben alkalmazható érdemi intézkedési lehetőségekről. Az intézményben néhány tanuló zsarolással megfélemlítéssel folyamatosan rettegésben tartotta a többieket. Köztük olyan tanuló is van, aki tanárait sem kíméli: az osztályközösség előtt trágár szavakkal illeti, megdobálja őket. Az egyik osztályban az agresszió fokozottan érzékelhető, az igazgató szerint ennek tudható be, hogy ebben a közösségben az egyik tanuló mellkason szúrta a társát, akiről csak a több órás műtét során derült ki, hogy sérülése nem súlyos. (K-OJOGB-349/2009.)

A hivatalunk tevékenységéről szóló éves beszámolóinkban már 2003. óta foglalkoztunk az iskolai erőszak kérdésével. Az oktatási jogok biztosa személyesen is részt vett azon konferencián, amelyet az Európa Tanács szervezett az iskolai erőszak visszaszorításáról és megelőzéséről.

A nevelési-oktatási intézmény törvényben meghatározott felügyeleti kötelezettsége kiterjed a tanulói erőszakos cselekmények, bántalmazások, verekedések megakadályozására is. A közoktatási törvény 41. §-ában foglalt rendelkezések alapján ugyanis a nevelési-oktatási intézménynek gondoskodnia kell a rábízott gyermekek, tanulók felügyeletéről, a nevelés és oktatás egészséges és biztonságos feltételeinek megteremtéséről, a tanuló- és gyermekbaleseteket előidéző okok feltárásáról és megszüntetéséről. Az intézmény ennek keretében ellátja a gyermek- és ifjúságvédelemmel kapcsolatos feladatokat is; felderíti a gyermekek és tanulók fejlődését veszélyeztető okokat, és pedagógiai eszközökkel törekszik a káros hatások megelőzésére, illetőleg ellensúlyozására. Az értelmező rendelkezések alapján a felügyelet a tanuló testi épségének megóvásáról és erkölcsi védelméről történő gondoskodás, a nevelési intézménybe történő belépéstől az intézmény jogszerű elhagyásáig terjedő időben, továbbá a nevelési, illetve a pedagógiai program részeként tartott kötelező, a nevelési-oktatási intézményen kívül tartott foglalkozások, programok ideje alatt.

A tanulók egészségét és biztonságát tehát minden azt veszélyeztető tényezővel szemben védelemben kell részesíteni. A pedagógusoknak a felügyeletre vonatkozó jogszabályi rendelkezésekből eredően kötelességük, hogy megtegyenek mindent az olyan jellegű konfliktusok megakadályozása érdekében, amelyek a tanulók közötti testi-lelki bántalmazásokhoz, méltóságsértő cselekedetekhez vezetnek. Ezzel összefüggésben minden ilyen típusú ügyben felmerül a pedagógusok mulasztásának, felelősségre vonásának kérdése is, akár azáltal, hogy a pedagógusok nem tartózkodtak a helyszínen, vagy a helyszínen tartózkodva nem észlelték, és így nem tudták megelőzni a konfliktust. A fizikai vagy lelki bántalmazás, illetve a méltóságsértő cselekedet továbbá megalapozhatja az azt elkövető tanulónál fegyelmező intézkedés alkalmazását, illetve vele szemben fegyelmi eljárás megindítását.

A közoktatás törvény, valamint a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendeletben foglaltak szerint a fegyelmezetlen magatartású tanulóval szemben a közoktatási intézmény alkalmazhat ún. fegyelmező intézkedéseket (figyelmeztetés, intő, rovó, stb.), illetve indíthat fegyelmi eljárást. A pedagógusok akkor teljesítik a közoktatási törvényben lefektetett kötelezettségeiket, ha a kötelességszegő gyermekekkel szemben eljárnak a jogszabályok által szabályozott eljárás szerint. Ezzel kapcsolatban az intézmény szakszerű és törvényes működésének biztosítása körében az intézményvezető feladata, hogy a vétkes kötelezettségszegést elkövető tanulót a közoktatási törvényben és az iskolai házirendben meghatározott módon felelősségre vonja, illetve ha a nehezen fegyelmezhető gyermeknél magatartási zavart, a beilleszkedési képesség sérülését észleli, akkor felhívja a szülőt, hogy forduljon gyermekével nevelési tanácsadóhoz. A szülői kötelezettségek elmulasztása esetén a szülővel szembeni eljárás a jegyző hatáskörébe tartozik.

A tanulóval kapcsolatos magatartásproblémák esetén az intézmény tehát segítséget kérhet a nevelési tanácsadótól, továbbá amennyiben a nevelési-oktatási intézmény úgy ítéli meg, hogy a gyermeket, tanulót veszélyeztető okokat pedagógiai eszközökkel nem tudja megszüntetni, vagy a gyermekközösség, illetve a tanulóközösség védelme érdekében indokolt, segítséget kérhet a gyermekjóléti szolgálattól, illetve az oktatásügyi közvetítői szolgálattól vagy más, az ifjúságvédelmi, családjogi területen működő szolgálattól. Ha további intézkedésre van szükség, a nevelési-oktatási intézmény megkeresésére a gyermekjóléti szolgálat javaslatot tesz arra, hogy a nevelési-oktatási intézmény a gyermekvédelmi rendszer keretei között milyen intézkedést tegyen.

A pedagógusok azonban gyakran úgy érzik, hogy a rendelkezésükre álló fegyelmezési eszközök nem elégségesek ahhoz, hogy visszatartsák az erőszakos cselekményeket elkövető tanulókat. Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy az erőszak olyan jelenség, amely túlmutat az iskolán, pusztán iskolai eszközökkel, a nevelési-oktatási intézmény keretei között nem lehet sikeresen küzdeni ellene. Gyakran tapasztaljuk, hogy az iskolák magukra maradnak egy-egy problémával, nem kapnak külső segítséget. A pedagógusoknak tudniuk kell, meddig tart kompetenciájuk, és csakis e határokon belül intézkedhetnek. Ez nem azt jelenti, hogy a pedagógia eszköztárát kellene bővíteni, sokkal inkább azt jelenti, hogy meg kell megnézni, kinek az intézkedési lehetősége kezdődik a tanár hatáskörén túl. Meg kell találni azokat a partnereket, akik az iskolában jelentkező, de nem feltétlenül csak az iskolában keletkező konfliktusok feloldásában szerepet vállalhatnak. Az erőszakos cselekmények olyan társadalmi jelenségek, amelyeket az iskola egyedül nem képes hatékonyan kezelni és sok esetben a konfliktus komolysága miatt a hatósági eszközök már nem elégségesek a helyzet hatékony megoldásához.

Ennek megfelelően a legjobb tanács, amit a pedagógusok felé ilyenkor meg lehet fogalmazni, hogy nem maradtak egyedül, mert mindig van segítség. A helyi együttműködést tehát el kell kezdeni kiépíteni és fáradságos munkával működtetni. A szakemberek sokat segíthetnek a tanároknak felismerni az erőszak első jeleit, és megfelelő alternatívát tudnak biztosítani számukra a helyzetek szakszerű kezelésére. A pedagógusoknak pedig merniük kell segítséget kérni, mert az nem a munkájukban elszenvedett kudarc beismerése, hanem a megoldáshoz vezető út első lépése. Bizonyos esetekben segítséget nyújthat a tanuló komplex neurológiai és pszichés vizsgálata is.

Hivatalunk eszközei nem megfelelőek az így keletkezett jogsértések orvoslásához, mivel a kezdeményezésünk vagy ajánlásunk címzettje mindig az oktatási intézmény, illetve a fenntartó, nem pedig az állampolgár. Megítélésünk szerint az ilyen típusú ügyekben megoldást az intézmények és a civil szervezetek együttműködése jelenthet. Az iskolában történő erőszakos cselekmények oka gyakran külső körülmény, ezért a különböző intézkedések - különösen a megelőzés - akkor lehetnek sikeresek, ha a helyi közösség szervezetei együttműködnek. Az erőszaknak jelentős társadalmi kára van, ezért a megelőzésnek célul kell kitűznie az erőszakos cselekmények visszaszorítását. Az együttműködésben lehetséges partnerek lehetnek a gyermekpszichológus, a rendőrség fiatalkorúakkal foglalkozó szakértője, az ügyész, a börtönparancsnok, a kriminológus, a családsegítő, a gyermekjóléti szolgálatok munkatársai, a nevelési tanácsadó, a helyi önkormányzat oktatási bizottságának tagja vagy a jogvédő civil szervezetek önkéntesei. A felsorolt szakemberek eszközeit kell a pedagógus szolgálatába állítani.

Fontosnak tartjuk, hogy az iskolai agresszióval kapcsolatos problémák megoldásába bevonásra kerüljenek az oktatásügyi alternatív vitarendezésben, konfliktuskezelésben, közvetítésben és szakmai tanácsadásban jártas civil szervezetek, az Oktatásügyi Közvetítői Szolgálat, a Család, Gyermek, Ifjúság Kiemelten Közhasznú Egyesület, a Partners Hungary Alapítvány. Ezen probléma kezelésére irányuló kezdeményezés a Fővárosi Önkormányzat által létrehozott Fővárosi Bűnmegelőzési Koncepció, amely az iskolai erőszak kapcsán a megelőzésre, valamint az érintett szervek együttműködésére helyezi a hangsúlyt. Ennek keretében hívták életre a Biztonságos Iskola Programot .

A hozzánk forduló intézményvezetőket a fentiek mellett arról is tájékoztattuk, hogy amennyiben megítélésük szerint a tanuló cselekménye bűncselekményt is megvalósít, fordulhatnak a rendőrséghez.

A probléma az elmúlt évben különös hangsúlyt kapott, ugyanis a helyzet feltérképezése érdekében 2009-ben zajlott le "Iskolai veszélyek" című átfogó vizsgálatunk. A kutatás eredményeit összegző beszámolónkat közzétettük hivatalunk honlapján. (www.oktbiztos.hu) Természetesen a kutatás nem fogja egy csapásra megoldani a problémát, de ilyen megoldás egyébként sem létezik. Meggyőződésünk azonban, hogy a helyi összefogás teremtheti meg annak az esélyét, hogy találjunk összetett, ugyanakkor jó megoldásokat a kérdéskör kezelésére. Be kell látni ugyanis, hogy együttműködés hiányában minden gyermekkel foglalkozó szakember magára marad, és nem tud időben intézkedni a helyzet békés feloldására. Az erőszaknak komoly ára van. A megátalkodott fiatalokat börtönbe küldhetjük, de a problémát elhárító, együttműködést nélkülöző megoldásunk visszahull a társadalomra, hiszen évek múlva az ilyen sorsú fiatalok jelentős része segélyért fog sorba állni, vagy újra a bűnözés útjára lép. Nincs tehát más választásunk, mert egy demokratikus környezetben - ahol a jog uralma érvényesül - az együttműködésnek nincs alternatívája.

A fentiekben ismertetett esetek is mutatják, hogy az oktatás szereplői közül az intézményvezetők, illetve a pedagógusok jellemzően tájékoztatást, illetve tanácsokat vártak tőlünk a tanulói erőszakos cselekmények megfelelő kezeléséhez. Az iskolai agresszió áldozataivá váló gyermekek szülei részéről elsősorban vizsgálatunkat kérő megkeresések érkeztek.

Egy szülő fordult hozzánk a következő ügyben kérve segítségünket. Leányát az iskolában néhány társnője bevonszolta a mosdóba, majd az ajtó bezárása után ütlegelni kezdték, a kövezetre teperték és azon vonszolták. Mindezt mobil telefonnal felvették, és a videó anyagot az internetre kísérő szöveggel feltették.

Az igazgató a következőkről tájékoztatott minket. A panaszos leányával történt sajnálatos eseményeket követően az iskolába hívta az érintett tanulókat és azok szüleit, hogy jelenlétükben tisztázzák a történteket. A tanulók és a jelen lévő szülő bocsánatot kértek a bántalmazott kislánytól. A tanulók a tagintézmény-vezető döntése alapján igazgatói figyelmeztetést kaptak, továbbá egyikük büntetésként meghatározott ideig nem vehetett részt az iskolai rendezvényeken.

Ezt követően a szülők további panasszal éltek az intézmény felé, valamint az ügyészség felé is. Ezért a tagintézmény-vezető értesítette a jegyzőt és a Körzeti Családsegítő és Gyermekjóléti szolgálatot, ahol esetkonferenciát tartottak az ügyben. Az édesanya azonban végül arról tájékozatta az intézményt, hogy belátta, gyermekének nem tesz jót a "feljelentések és kihallgatások sorozata".

Az ügyben a következőket állapítottuk meg. A közoktatási törvény 10. § (2) bekezdése kimondja, hogy a gyermek, illetve a tanuló személyiségét, emberi méltóságát és jogait tiszteletben kell tartani, és védelmet kell számára biztosítani fizikai és lelki erőszakkal szemben. A gyermek és a tanuló nem vethető alá testi fenyítésnek, kínzásnak, kegyetlen, embertelen megalázó büntetésnek vagy bánásmódnak. A fentiekre tekintette a tanuló ellen elkövetett cselekmények okozhatták az emberi méltóság sérelmét. Ugyanakkor megítélésünk szerint az intézmény megtette a szükséges intézkedéseket a jogsérelem orvoslása érdekében. Annak eldöntése, hogy egy adott kötelességszegő magatartás milyen következményekkel jár, a nevelőtestület, illetve az intézményvezető hatáskörébe tartozik. Mivel a tagintézmény-vezető az esetet kivizsgálta, saját hatáskörében fegyelmező intézkedéseket alkalmazott, így kezdeményezést nem fogalmaztunk meg felé. Kezdeményezés megfogalmazása nélkül tájékoztattuk azonban az intézmény vezetőjét a fentiekben kifejtett álláspontunkról, és arra kértük az intézményvezetőt, hogy az iskolában fordítsanak fokozott figyelmet az emberi méltóság tiszteletben tartására, a fizikai bántalmazás megakadályozására.

Az ügy részletes kivizsgálására, valamint annak eldöntésére, hogy az oktatási jogok megsértésén túlmenően történt-e bűncselekmény, az ügyészség előtt indult eljárásban kerülhetett sor. A fentiekre tekintettel az ügyet lezártuk. (K-OJOGB-64/2009.)

Az iskolai agresszió növekedése, az iskolai bűncselekmények növekvő száma is oka annak, hogy egyre több olyan megkeresés érkezik hozzánk, amelyben intézményvezetők, pedagógusok a fokozott ellenőrzés lehetőségéről, jogszerű módozatairól érdeklődnek. Az intézmények oldaláról megoldási lehetőségként leggyakrabban a térfigyelő kamerák, az elektronikus beléptető rendszer, biztonsági őrszolgálat bevezetése, alkoholszonda, drogteszt alkalmazása, a tanulók szekrényeinek, táskáinak átvizsgálása merül fel. A fenti módszereknek azonban nem mindegyike kínál jogszerű megoldást.

Egy iskola igazgatóhelyettese azzal kapcsolatban kérte állásfoglalásunkat, hogy a növekvő iskolai agresszió miatt van-e lehetőségük térfigyelő kamerák, beléptető rendszer, illetve biztonsági őrszolgálat bevezetésére. Az intézményben több alkalommal jelezték a tanulók, hogy egyes diákok késekkel járnak iskolába, gyakran fordul elő iskolai verekedés, jelen van az alkohol- és drogfogyasztás, továbbá a megerősített portaszolgálat ellenére idegenek jutnak be az iskolába.

A nevelési-oktatási intézményekben működtetendő térfigyelő rendszerrel kapcsolatban alábbiakról tájékoztattuk a beadványozót. A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény 2. § 1. pontjában foglaltak alapján személyes adatnak minősül bármely meghatározott (azonosított vagy azonosítható) természetes személlyel (a továbbiakban: érintett) kapcsolatba hozható adat, az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés. A személyes adat az adatkezelés során mindaddig megőrzi e minőségét, amíg kapcsolata az érintettel helyreállítható. A személy különösen akkor tekinthető azonosíthatónak, ha őt - közvetlenül vagy közvetve - név, azonosító jel, illetőleg egy vagy több, fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző tényező alapján azonosítani lehet.

Az adatvédelmi törvény 2. § 9. pontjában foglaltak szerint adatkezelésnek minősül az alkalmazott eljárástól függetlenül a személyes adatokon végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így például gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adatok további felhasználásának megakadályozása. Adatkezelésnek számít a fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizikai jellemzők (pl. ujj- vagy tenyérnyomat, DNS-minta, íriszkép) rögzítése is.

Fentiekből következik, hogy a térfigyelő rendszer alkalmazása, működtetése adatkezelésnek minősül. Az adatvédelmi törvény 3. § (1) bekezdésében foglaltak szerint személyes adat akkor kezelhető, ha ahhoz az érintett hozzájárul, vagy azt törvény vagy - törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben - helyi önkormányzat rendelete elrendeli. Az adatvédelmi törvény 5. §-ában foglaltak alapján személyes adatot kezelni csak meghatározott célból, jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében lehet. Az adatkezelésnek minden szakaszában meg kell felelnie e célnak. Csak olyan személyes adat kezelhető, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas, csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig.

A térfigyelő kamerák által készített és közvetített felvételek - amennyiben azon a személyek felismerhetők, azonosíthatók - személyes adatot tartalmaznak, ezért az ilyen berendezések működtetése adatkezelésnek minősül. Az adatvédelmi törvény 3. § (1) bekezdésében foglaltak szerint személyes adat akkor kezelhető, ha ahhoz az érintett hozzájárul, vagy azt törvény vagy - törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben - helyi önkormányzat rendelete elrendeli. Az közoktatási intézményben kamerák elhelyezésére törvény felhatalmazást nem ad - mivel a hatályos magyar jogban törvény csak kevés szervezetet jogosít fel arra, hogy ilyen kamerákat üzemeltessenek (pl. rendőrséget, közterület felügyeletet, sportrendezvények szervezőit) -, az érintettek hozzájárulásának beszerzése pedig a gyakorlatban nem megvalósítható, hiszen ebben az esetben az iskolában megforduló összes személy (tanulók, szülők, pedagógusok, iskolai alkalmazottak stb.) hozzájárulása szükséges lenne. A hozzájárulást képviseletre jogosult, néhány fős tanács (pl. szülőtanács) beleegyezése nem pótolhatja.

Hivatalunk véleménye azonos az adatvédelmi biztos által hasonló ügyekben kialakított állásponttal. Az adatvédelmi biztos a megfigyelés, adatgyűjtés céljából üzemeltetett képfelvevő, képrögzítő berendezésekkel kapcsolatos ajánlása is tartalmazza a következőket: A felvételek rögzítése adatvédelmi problémákat vet fel, hiszen a megfigyelt eseményeket, és ezzel egyes személyek adott helyen való jelenlétét, magatartását, tevékenységét - azonosítható, és a későbbiekben visszakereshető módon - rögzítik, tárolják. Személyes adatokat is tartalmazó felvételek rögzítése és meghatározott ideig történő tárolása azonban csak az adatvédelmi törvényben szabályozott esetekben és módon jogszerű.

Az adatvédelmi törvény 5. §-ában foglaltak alapján személyes adatot kezelni csak meghatározott célból, jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében lehet. Az adatkezelésnek minden szakaszában meg kell felelnie e célnak. Csak olyan személyes adat kezelhető, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas, csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig.

Az adatvédelmi törvény 4. §-ában foglaltak szerint a személyes adatok védelméhez fűződő jogot és az érintett személyiségi jogait - ha törvény kivételt nem tesz - az adatkezeléshez fűződő más érdekek nem sérthetik. Az adatvédelmi biztos szerint az üzleti, vagy a biztonsági érdekek érvényesítése a képfelvevő, képrögzítő berendezések használata során az Alkotmány által biztosított emberi jog sérelmével valósul meg. Az érintettek személyes adatainak védelméhez való jogát sértő felvétel készítését ezért - törvényi felhatalmazás hiányában - ilyen érdekek nem tehetik indokolttá.

Az adatvédelmi törvényen kívül a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 80. § (1) bekezdése tartalmaz ezzel kapcsolatos rendelkezést, mely szerint a személyhez fűződő jogok megsértését jelenti a más képmásával vagy hangfelvételével kapcsolatos bármiféle visszaélés.

A fentiek alapján nem tartjuk jogszerűnek megfigyelő kamerák elhelyezését az iskola folyosóin. Álláspontunk szerint az iskola bejáratánál lehetne elhelyezni olyan kamerát, amely a képeket nem rögzíti, hanem az általa közvetített képet közvetlenül egy monitoron keresztül lehet figyelemmel kísérni. Ez gyakorlatilag egy személyes megfigyelést helyettesítő technikai berendezés, bár több is annál, mivel a technika segítségével (pl. ráközelítés) szélesebb körű megfigyelést tesz lehetővé, mint a személyes jelenlét. Ebben az esetben is - az adatvédelmi törvényben foglaltak szerint - tájékoztatni kell az érintetteket a megfigyelés tényéről és annak módjáról. Az adatvédelmi törvény 6. §-a alapján az érintettel az adat felvétele előtt közölni kell, hogy az adatszolgáltatás önkéntes vagy kötelező. Az érintettet - egyértelműen és részletesen - tájékoztatni kell az adatai kezelésével kapcsolatos minden tényről, így különösen az adatkezelés céljáról és jogalapjáról, az adatkezelésre és az adatfeldolgozásra jogosult személyéről, az adatkezelés időtartamáról, illetve arról, hogy kik ismerhetik meg az adatokat. A tájékoztatásnak ki kell terjednie az érintett adatkezeléssel kapcsolatos jogaira és jogorvoslati lehetőségeire is. Biztosítani kell tehát, hogy a kamera ne titkos megfigyelő eszközként, hanem az ellenőrzése jogosult jelenlétének helyettesítőjeként szolgáljon, ezért jól láthatóan kell elhelyezni és egyéb úton is fel kell hívni az érintettek figyelmét a jelenlétére.

A megoldási lehetőségek között a beadványozó említette a biztonsági őrszolgálat bevezetésének lehetőségét is. Álláspontunk szerint ennek nincs akadálya, de a biztonsági őr intézkedési lehetőségei a jogszabályok által szabályozottak. Az igazgatóhelyettes azt a kérdést is megfogalmazta, hogy a biztonsági őr átvizsgálhatja-e a tanulók csomagját, ruházatát. A közoktatási intézmény köteles felügyeletet biztosítani a kiskorú tanulók felett, és ennek keretében óvnia kell azok testi épségét, egészségét, vigyáznia kell értékeikre, gondoskodnia kell a tanulók erkölcsi védelméről. Ez azonban nem jelenti azt, hogy amennyiben az iskolában szabálysértés vagy akár bűncselekmény történik, a pedagógusnak, biztonsági őrnek joga lenne átvizsgálni a tanulók ruházatát, illetőleg csomagjait. A magánszférához való jog ugyanis minden embert megillető alapjog. A tanuló által elkövetett bűncselekmény vagy szabálysértés alapos gyanúja sem függesztheti fel e jogot, csak a jogszabályban erre feljogosított hatóságok tehetik meg, hogy a tanuló személyes holmiját átvizsgálják, és azok is csak az erre irányadó garanciális eljárási szabályok betartása mellett. Fegyelmi hatóságként az iskola által megbízott személyek a tényállás pontos megállapítása érdekében a közoktatási törvényben felsorolt cselekményeket alkalmazhatják (például egyéni vagy közös meghallgatás, tárgyalás, bizonyítási eszközök beszerzése és értékelése a tanuló együttműködésével), de ebben a körben sem kerülhet sor arra, hogy a tanár vagy a biztonsági őr átvizsgálja a tanuló ruházatát, csomagját. Kizárólag abban a néhány, törvény által szabályozott szűk körben (például jogos védelem, végszükség) van lehetőség ideiglenesen, arányosan és a szükséges mértékben korlátozni a tanuló jogait, ha mások személye, javai vagy a közérdek sérül, illetve közvetlen veszélyben van. Bűncselekmény gyanúja esetén az intézménynek lehetősége van a megfelelő - fegyelmi, szabálysértési vagy büntető - eljárás kezdeményezésére, amelyben a jogszabályban arra feljogosított szervek alkalmazhatják a megfelelő intézkedéseket. (K-OJOGB-220/2009.)

Tapasztalataink szerint egyre szaporodik azoknak az ügyeknek a száma, amelyekben a szülők azt sérelmezik, hogy ételallergiás gyermekük számára a nevelési-oktatási intézmény nem tudja a megfelelő étkezést biztosítani. A közoktatási törvény 10. § (1) bekezdésében foglaltak szerint a gyermeknek joga, hogy nevelési intézményben biztonságban és egészséges környezetben neveljék. Ez az első jogosultság, amelyet a közoktatási törvény a gyermek, a tanuló számára nevesít. A törvény 41. § (5) bekezdésében foglaltak alapján a nevelési-oktatási intézménynek gondoskodnia kell a rábízott gyermekek, tanulók felügyeletéről, a nevelés és oktatás egészséges és biztonságos feltételeinek megteremtéséről. A gyermek jogainak tiszteletben tartása és védelme nem merülhet ki abban, hogy tartózkodni kell a megsértésüktől, hanem gondoskodni kell az érvényesülésükhöz szükséges feltételekről is. Á lláspontunk szerint az egészségügyi problémákkal küszködő gyermekek, illetve tanulók óvodai, iskolai ellátása járhat a pedagógusok számára olyan többletfeladatokkal, amelyekről a gyermekek egészségi állapotának megőrzése érdekében kötelesek gondoskodni.

A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 41. §-a szerint a gyermekek napközbeni ellátásaként életkorának megfelelő nappali felügyeletét, gondozását, nevelését, foglalkoztatását és étkeztetését kell megszervezni. A jogszabály 146. §-a értelmében a gyermekek napközbeni ellátása keretében biztosított gyermekétkeztetés szabályait kell alkalmazni az óvodában, az általános iskolai menzai ellátás, továbbá - ha külön jogszabály másképpen nem rendelkezik - középfokú iskolai menzai ellátás keretében nyújtott étkeztetésre. A fent említettek alapján, ha az iskola biztosítja minden gyermek számára az étkeztetést, akkor csupán az élelmiszerallergiára hivatkozva azt nem tagadhatja meg, és biztosítani kell a speciális étrend szerinti ellátást is. (K-OJOGB-456/2009.)

Szülők fordultak hozzánk, akiknek gyermekei ugyanazon önkormányzat által fenntartott óvodába jártak. Mindkét gyermek tejcukorérzékeny, diétás étkezésre az óvodában azonban nem volt lehetőség. Ezért csak reggeli után tudták bevinni őket az óvodába, és ebéd előtt értük kellett menniük. A szülők emiatt nem tudtak munkát vállalni. Felmerült az is, hogy az el nem fogyasztott étkezés térítési díjának 50 %-át ki kell fizetni. A fenntartó a problémát nem orvosolta, pedig nemcsak az óvodában, hanem az iskolában is hasonló volt a helyzet, ahol az egyik szülő nagyobbik - szintén tejcukorérzékeny -gyermeke tanul.

Az ügyben megkerestük a település polgármesterét, aki válaszában előadta, hogy eddig a táplálékallergiás gyermekek ellátását a szülők együttműködésével oldották meg oly módon, hogy a gyermekeknek megfelelő étkezést a szülő biztosította. Levelében azt is jelezte, hogy felmérést végzett a közoktatási intézményekben a probléma megoldása érdekében.

Álláspontunk szerint az egészségügyi problémákkal küszködő gyermekek, illetve tanulók óvodai, iskolai ellátása járhat a pedagógusok számára olyan többletfeladatokkal, amelyekről a gyermekek egészségi állapotának megőrzése érdekében kötelesek gondoskodni. A közoktatási törvény 10. § (1) bekezdésében foglaltak szerint a gyermeknek joga, hogy nevelési intézményben biztonságban és egészséges környezetben neveljék. Ez az első jogosultság, amelyet a közoktatási törvény a gyermek, a tanuló számára nevesít. A törvény 41. § (5) bekezdésében foglaltak alapján a nevelési-oktatási intézménynek gondoskodnia kell a rábízott gyermekek, tanulók felügyeletéről, a nevelés és oktatás egészséges és biztonságos feltételeinek megteremtéséről. A gyermek jogainak tiszteletben tartása és védelme nem merülhet ki abban, hogy tartózkodni kell a megsértésüktől, hanem gondoskodni kell az érvényesülésükhöz szükséges feltételekről is.

A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 41. §-a szerint a gyermekek napközbeni ellátásaként életkorának megfelelő nappali felügyeletét, gondozását, nevelését, foglalkoztatását és étkeztetését kell megszervezni. A jogszabály 146. §-a értelmében a gyermekek napközbeni ellátása keretében biztosított gyermekétkeztetés szabályait kell alkalmazni az óvodában, az általános iskolai menzai ellátás, továbbá - ha külön jogszabály másképpen nem rendelkezik - középfokú iskolai menzai ellátás keretében nyújtott étkeztetésre. A fent említettek alapján, ha az iskola biztosítja minden gyermek számára az étkeztetést, akkor csupán az élelmiszerallergiára hivatkozva azt nem tagadhatja meg, és biztosítani kell a speciális étrend szerinti ellátást is.

Válaszlevelében a polgármester tájékoztatott arról, hogy amennyiben a városukban kialakított gyakorlatban változtatási igény jelentkezik, úgy a szolgáltató cégnél a speciális ellátás biztosítását fogják kezdeményezni. Mivel a település polgármestere ily módon együttműködési szándékáról biztosított, kezdeményezés megfogalmazása nélkül arra kértük, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket a szolgáltató céggel történő kapcsolatfelvétel és a szolgáltatás módosítása érdekében. Megítélésünk szerint ugyanis így lehetőség nyílhatott arra, hogy minden gyermek, tanuló, akinek egészsége érdekében szüksége rá, megkaphassa a speciális ételeket akkor is, ha szülő nem kívánja saját étrend szállításával biztosítani azt.

A polgármester tájékoztatta hivatalunkat arról, hogy az önkormányzat közbeszerzési eljárást folytatott le. Az ajánlati felhívásban szerepelt igény esetén külön csomagolt diétás menü biztosítása, amelyet a nyertes cég vállalt. Így orvosi szakvélemény bemutatásával minden érintett szülő igényelheti a diétás menü kiszállítását gyermeke részére. A fenntartói intézkedésre tekintettel az ügyeket lezártuk. (K-OJOB-240/2009., K-OJOGB-250/2009.)

A közoktatási törvény 41. § (5) bekezdése értelmében a nevelési-oktatási intézménynek gondoskodnia kell a rábízott gyermekek, tanulók felügyeletéről. A törvény az értelmező rendelkezések között definiálja a felügyelet fogalmát. Eszerint a felügyelet: a gyermek, tanuló testi épségének megóvásáról és erkölcsi védelméről történő gondoskodás, a nevelési-oktatási intézménybe történő belépéstől a nevelési-oktatási intézmény jogszerű elhagyásáig terjedő időben, továbbá a nevelési, illetve a pedagógiai program részeként tartott kötelező, a nevelési-oktatási intézményen kívül tartott foglalkozások, programok ideje alatt. A fentiekből azonban nem következik, hogy a felügyeleti kötelezettség alapján, az iskola tanítási időn túl szankciós jelleggel, vagy akár tanítási időben, de a szülő akarata ellenére bent tarthatja tanulóit az intézményben.

Egy diák többek között azzal kapcsolatban kérte állásfoglalásunkat, hogy az iskola benntarthatja-e a diákot tanítási időn kívül is. A beadványozót az alábbiakról tájékoztattuk. Az Alkotmány 55. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabadságra és a személyi biztonságra. A szabadsághoz és a személyi biztonsághoz való jog mindenkit megillető emberi jog, amelyet Magyarországon az Alkotmány mellett azok az emberi jogi tárgyú nemzetközi egyezmények is kimondanak, amelyek a magyar jogrendszer részét képezik, mivel a belső jogot ezekkel összhangban kell értelmezni. Az Alkotmány alapján senkit sem lehet szabadságától másként, mint a törvényben meghatározott okokból és a törvényben meghatározott eljárás alapján megfosztani. A személyi szabadság alkotmányos alapjoga tehát nem abszolút jog, mivel törvény - leggyakrabban büntető jogszabály - az Alkotmány megengedő rendelkezése folytán korlátozhatja. A személyi szabadsághoz való jog korlátozásának az olyan intézkedések minősülnek, amelyek az egyént cselekvési és mozgásszabadságában egyidejűleg, meghatározott ideig bizonyos fokban gátolják. Az érintettnek a szabadságelvonás időtartama alatt a kijelölt helyen kell tartózkodnia, speciális szabályokhoz kell alkalmazkodnia, és tűrnie kell magatartásának erre feljogosított személyek által történő felügyeletét. Az egyes korlátozó rendelkezések csak akkor fogadhatók el alkotmányszerűnek, ha az általuk elérni kívánt és alkotmányosan elismert célhoz képest a korlátozás szükségszerű és arányos.

A fenti szabályok alapján kimondható, hogy a nevelési-oktatási intézmény a tanulót tanítási időn kívül szankciós jelleggel csak törvényi felhatalmazás alapján tarthatná benn az iskolában, azonban erre a közoktatásra vonatkozó jogszabályok nem adnak lehetőséget. Azonban, ha a szülő ezt kifejezetten, írásban kéri, úgy ez a törvényi felhatalmazás adottá válhat, tekintettel arra, hogy a szülő szülői felügyeleti joggal rendelkezik gyermeke felett, amelybe az is beletartozik, hogy meghatározza, hogy a gyermek hol tartózkodik.

A fenti érvelésből más oldalról az is következik, hogy amennyiben a szülő írásban kérte, hogy a tanuló - akár tanítási időben is - távozhasson az iskolából, akkor ennek a kérésnek az iskolának eleget kell tennie. Azonban hiányzásként regisztrálhatja a távozást, és a hiányzás következményeivel is számolnia kell a tanulónak, illetve szülőjének. (K-OJOGB-437/2009.)

A személyi szabadságjogok témakörében az elmúlt évben érkezett hozzánk olyan beadvány is, amelyben tanulók iskolai vallásgyakorlásával kapcsolatosan érdeklődtek.

Egy beadványozó, aki egy egyházközség képviseletében fordult hozzánk, az iskolai étkezés során történő vallásgyakorlással kapcsolatban kért tájékoztatást. Kérdése arra irányult, hogy közétkeztetés során a pedagógus eltilthatja-e a vallásos tanulókat attól, hogy étkezés előtt és után keresztet vessenek.

A kérdéskörrel többek között az Alkotmány és a közoktatási törvény foglalkozik. De külön említésre méltó még az Alkotmánybíróság 4/1993. (II. 12.) AB határozata, amely a vallásszabadság kérdéseivel kapcsolatban tartalmaz elvi jelentőségű megállapításokat.

Az Alkotmány 60. §-a deklarálja, hogy a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságára. Ez a jog magában foglalja a vallás vagy más lelkiismereti meggyőződés szabad megválasztását vagy elfogadását, és azt a szabadságot, hogy vallását és meggyőződését mindenki vallásos cselekmények, szertartások végzése útján vagy egyéb módon akár egyénileg, akár másokkal együttesen nyilvánosan vagy magánkörben kinyilváníthassa vagy kinyilvánítását mellőzze, gyakorolhassa vagy taníthassa. A Magyar Köztársaságban az egyház az államtól elválasztva működik.

A fent említett 4/1993. (II. 12.) AB határozat a kérdéskörrel kapcsolatosan olyan elvi jelentőségű és azóta is meghatározó jogértelmezést tartalmaz, amelyet fontosnak tartottunk idézni:

"Az emberi méltósághoz való jog, mint "általános személyiségi jog" magában foglalja a személyiség szabad kibontakoztatásához való jogot. A vallás az emberi minőség része, a vallásszabadság biztosítása a személyiség szabad kibontakozásához való jog érvényesülésének feltétele. Maga az emberi személyiség a jog számára érinthetetlen, a jognak a külső feltételek biztosításával kell segítenie az autonómia minél teljesebb kitöltését. A vallásszabadságra a jog akkor képes hatást gyakorolni, ha a belső meggyőződés megnyilvánul, e z a megnyilvánulás a vallás gyakorlása.

Az állam fent vázolt helyzetéből következik semlegessége, sőt az állam vallási semlegességét kifejezetten elő is írja és garantálja az Alkotmány 60. § (3) bekezdése, amely szerint a Magyar Köztársaságban az egyház az államtól elválasztva működik. Az egyház elválasztása az államtól azonban semmilyen befolyással nincs az államnak arra a kötelességére, hogy az Alkotmány 60. §-a alapján a pozitív és a negatív vallásszabadságot (a meggyőződés kinyilvánításához, illetve annak mellőzéséhez való jogot) megkülönböztetés nélkül kell biztosítania. A pozitív és a negatív vallásszabadság egyenrangú: az állam egyiket sem tekintheti alapesetnek, amelyhez képest a másik kivétel. Abból, hogy az állam maga semleges, nem a negatív vallásszabadság, s még kevésbé a vallási közömbösség támogatása következik. Az állam megszegi a vallásszabadság jogából rá háramló kötelezettségét, ha nem azon munkálkodik, hogy mindenki számára a tudatos választás legyen lehetséges.

Az állam kötelessége az alapvető jogok tiszteletben tartására és védelmére a vallásszabadsággal kapcsolatban sem merül ki abban, hogy tartózkodik az egyéni jogok megsértésétől, hanem gondoskodnia kell a vallásszabadság érvényesüléséhez szükséges feltételekről.

Az állam semlegessége a vallásszabadsághoz való joggal kapcsolatban nem tétlenséget jelent. Az államnak egyrészt kötelessége, hogy a vallásos meggyőződés kinyilvánítása, tanítása és az életvitelben való követése, az egyházak működése, s ugyanígy a vallás elutasítása, továbbá a vallási meggyőződésről való hallgatás számára olyan teret biztosítson, amelyben a különböző felfogások szabadon képződhetnek és fejlődhetnek, s ezen keresztül lehetővé teszik az egyéni meggyőződés szabad kialakítását. Másrészt adott esetben gondoskodnia kell más alapvető jogok védelméről a vallásszabadsággal szemben is. Végül magára a vallásszabadság jogára vonatkozó pozitív szabályozásra is szükség lehet. Az államnak szabályozott kompromisszumot kell létrehoznia ott, ahol eleve az állami szabályozás hoz létre olyan helyzetet, amelyben a vallás és a vallástalanság szabadsága egymást kölcsönösen korlátozza. Ilyen "tér" például a kötelező iskolai oktatás.

Az államnak vallási kérdésekben semlegesnek kell lennie. Ezért az állami iskolának szintén semlegesnek kell lennie. Az állam ugyanis ezekkel a mindenki számára nyitva álló iskolákkal valósítja meg a művelődéshez való jogot, és biztosítja az iskolakötelezettség feltételét. A semlegesség azt követeli meg, hogy iskolái tantervét, szervezetét és felügyeletét az állam úgy alakítsa ki, hogy a tanulóknak a vallási, illetve világnézeti információkat és ismereteket tárgyilagosan, kritikusan és pluralista módon közvetítsék. Az erre vonatkozó szervezeti megoldások akkor alkotmányosak, ha elvileg képesek biztosítani a társadalomban meglévő vélemények teljes körű, kiegyensúlyozott arányú és valósághű kifejezésre jutását. A semleges állami iskola tehát nem lehet elkötelezett egyetlen vallás vagy világnézet mellett sem, hanem a szabad és megalapozott választás lehetőségét kell nyújtania. A világnézeti ismeretek teljes körű, kiegyensúlyozott arányú és tárgyilagos tanításának az iskola működése egészében kell megvalósulnia.

Fontos azonban kiemelni, hogy a tárgyilagos tanítás esetén az állam nem kényszeríthet egyetlen tanárt sem arra, hogy saját meggyőződését elhallgassa."

A fentebb vázolt jogszabályok és elvi jelentőségű iránymutatások visszaköszönnek a közoktatási törvény vonatkozó paragrafusaiban is. A törvény a gyermekek jogai között külön kiemeli vallásszabadsághoz való jogot. A jogszabály 11. § (1) bekezdésének h) pontja értelmében a tanuló joga különösen, hogy vallási, világnézeti vagy más meggyőződését, nemzeti vagy etnikai önazonosságát tiszteletben tartsák, és azt kifejezésre juttassa, feltéve, hogy e jogának gyakorlása nem ütközik jogszabályba, nem sérti másoknak ezt a jogát, és nem korlátozza a társai tanuláshoz való jogának gyakorlását.

A fentiek értelmében álláspontunk szerint az étkezés előtti és utáni keresztvetés a pozitív vallásgyakorlás része. Az állam az Alkotmányban deklarálja a vallásszabadságot, és a vallás szabad megvallását védeni rendeli. A közoktatási törvény is külön nevesített jogként említi a vallási meggyőződés kifejezésének szabadságát. Mivel az étkezés előtti és utáni keresztvetés jogszabályba nem ütközik, nem sérti mások vallási, világnézeti vagy más meggyőződésének megvallását, illetve nem korlátozza más tanulók tanuláshoz való jogát, ezért a pedagógusoknak nincs arra lehetősége, hogy ettől a tanulót eltiltsák. A pedagógus ilyen jellegű cselekménye súlyosan sértené a tanulónak az Alkotmányban és közoktatási törvényben garantált vallásszabadságát. (K-OJOGB-829/2009.)

Minden évben visszatérő kérdéskör, hogy az iskola hogyan szabályozhatja a tanulók külső megjelenését. A beadványokból megállapítható, hogy számos iskola helyi szabályzata tartalmaz ezzel kapcsolatos, nem jogszerű korlátozást: hajviselettel, ékszerviseléssel, öltözködéssel kapcsolatos tiltó rendelkezéseket. A közoktatási törvény 40. § (7) bekezdése értelmében az iskola házirendje állapítja meg a jogszabályban meghatározott tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával, az iskolai tanulói munkarenddel, a tanórai és tanórán kívüli foglalkozások rendjével, az iskola helyiségei és az iskolához tartozó területek használatával kapcsolatos szabályokat. A házirend tehát tartalmazhat a diákok kötelességeiről szóló fejezetet. E fejezet rendelkezései azonban csak a jogszabályokban előírt kötelességeket részletezhetik, azok teljesítésének módját határozhatják meg. Nincs arra lehetőség, hogy a jogszabályokban rögzített kötelességeken túl az iskola házirendje további tanulói kötelességeket írjon elő.

A beadványozókat a következőkről tájékoztattuk. A megjelenés, az öltözködés, a külső megválasztása az ember önrendelkezési jogához tartozik. Ez az Alkotmányban biztosított alapjog a szabadságjogok körébe tartozik. Lényege, hogy az emberi személyiség szabad kibontakozásának jogát biztosítja, ugyanakkor a legtöbb alapjoghoz hasonlóan, ez az alapjog sem korlátozhatatlan. Az Alkotmány 8. § (2) bekezdése értelmében a Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Ennek alapján tehát az alapjog korlátozása csak törvényben történhet. A közoktatási intézményekben folyó élet speciális viszonyait törvényi szinten a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: közoktatási törvény) szabályozza. Az iskola világában érintett alapjogok korlátozására vonatkozó rendelkezések tehát nagyrészt itt találhatók.

A közoktatási törvény diákok külső megjelenésével, öltözködésével kapcsolatos előírásainak alapja az, hogy a közoktatási intézmény köteles felügyeletet biztosítani a kiskorú tanulók felett, és ennek keretében óvnia kell azok testi épségét, egészségét, vigyáznia kell értékeikre, gondoskodnia kell a tanulók erkölcsi védelméről. Mindebből következik, hogy a külső megjelenéssel, öltözködéssel kapcsolatos iskolai előírások kizárólag e cél érdekében születhetnek, hiszen, ha nem ezt a célt szolgálnák, akkor törvényi felhatalmazás nélkül, indokolatlanul korlátoznák a tanulók önrendelkezési jogát. Ezek alapján az iskola saját belső normáiban (pl. pedagógiai program, házirend) csak a törvényi korlátozás kifejtését, konkretizálását végezheti el, új indokokat nem alkothat.

Az oktatás világában azok a külső megjelenésre, öltözködésre vonatkozó iskolai előírások jogszerűek, amelyek a tanuló testi épségét kívánják megőrizni. Ilyen előírás lehet például, hogy bizonyos ékszerek nem hordhatók testnevelés órán, mert balesetveszélyesek; vagy az az előírás, hogy műhelygyakorlatokon védőöltözetet kell használni. Szakképzés során természetesen a munkavédelmi, illetve higiéniai előírások betartatása is jogszerű, hiszen ezek a szabályok nem is csak a tanulókra vonatkoznak, hanem mindenkire, aki az adott jellegű tevékenységgel foglalkozik. Jogszerűek továbbá azok az előírások is, amelyek nem feltétlenül a testi épséget, hanem a tanuló ruháját hivatottak védeni, ezek sok esetben nem is különíthetők el a balesetvédelmi előírásoktól.

Nem jogszerű azonban az az előírás, amely csak azért ír elő a külső megjelenésre, öltözködésre vonatkozó szabályokat, hogy ezzel "egyneműsítse" a tanulókat, hiszen nincs olyan törvényes cél, amely ezt megkövetelné. Szintén jogszerűtlen, ha az öltözködési szabályoknak mögöttes fegyelmezési célja van. A közoktatási intézményben történő fegyelmezésnek a közoktatási törvényben rögzített más eszközökkel kell történnie. Az iskolai házirend szabályai a közoktatási törvény felhatalmazása alapján kötelező erejűek, azok megszegése hátrányos következményekkel jár mindazokra nézve, akikre a házirend vonatkozik. Esztétikai követelményeknek, ízlésbeli elvárásoknak való meg nem felelés azonban álláspontunk szerint nem vonhat maga után hátrányos következményeket: fegyelmező intézkedéseket vagy súlyosabb esetben fegyelmi büntetést.

A tanulók külső megjelenésére, viseletére vonatkozó kérdésekbe az iskola nem avatkozhat be, ez a tanulók személyiségi jogainak csorbítása lenne. Így ugyancsak jogszerűtlen, ha az öltözködési szabályok célja esztétikai követelmények, ízlésbeli elvárások kikényszerítése. A fentiek értelmében sem a házirend, sem a pedagógus nem írhat elő jogszerűen az iskolában való megjelenés követelményeként hajviselettel, öltözködéssel kapcsolatos esztétikai elvárásokat. A pedagógus természetesen nevelési tevékenysége közben kifejezheti ezzel kapcsolatos rosszallását, megpróbálhatja meggyőzni a tanulót, ám kötelező érvénnyel, szankció kilátásba helyezésével nem hathat a tanuló életének ezen területére. Általánosságban elmondható, hogy ezen szabályokon az sem változtat, ha a vonatkozó szabályzatot a tanulók és a szülők is aláírták. (K-OJOGB-185/2009., K-OJOGB-437/2009., K-OJOGB-556/2009., K-OJOGB-835/2009.)

Szülők fordultak hozzánk az sérelmezve, hogy gyermekük az iskolában folyamatos zaklatásnak van kitéve hajviselete miatt. A tanuló az év eleji osztálykiránduláson sem vehetett részt ugyanezen okból - mivel az iskola szerint nem tartja be a házirendet -, és az angol tantárgy keretében szervezett több napos külföldi táborozásra sem mehet el. A szülők az intézmény döntésével szemben jogorvoslattal éltek az iskola fenntartójánál, azonban választ nem kaptak.

Az intézményvezető nyilatkozatában a következőkről tájékoztatott. S zó szerint nincs leírva az iskola házirendjében, hogy hány cm-es hajviselet felel meg egy sportiskolában, ennek ellenére - szubjektív megítélése miatt, hibás döntést hozva - a tanulót nem engedte el az osztálykirándulásra arra hivatkozással, hogy a gyermek haja túl hosszú. Azonban a tanuló felügyeletéről gondoskodtak. Az intézményvezető tájékoztatása szerint az angliai út eredetileg azért vált a tanuló számára lehetetlenné, mert az a csoport az 5-7. évfolyamok ismeretére épített, és a nyári szünet idejére esett. Ezen okok miatt úgy gondolta, hogy nyolcadikos tanulókat nem visznek erre az útra. Azonban utólag ezt is biztosította a panaszosok gyermeke számára, és felajánlotta, hogy a gyermek a szülővel együtt vegyen részt a kiránduláson. Az intézményvezető nyilatkozott arról is, hogy az esetet a fenntartó kivizsgálta, és felhívta a figyelmét a jogszerű eljárásra, amit tudomásul vett. Az igazgató erre irányuló nyilatkozatát alátámasztotta a panaszosok által elküldött újabb beadvány is, amely tartalmazta - többek között - a fenntartó válaszát is.

A fentiekben ismertetett érvelés alapján megállapítottuk, hogy az ügyben jogsértés történt, az intézmény vezetője jogszerűtlenül korlátozta a tanuló önrendelkezési jogát. Azonban tekintettel arra, hogy a jogsértést elismerte és a szülők által sérelmezett helyzetet saját hatáskörében orvosolta, kezdeményezést az ügyben nem fogalmaztunk meg. Mindemellett felhívtuk az igazgató figyelmét arra, hogy vezetői hatáskörében gondoskodjon arról, hogy a jövőben a vonatkozó jogszabályi rendelkezések maradéktalanul érvényesüljenek. (K-OJOGB-79/2009.)

Az elmúlt évben is számos beadvány érkezett hozzánk a tanulók által az iskolába bevitt tárgyakkal kapcsolatban. A beadványozók 2009-ben is elsősorban az iskolai mobiltelefonok, illetőleg egyéb, a tanítás megzavarására alkalmas tárgyak iskolába való bevitelével és használatával, illetve a bevitel és a használat megtiltásával, korlátozásával kapcsolatosan érdeklődtek.

A hozzánk fordulókat a következőkről tájékoztattuk. Amennyiben a tanuló az iskolában magánál tart egy tárgyat, akkor tulajdonjogából eredő egyik részjogosítványát gyakorolja. A tulajdonhoz fűződő jog alkotmányos alapjog, amely korlátozása csak más alapjog érvényesülése érdekében, és az Alkotmány 8. § (2) bekezdése értelmében csak törvényben történhet. Ilyen törvényi korlátozást fogalmaz meg a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 40. § (8) bekezdése is, amely szerint a házirend előírhatja a tanulók által az iskolába bevitt dolgok megőrzőben (öltözőben) való elhelyezését, illetve a bevitel bejelentését. A házirend a tanulói jogviszonyból származó jogok és kötelezettségek gyakorlásához, teljesítéséhez nem szükséges dolgok bevitelét megtilthatja, korlátozhatja vagy feltételhez kötheti. Ha az előírt szabályokat megszegik, a bekövetkezett kárért a nevelési-oktatási intézmény csak szándékos károkozás esetén felel.

Az említett korlátozás azonban nem jelent teljes körű, általános felhatalmazást. Fontos látni, hogy e jogszabályhely alapján az iskolák nem tilthatnak ki tetszőlegesen mindenféle, a tanuláshoz nem szükséges tárgyat. Annak a döntésnek, hogy valamit kitiltanak, ésszerűnek kell lennie, soha nem lehet önkényes. Általánosságban elmondható, hogy azok a tárgyak, amelyeket az emberek az adott helyre általában magukkal visznek, nem tilthatók ki, mert ez indokolatlanul széles mértékben korlátozná a tulajdonhoz fűződő alkotmányos alapjogot. Álláspontunk szerint napjainkban a mobiltelefon olyan használati eszköz, amelyet az emberek - így a tanulók is - rendszeresen hordanak, folyamatosan használnak, és maguknál tartanak szinte mindig.

Mindezek alapján megállapítható, hogy a közoktatási intézmények házirendjükben generális jelleggel nem tilthatnak ki minden mobiltelefont, illetve általános jelleggel nem korlátozhatnak mindenféle mobiltelefon használatot, mint ahogyan nem tilthatják ki például az összes ékszert, discmant vagy mp3 lejátszót sem. A tanórán kívüli, az oktatási intézmény rendjét nem zavaró mobiltelefon használat általános jellegű korlátozása ugyanis túlzott mértékben korlátozná a tulajdonjogból eredő és a tulajdonost illető rendelkezési jogosultságot.

A tanulói jogviszonyból származó jogok és kötelezettségek gyakorlásához, teljesítéséhez nem szükséges dolgok bevitelének megtiltása, korlátozása vagy feltételhez kötése két jogkövetkezményében élesen elkülönülő csoportra bontható.

Egyrészről kitilthatóak az olyan dolgok, amelyek valamely a jogszabályban előírt tanulói jogot sértenek, illetve nevesített tanulói kötelezettséggel ellentétesek. Például a tanulók egészségére, illetve testi épségére veszélyes dolognak az oktatási intézménybe való behozatalát megtilthatja az iskola házirendje. Egy ilyen dolognak az intézménybe való bevitele ugyanis többek között sérti a tanulóknak a közoktatási törvény 10. § (1) bekezdésében külön nevesített jogát, hogy a nevelési-oktatási intézményben biztonságban és egészséges környezetben neveljék őket. Emellett a tanuló cselekményével megsérti a törvény 12. § (1) bekezdésében előírt kötelezettségét, hogy óvja saját és társai testi épségét. Ha a pedagógus ilyen tárgy behozatalát észleli, akkor azt természetesen elveheti a tanulótól, ami egyébként a törvény 19. § (7) bekezdéséből is adódik, miszerint a pedagógusnak kötelessége, hogy nevelő és oktató tevékenysége keretében gondoskodjon a tanuló testi épségének megóvásáról. A fentiek értelmében tehát a pedagógus az egészségre, illetve a testi épségre veszélyes dolgokat a tanulótól elveheti és azokat a dolog jellegéből adódóan csak a szülőnek, illetve hatósági személynek adhatja ki. Továbbá az ilyen esetekben, mivel a tanuló kötelességszegést követett el vele szemben fegyelmező intézkedés alkalmazása, illetve fegyelmi eljárás megindítása is indokolt lehet.

Ettől teljesen elkülönülő, másik esetkör, amikor az iskola a közoktatási törvény 40. § (8) bekezdése alapján azért tiltja ki vagy korlátozza, illetve köti feltételhez egy tárgynak az iskolába történő behozatalát, hogy ezzel saját kárfelelősségét csökkentse. Ha egy dolognak az iskolában történő birtoklása nem sért, illetve veszélyeztet törvényben nevesített jogot, illetve a pedagógus nem kapott törvényi felhatalmazást a tulajdonjog ilyen mértékű korlátozására, akkor a tárgyat a tanulótól nem veheti el, annak a tanórán kívüli, az oktatási intézmény rendjét nem zavaró használatát nem korlátozhatja.

Kiemelendő azonban, hogy ha egy dolognak az iskolában történő birtoklása nem sért, illetve veszélyeztet törvényben nevesített jogot, illetve a pedagógus nem kapott törvényi felhatalmazást a tulajdonjog ilyen mértékű korlátozására, akkor a tárgyat a tanulótól nem veheti el. A közoktatási törvény előbb említett (40. § (8) bekezdés) rendelkezése ugyanis csupán az intézmény kárfelelősségének mérséklésére hivatott. A jogszabály céljából következik, amennyiben a tanuló a házirend előírásának ellenére a tárgyat az iskolába beviszi, annak bevitelét nem jelenti be, illetve a dolgot nem kívánja a megőrzőben elhelyezni, attól még nem sújtható a dolog elvételével vagy bármely más fegyelmező intézkedéssel. Ilyen jellegű szabályozás ugyanis túlzott mértékben korlátozná a tulajdonjogból eredő és a tulajdonost illető rendelkezési jogosultságot. A törvény azért nevesíti külön a jogkövetkezményt, a kárfelelősségnek a szándékos károkozásra történő korlátozását, mert ebben az esetben csak ilyen szinten szeretné az alapjogot korlátozni.

Ennek megfelelően az intézmény házirendjében kitilthatóak például a feltűnően nagy értékű mobiltelefonok, csakúgy mint a nagy értékű ékszerek. Azonban, ha a pedagógus azt észleli, hogy a tanuló ennek a szabálynak a megszegésével tart magánál ilyen tárgyat, akkor a tanulótól nem veheti el a dolgot, a pedagógusnak csupán fel kell hívnia a gyermek figyelmét, ha a fenti szabályt nem tartja be, akkor a dologban keletkezett kárért az intézmény csak szándékos károkozás esetén felel. A pedagógus emellett felhívhatja a kiskorú tanuló törvényes képviselőjének a figyelmét, hogy a gyermeknél az iskolából kitiltott tárgyat láttak. Azonban a törvény csak a szülőt hatalmazza fel arra, hogy a kiskorú gyermek tulajdona felett rendelkezhessen, ezért ha a szülő nem kívánta megakadályozni, hogy a gyermek az adott tárgyat az iskolába elvigye, ennek felülbírálatára a pedagógus nem jogosult.

Lényeges továbbá megemlíteni, a fentiek nem jelentik azt, hogy a tanulók ne lennének felelősségre vonhatók, ha tanórán nem a tananyaggal, hanem bármi mással, így a mobiltelefonjukkal - discmanjükkel, mp3 lejátszójukkal, stb. - foglalkoznak. A nevelési-oktatási intézményekben ugyanis a pedagógus joga és kötelezettsége, hogy a tanítás zavartalanságát biztosítsa. Ennek keretében, amennyiben a rend másképpen nem biztosítható, elveheti a tanulóktól azt a zavaró eszközt, amely megakadályozza, hogy a tanuló vagy társai a tanulásra koncentrálhassanak. Ez az intézkedés a tulajdonjog jogszerű korlátozásának minősül. Figyelemmel kell lenni azonban a jogkorlátozás céljára. Mivel a cél az volt, hogy a tanuló ne mással, hanem az órai anyaggal foglalkozzon, a korlátozás - a dolog elvétele - is csak addig terjedhet, amíg ez a cél fennáll. Ez a gyakorlatban azt jelenti, mihelyt az órának vége, a cél megszűnt, a dolgot vissza kell adni, ilyenkor a pedagógus a tanuló tulajdonában lévő tárgyat nem tarthatja többé magánál. Amennyiben a tanuló mobiltelefonjával akadályozza a tanítást, tőle a mobiltelefon elvehető, azonban amikor a foglalkozásnak vége, a pedagógus köteles azonnal visszaadni a dolgot tulajdonosának. A pedagógus tehát jogszerűen nem zárhatja el a tanuló mobiltelefonját. Más szankcióval, úgymint fegyelmező intézkedésekkel és fegyelmi eljárással kell a tanulót a jogkövető magatartásra rábírni.

A tanulót ugyanis a dolog jogos birtokosának kell tekinteni, akit a Polgári Törvénykönyv szerint megillet a birtokvédelem azokkal szemben, akik őt birtokától jogalap nélkül megfosztják. A tanórát zavaró helyzet megszüntetése és a többi tanuló tanuláshoz való jogának védelme jogalapot biztosít a dolog elvételére. Azonban amint ez az állapot megszűnt (azaz a legkésőbb a tanóra végén) a pedagógus jogalap nélkül birtokolja a dolgot és a Polgári Törvénykönyv szerint köteles azt a birtoklásra jogosultnak, ebben az esetben a tanulónak kiadni. Amennyiben ezt nem teszi meg a pedagógus, rosszhiszemű birtokossá válik és felelős lesz minden olyan, a dolgot érintő kárért, ami a jogosultnál nem következett volna be. (K-OJOGB-185/2009.,K-OJOGB-337/2009., K-OJB-437/2009., K-OJOGB-521/2009.)

Az elmúlt évben is több ügyben kellett tájékoztatást adnunk a pedagógusok titoktartási kötelezettségével kapcsolatos jogszabályi rendelkezésekről.

A közoktatási intézményekben történő adatkezelésre, így különösen a pedagógusi titoktartási kötelezettségre vonatkozó szabályozást a közoktatási törvény 2. számú melléklete tartalmazza. Ez alapján a pedagógust, a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő alkalmazottat, továbbá azt, aki közreműködik a gyermek, tanuló felügyeletének az ellátásában hivatásánál fogva harmadik személyekkel szemben titoktartási kötelezettség terheli a gyermekkel, a tanulóval és családjával kapcsolatos minden olyan tényt, adatot, információt illetően, amelyről a gyermekkel, tanulóval, szülővel való kapcsolattartás során szerzett tudomást. E kötelezettség független a foglalkoztatási jogviszony fennállásától, és annak megszűnése után, határidő nélkül fennmarad.

A gyermek, illetve a kiskorú tanuló szülőjével minden, a gyermekével összefüggő adat közölhető, kivéve, ha az adat közlése súlyosan sértené vagy veszélyeztetné a gyermek, tanuló érdekét. Az adat közlése akkor sérti vagy veszélyezteti súlyosan a gyermek, tanuló érdekét, ha olyan körülményre (magatartásra, mulasztásra, állapotra) vonatkozik, amely a gyermek, tanuló testi, értelmi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődését gátolja vagy akadályozza, és amelynek bekövetkezése szülői magatartásra, közrehatásra vezethető vissza. A nagykorú tanuló szülőjével a közoktatási törvény 11. §-ának (6) bekezdésében meghatározott adat közölhető, vagyis ha a nagykorú tanuló önálló jövedelemmel nem rendelkezik, és a szülővel közös háztartásban él, a tanulói jogviszony, kollégiumi tagsági viszony megszűnésével, a tanuló tanulmányi kötelezettségének teljesítésével és a fizetési kötelezettséggel járó iskolai, kollégiumi döntésekről a szülőt is értesíteni kell.

A titoktartási kötelezettség nem terjed ki a nevelőtestületi értekezleten a nevelőtestület tagjainak egymásközti, a gyermek, a tanuló fejlődésével, értékelésével, minősítésével összefüggő megbeszélésre. A titoktartási kötelezettség kiterjed mindazokra, akik részt vettek a nevelőtestület ülésén. A titoktartási kötelezettség alól kiskorú esetén a szülő, nagykorú tanuló esetén a tanuló írásban felmentést adhat.

A fent meghatározott titoktartási kötelezettség nem vonatkozik továbbá a gyermekek, tanulók adatainak a közoktatási törvény 2. számú mellékletében meghatározott nyilvántartására és továbbítására. A közoktatási intézmény a gyermekek, tanulók személyes adatait pedagógiai célból, pedagógiai célú habilitációs és rehabilitációs feladatok ellátása céljából, gyermek- és ifjúságvédelmi célból, iskola-egészségügyi célból, az e törvényben meghatározott nyilvántartások céljából, a célnak megfelelő mértékben, célhoz kötötten kezelhetik. A törvényben meghatározottakon túlmenően a közoktatási intézmény a gyermekkel, tanulóval kapcsolatban adatokat nem közölhet. (K-OJOGB-35/2009., K-OJOGB-106/2009., K-OJOGB-214-1/2009., K-OJOGB-369/2009.)

Tartalomjegyzék

előző előző következő következő